lakástűz;halálos áldozatok;Balatonfüred;Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság;

Képünk illusztráció

Kigyulladt egy családi ház Balatonfüreden, két ember holttestét találták meg a törmelék alatt

A házban két gázpalack felrobbant, egy harmadikat a tűzoltók vittek ki, megelőzve ezzel, hogy az is felrobbanjon.

Pénteken, hajnali egy óra körül érkezett a jelzés a katasztrófavédelem műveletirányítási ügyeletére, hogy Balatonfüreden, a Régitemető utcában kigyulladt egy családi ház - közölte a Katasztrófavédelem.

Azt írják, a száz négyzetméteres épület előszobája, a tető egy része, illetve a ház előtti füves terület, valamint egy fa lángolt. A házban két gázpalack felrobbant, egy harmadikat a tűzoltók vittek ki, megelőzve ezzel, hogy az is felrobbanjon.

Az épület tetejének egy része beomlott, a tűzoltók oltás közben, a törmelék alatt találták meg az ingatlan lakóit, egy, a hatvanas éveiben járó férfit és egy nőt, egyikük életét sem lehetett megmenteni.

A tűzoltók munkáját nehezítette, hogy az épületben és annak környezetében lomok voltak felhalmozva, és a házat sűrű növényzet vette körül. Az egységek több mint egy órán át dolgoztak a lángok megfékezésén.

A tűz pontos keletkezési helyét, idejét és okát tűzvizsgálati eljárás fogja feltárni.

Kockázat

A házban és a körülötte felhalmozott lomok növelik a tűz keletkezésének kockázatát és nehezítik a menekülést, valamint a tűzoltók munkáját - hívja fel a figyelmet a Katasztrófavédelem. Az otthonunk rendben tartása tűzvédelmi szempontból is fontos, hiszen a sok lom miatt gyorsabban terjed a tűz, és mérgező füst keletkezik - teszik hozzá.

A rendőrök még keresik a szeméremsértőt, készült róla fotó.