Nagyjából 60-80 érdeklődő gyűlhetett össze a parlament előtt a szombaton 15 órára meghirdetett demonstráción, amelyet a Tüntetés a tiszta Magyarországért – A korrupciót fel kell számolni címmel hirdetett meg a Kossuth térre Felföldi József, a Népszavának nemrég interjút adott debreceni édesipari nagyvállalkozó – derült ki a Szeretlek Magyarország tudósításából. A szívószálkirályként ismert milliárdos szervezőtársával Tóth-Beeri Szilvia operaénekessel, civil aktivistával, illetve a Magyar Emberek Szövetsége nevű civil szervezettel közös kiállást szerettek volna a minden magyar embert érintő ügyekben.
A szombati tüntetés az Oktogontól indult, és a résztvevők onnan vonultak az Országház elé, arra pedig már a Telex hívja fel a figyelmet, hogy Felföldi József személyesen nem jelent meg, betegségre hivatkozva távol maradt a saját demonstrációjától, de egy levélben azt írta, nincs is fontosabb téma jelenleg, mint a korrupcióellenesség, mivel az emberek nem betartani, hanem kijátszani akarják a szabályokat. A céljuk egy olyan Magyarország, ahol „a tehetség és a szorgalom többet ér, mint a protekció”, és ahol az emberek bíznak a hazájukban.
A néhány éve még a Fidesszel országos szinten is szimpatizáló debreceni nagyvállalkozó feléhívására megmozdulók többek között a gyermekek jövőjének veszélyeztetését, az iskolák rossz higiéniai állapotát, az állam által ki nem fizetett devizahiteles kártérítéseket, a földmutyikat, az akkumulátorgyárak terjeszkedését és a magyarországi vállalkozások háttérbe szorítását kifogásolták.
Az esemény Facebook-oldalán azt is meghirdették, hogy ez csak a kezdet, nem állnak még, és várhatóan további megmozdulásokat terveznek.
Ahogy azt korábban Felföldi József lapunknak elmondta, ez nem pártpolitikai ügy, nem erőfitogtatás, hanem egy közös, társadalmi felkiáltójel. – Egy csendes, de határozott ébresztő a hatalomnak, hogy mi, magyarok másfajta országban, másfajta közegben akarunk élni – fogalmazott a milliárdos vállalkozó akit a hatalom a legkülönfélébb eszközökkel megpróbált lejáratni, miután kritikus hangon nyilatkozott a magyarországi közállapotokról.
Becsületesebb Magyarországért tüntet a szívószálkirályFelföldi József: Sohasem célozgatok, hanem lövök