Írország várhatóan nem vesz részt a 2026. évi Eurovíziós Dalfesztiválon, amennyiben Izrael továbbra is jelen lehet a rendezvényen - számolt be a New Musical Express.
Az ír közszolgálati műsorszolgáltató, az RTÉ szeptember 11-én kiadott közleményében hozta nyilvánosságra a döntést. Ebben felidézték, hogy az Eurovíziós Dalfesztiválok szervezését bonyolító Európai Műsorsugárzók Uniójának (EBU) júliusi közgyűlésén „számos EBU-tag aggodalmát fejezte ki Izrael Eurovíziós Dalfesztiválon való részvételével kapcsolatban”. Majd közölték: „Az RTÉ álláspontja az, hogy Írország nem vesz részt a 2026-os Eurovíziós Dalfesztiválon, ha Izrael részvétele folytatódik.” Az Írország részvételével kapcsolatos végső döntést az EBU döntése után hozzák meg - tették hozzá.
Az ír közszolgálati műsorszolgáltató úgy folytatta: „Az RTÉ úgy véli, hogy Írország részvétele elfogadhatatlan lenne a Gázai övezetben az emberéletek folyamatos és döbbenetes kioltása fényében. Az RTÉ-t mély aggodalommal tölti el az újságírók célzott meggyilkolása Gázában, a nemzetközi újságírók területre bejutásának megtagadása, valamint a megmaradt túszok nehéz helyzete” - fogalmaztak.

Előzőleg mintegy 70 korábbi eurovíziós versenyző írt alá nyílt levelet, amelyben Izrael kizárását követelték. Az idei év osztrák győztese, JJ szintén amellett foglalt állást, hogy a zsidó államot tiltsák el a dalfesziválon való részvételtől a Benjamin Netanjahu vezette izraeli kormány által Gázában elődiézett humanitárius katasztrófa miatt - amely egyébként civil szervezetek egybehangzó véleménye és immár izraeli emberi jogi szervezetek megítélése szerint is népirtás.
Martin Green, az Eurovíziós Dalfesztivál igazgatója korábban azzal indokolta a kizárás elmaradását, hogy az EBU a közszolgálati műsorszolgáltatók szövetsége, nem pedig a kormányoké. Csakhogy Oroszországot már 2022-ben kizárták az Eurovízióról Vlagyimir Putyin Ukrajna elleni háborúja miatt, ráadásul 2024-ben Írország versenyzőjét, Bambie Thugot arra kényszerítették a dalfesztivál szervezői, hogy írja át dalának palesztinpárti üzenetét, vagyis a több tényezőt figyelembe véve felmerült a kettős mérce alkalmazásának vádja. Martin Green mindenesetre megígérte, hogy komolyan veszik a műsorszolgáltatók aggályait.
Eltékozolt szerelem a műesőben – Osztrák győzelem a svájci Eurovíziós DalfesztiválonEz volt az egyik legkaotikusabb Eurovíziós Dalfesztivál, a politika uralta szinte minden téren