Arcfelismerő
Biztos, hogy reggel még működött –
morfondírozott az igazi úriember.
(A neve most egyáltalán nem fontos.)
Felidézte, ahogyan ráförmedt a feleségére,
odarúgott sofőrje felé, mert késett,
a limuzinban kiosztotta beosztottjait,
délelőtt gyerekek arcát simogatta,
majd kezet fogott molesztálóikkal.
Együtt ebédelt néhány üzletemberrel,
paprikás csirkét evett ecetes uborkával,
közben szaftos sztorikat mesélt nekik,
és persze hazudott, csalt, megfélemlített.
Délután aláírásával életeket élettelenített,
szeretőjének csókot ígért, röptette és kikacagta.
A jótékonysági bálon jótékonyságra biztatott,
később azonban irodájába sietett,
és azonnali hatállyal törvényt hozott,
hogy ilyesmi soha többé ne fordulhasson elő.
Mennyit dolgozik – suttogott mindenki,
és tényleg, hirtelen rátört a fáradtság.
Pihenésképpen kezébe vette mobilját,
de bárhogyan is próbálkozott, a kijelzőn
csak az alábbi mondatok jelentek meg:
Az arc nem felismerhető. Próbálja újra.
a nevem: bond
néha csak ültünk
a konyhaasztalnál,
vacsora helyett
a hétfői adásszünet
családegyesített.
figyeltük a fecskéket,
ahogy szabadesésben
tűntek el a mélyben.
a tízemeletes
szmogkarcolón
vegyes betűtípussal,
megfejthetetlen
panel hieroglifa:
jasms bond 007
a fekete festék
azóta sem száradt meg
bennünk teljesen.
évekig találgattuk,
ki lehet az illető.
az egyik nyáron
fel is tárcsáztuk a számot
egy utcai fülkéből.
pár perc múlva
rendőrök jöttek,
pedig a készülék
foglaltat jelzett.
amikor megkérdezték,
láttuk-e a zuhanást,
a fecskékre gondoltunk.
ujjainkkal számolgattuk,
vajon hány férhet el
a fekete nejlon alatt.
