Azt a tények bebizonyították, hogy a parlamenti ellenzéki politizálás nemhogy a rendszer megbuktatására nem képes, de még a végletesen elvadult nemzeti önsorsrontás szerény moderálására sem telik erejéből, pontosabban erőtlenségéből.
A komplett egyharmad alatti parlamenti ellenzék impotenciája számomra egyértelműen biztossá a 2011-es fideszes alkotmány elfogadása után vált. Akkori parlamentben maradásuk az EU és az (akkor még) demokratikus USA előtt legitimálta az erkölcsileg nyilvánvalóan pogány, szégyenletesen rusztikus autokráciát. Természetesen nem tudható, "mi lett volna, ha". Azonban nekem akkor is az volt a véleményem, ami most: rövidebb (sokkal rövidebb) lett volna az Orbán maffia szabad rablása, és ami még fontosabb, nem lett volna idő az ország minden közszolgálatának alighanem végzetes, (kifosztás alapú) lerombolására.
Az óellenzék több mint bűne: hibája, hogy nem tett semmit a rendszer bebetonozódása ellen, pedig erre is volt lehetősége (elnök, Alkotmánybíróság, főügyész, stb., stb.). Nem használta ki a radikálisoknak azt a pici hibáját sem, hogy a Tízparancsolatot ugyanúgy nem tartják be, mint a köztársasági törvényeket, vagyis úgynevezett köztörvényes bűnök elkövetésére alanyi jogon hajlamosak. Erre a számonkérésre – ha máskor nem - a két Orbán show közötti nyolc évben bőven lett volna ok és lehetőség (például a Gripen ügyben).
Az óellenzék hajója elment, egyet tehetnek, ha a tisztesség számít: beszállnak a mentőcsónakokba, és csöndben kivárják a vihar végét, meg az új generációt, ha lesz olyan, ha nem a Tiszának lesz csak. Nem könnyű elhessegetni a gondolatot, hogy esetleg nem a Fidesszel közös mentőcsónakban eveznek-e majd tovább?
Sajnos a „civil” mozgalmak sem excelláltak. Volt néhányszor százezer ember, akit kicsalt valamilyen jelentősebb disznóság az utcára, azonban sosem volt ideológia, sosem volt eltökéltség. Minden tüntetés (a legutóbbi félmilliós is) azzal a jól bevált jelszóval ért véget, hogy „Éljen a haza! Menjetek haza!” És lőn.
Félreértések elkerülése végett: a tüntetés után következő fokozat nem a forradalom illetve a népfölkelés, hanem a sztrájk. Magyarországon ’56 óta nem volt általános sztrájk, egyhamar nem is lesz. A létezett szocializmus a szakszervezetekből az állampárt hűséges fegyverhordozóját képezte ki. Ennek megfelelően a párt hitelvesztése átragadt a szakszervezetekre. A rendszerváltás utáni „gyors” újjáéledés döcögött, az új állampárt (a Fidesz) minden erőfeszítés nélkül hagyta ki a státuszból a szakszervezeteket. Nem véletlenül. Az istenadta dolgozó nép legerősebb fegyvere – a sztrájk – hatástalanítva van.
Az aláírásgyűjtésekkel, a népszavazási kísérletekkel és a petíciókkal sincs szerencsénk. A legsikeresebbek (a legtöbb aláírót elérők) váltak a legeredménytelenebbeké. Hadházy doktornak hétszázezren írtuk alá az Európai Ügyészséghez való csatlakozást. Ez még ahhoz sem volt elég, hogy megverjük a Fideszt az európai parlamenti választáson. Hadházy magányos harcos, drukkolhatunk neki, hogy Pusztaverszájjal jussunk valamire.
A Momentum az olimpiaellenes aláírásgyűjtéssel kétvállra fektette Orbánt, majd kiegyezett vele, hogy ne legyen népszavazás. Nagy egyetértésben építették át Budapestet egy száz év előtti olimpiához. Úgy értem, hogy a budapesti közlekedési és vendéglátási (és egészségügyi) struktúra múlt századi, még az is lehet, hogy rosszabb.
Négy nagyszerű színész és nagyszerű ember aláírásokat gyűjt a politikai plakátok ellen. Szinházul szólva: „Oly cél, minőt óhajthat a kegyes.” Boldogan aláírnám, de nem lehet. Ugyanis semmi bajom a politikai plakátokkal - kampány idején, négy-öt évente három-négy hétig szívesen nézegetem őket. Nekem a kormányhirdetésekkel van bajom. Ostobák, hazugok, aljasak. És elöntik az országot. Talán gazdaságosak. Máskülönben miért tűrné azokat kart karba öltve a főpolgármester és a Podmaniczky Mozgalom vezére? Rémálom arra gondolni, hogy netán tetszik nekik. Ennél csak a valóság borzalmasabb: nincs beleszólásuk. A hirdetési felületek magántulajdonban vannak, mint a parkolóhelyek. Bitangkassza: 70/30?
Budapestnek, illetve a józan és tisztességes ellenzéknek nincs más szavaznivalója, mint Magyar Péter. Sokkal rosszabbul is sikerülhetett volna. Igaz, augusztus 20-án nem alkotmánytervezettel, hanem tíz vérpopulista „ponttal” állt elő. Viszont első helyettese Etyeken megmagyarázott mindent: Orbán teljes ellenzéke már meg van nyerve. Néhány tízezer Orbán hívő elcsábítása a cél. A tíz pont hozzájuk szól. Tarr doktor engem megnyugtatott. Még az is lehet, hogy bejön minden.
Csak abban nem vagyok biztos, hogy lesz választás. Abban viszont igen, hogyha lesz, azt megnyerni nem lehet majd. Kell egy B terv.
A szerző orvos.