Mármint a gyilkossághoz nem kell sem kés, sem pisztoly.
Az egészségügyi intézményekben – rendelőkben, kórházakban, kórtermekben –, amelyekben jártam az elmúlt években, nemigen volt kézfertőtlenítő folyadék a folyosókon, vécépapír, folyékony szappan, törlőpapír vagy kézszárító a mellékhelyiségekben.
Kórházi fertőzés?
„Egy új tanulmány kimutatta, hogy a kórházi vécék a baktériumok és gombák, köztük a veszélyes, gyógyszerrezisztens szuperbaktériumok igazi melegágyai.” (The Standard, 2024. május 13.)
A gyilkossághoz nem kell sem kés, sem pisztoly.
Persze lehet, hogy az általam nem látogatott egészségügyi intézményekre mindezen hiányosság nem jellemző. Bár információim szerint – tisztelet a kivételnek! –, nem jellemző, hogy nem jellemző.
Magyarországon mintegy százhetven kórház van. A fenti tisztítóeszközökkel mindet ellátni az év 365 napján a mesterséges intelligencia szerint hatszázmillió forintba kerül. Ez az augusztus 20-i tűzijáték költségének hatodrésze.
Persze a MESI tévedhet. Lehet, hogy ötszázmillió a végösszeg. Vagy hétszáz. Egy guriga 850 lapos közületi vécépapír nyolcszáz forint. Egy liter kézfertőtlenítő ötszáz. Egy kézszárító harmincezer, de amortizáció miatt öt évre leírva évi hatezer. Lehet, hogy a számítás pontatlan. De ha évente, mondjuk, egymilliárdba kerül ez a felszerelés, az is néhány fillér csak „mesterséges Krőzusaink” ezermilliárdjaihoz képest. Mintha a nyugdíjamból ötven forintot kellene adni valamiféle szükséges célra. Többet is kibírok.
A gyilkossághoz nem kell sem kés, sem pisztoly.
Valljuk be, ez a klotyó-kulturálatlanság apró gyilkossági kísérlet. MESI barátunk szerint „körülbelül néhány száz hivatalos, de valószínűleg néhány ezer valódi halálozás lehet kórházi fertőzés miatt Magyarországon az elmúlt években.”
A kedves gondolkodó olvasó, aki tudja, hogy a közvetett gyilkossághoz valóban nem kell sem kés, sem pisztoly, azt is tudja, hogy nem az egészségügyi mellékhelyiségek teszik hidegre a legtöbb magyart rövid vagy hosszú távon.
Sokkal, sokkal többen dobják fel a talpukat előbb vagy utóbb például a mentális merényletek miatt. Mit nevezünk mentális merényleteknek? A szervezetet pusztító társadalmi-politikai félelemgerjesztés stresszgránátjait. A hétköznapi megélhetés (lásd infláció!) nehézségeiből fakadó szorongás-görcsöket. S hogy egekbe emeljem földhöz ragadt példáimat, pusztulásunk okainak nevezhetem „a hivatalnak packázásait, / S mind a rúgást, mellyel méltatlanok / Bántalmazzák a tűrő érdemet.”
Nem egy újságcikket, hanem alapos kutatást és az azon alapuló tanulmányokat érdemelne a téma. Talán már készült is ilyen, csak nem tudok róla. Vagy nem készült, mert nagyon nehéz Rózsi néni meg Béla bácsi halálának eredeti okát visszavezetni a társadalom lelki erőszaktételeire, erőszaktevőire. De ha így van, talán akkor sem értelmetlen, hogy néhány sorban vázoltam a problémát. A jéghegy csúcsát, ahogy N. N. egészségügyi szakdolgozó minősítette írásomat.
El lehet gondolkodni az életünkön: mit tettünk és mit tettek velünk, hogy csökkentsük, csökkentsék éveink számát.
Én csak magamat, a magam életét ismerem valamennyire, s tudom, nem a rák, nem az infarktus üt ki majd, mikor kiüt. Az már csak ráadás az életem végén. Más öl meg.
A szerző író.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.
