Nincs még a kezünkben statisztika arról, hogy a kormánypárti kampánykordé utasai közül hányan mentek haza tele gatyával a Fideszes Fantaszta kötcsei eligazításáról, de örömmel tippelünk: úgy 95 százalék lehet. A maradék az a bátor tohonya, akit még a Csodálatos Csillag szokásosnál is haloványabb pislákolása, rekedtesebb hangja, ötlettelenebb feladatlistája és idültebb agressziója sem hatott meg, és inkább a mentőcsónakkal szemez a nagy áprilisi lebőgést orrontva. Ők azok, akiknek „semmi nem lesz elfelejtve”, akikről „minden fel lesz jegyezve”, és akikkel „minden el lesz rendezve.” (Nyerő kapitány mióta fenyegeti a csapatát pályára lépés előtt búcsúbosszút ígérve az öltözőben?)
A beijedt magot azonban viszi előre a tehetetlenségi nyomaték. Itt vannak például a megélhetési propagandisták, akiknek óvatos becslés szerint is óvodásként volt utoljára lelkiismeret-furdalásuk, és bárkit, bármivel (pl. nadrágtartalom) hírbe hoznak. E faszista fogdmegek térdelőrajtban várják a Tisza-jelölteket. A Vezénylő Vátesz jelére legott lecsapott a TV2 Forsthoffer Ágnes új alelnök balatonfüredi szállodájának internetes értékeléseire, és hiánytalanul megszámolta a szobák sarkában lévő összes pókhálót, a városban pedig igyekezett rossz hírét kelteni a turisztikai szakértőnek. A másik málé meg azt híreszteli leleményes fotómontázzsal, hogy az új alelnök hihetetlen luxusban él: a képen az egykori bálkirálynő úszódresszben nagyzol, míg Magyar pénzzel teli medencében pancsol, karúszóval. Ez aztán a kormányzóképes érvrendszer! Milyen kár, hogy a dermesztő valóságban Orbán fuldoklik az urizáló milliárdosokban (és a Csukló Család hivalkodó hatvanpusztaságában).
Ha félelmükben nem csinálták le a bokájukat Fideszék, akkor bolsevik igyekezetükben biztosan le fogják. Megtette a Magyar Posta is, amikor a kötcsei „nyilvánosság” után lemondta a Forsthoffer-szállodára vonatkozó több milliós foglalást. Visszajáró vendégként. Biztosan imádták a pókhálókat. Állami cégként egy nagy Potrohos Pókhoz szoktak végtére is.