A vasárnapi kötcsei események kapcsán sokan vetették fel a kérdést, ki nyerte meg a napot: Orbán Viktor vagy Magyar Péter? Ha a két beszédet külpolitikai szempontból elemezzük, irreleváns a felvetés, hiszen az alapállás egyértelmű: míg a Tisza Párt elnöke ezúttal is egyértelműen hitet tett a nyugati szövetségi rendszer, az uniós és a NATO-tagság mellett, Orbán Viktor újra nagy elemzőként lépett fel egy némiképp zavaros világképpel.
A korábbi kötcsei beszédeket – legalábbis, ami kiszivárgott belőlük - górcső alá véve azért behatárolhatjuk, mennyire vehetjük készpénznek Orbán Viktor külpolitikai jövendöléseit. 2023-ban azt mondta, van egy 15 évre szóló tervük arra, hogyan „tiszteljen minket a világ”. Talány, hogy ezekből mára hányat sikerült átültetni a gyakorlatba, de a magyar kormányra még az a Donald Trump is magasról tesz, akinek a győzelmére tavaly mindent egy lapra tettek fel Orbánék. Az uniós partnerek pedig nyíltan Putyin trójai falovaként emlegetik a magyar kormányt, s a miniszterelnök, illetve az orosz fővárosban oly szívesen látott külügyminisztere megnyilatkozásai nem is cáfolnak rá erre. Számos uniós szavazásnál képviseltük az orosz álláspontot. Így vívnánk ki a tiszteletet?
A múlt évben a konnektivitás volt a varázsszó, ami először a miniszterelnök 2024-es tusványosi beszédében hangzott el. Magyar érdeknek nevezte, hogy semleges gazdaságpolitikát folytatva egyszerre tudjunk üzletelni Kínával, Oroszországgal, az Egyesült Államokkal és Nyugat-Európával.
A konnektivitás elve ugyan mára sem került le a napirendről, de kevésbé dominál a kormány kommunikációjában, pedig a magyar "nagystatégia" központi eleméről van szó. Ennek az az oka, hogy az amerikai adminisztráció kifejezetten ellenzi a konnektivitást és jelzéseket is küldött a kormánynak arra: segít abban, hogy kiküszöböljük a Kínához való függésünket. A kormány persze aligha él ezzel a lehetőséggel, hiszen már túl sok hitelt vettünk fel Kínától ahhoz, hogy leállítsuk a „pekingi gyorsot”, de a Kínához való dörgölőzés kevésbé látványos, mint Joe Biden elnöksége alatt. Igaz, Nyugaton megdöbbenést keltett, hogy Szijjártó Péter a minap a pekingi katonai parádén keleti diktátorok társaságában feszített.
A magyar kormányfő múlt vasárnap kész tényként közölte Oroszország győzelmét és Ukrajna felosztását. Ez még annak fényében is merész kijelentés, hogy az oroszok jobban állnak a hadszíntéren és ha egyszer végre sikerül békét kötni, akkor Ukrajnának le kell mondania több területéről. Ám az oroszok még Kijev megtámadása után három és fél évvel is Ukrajna területének mindössze egyötödét foglalták el. Ettől függetlenül ez tiszta beszéd volt a kormányfőtől, hiszen végre kimondta, amit eddig is tudtunk: a kormány Oroszország győzelméért, Ukrajna felosztásáért szorít. Pedig Kijev sosem fogja feladni az elveit még akkor sem, ha reménytelen helyzetben lenne a hadszíntéren. Ők nem Orbán Balázs „fehér zászlós” logikáját követik.
Idén Kötcsén Donald Trump kevésbé játszott meghatározó szerepet, mint tavaly, ami arra utal, hogy a nagy magyar várakozások nem teljesültek elnökké választásával sem. Annál is inkább, mert - bár igen lassan - Trump is kezdi belátni: a megbékélés akadálya Vlagyimir Putyin. Ez a kormány ukránellenes kommunikációjába nagyon nem illik bele.
Orbán ismét az EU szétesését vizionálta, s azt, hogy újjá kell építeni. Brüsszel elfoglalása egyelőre lekerült a napirendről, de arról nem tett említést, milyen jövőképe van erre, mi a megoldás. Amint arra sem adott választ, hogyan képzeli el a V4-ek újraindítását úgy, hogy még a nagy barát Fico is – fű alatt legalábbis – elhatárolódik a magyar kormánytól.
A kötcsei világpolitikai helyzetértékelés hitelességéből nem csak az von le sokat, hogy az eddigi jövendölések sem akartak valóra válni. Attól sem könnyű eltekinteni, hogy olyasvalaki vázolta fel bűvös koncepcióját, aki az EU egyik legszegényebb országává tette meg Magyarországot. De sebaj, miniszterelnökünk Kötcsén is úgy beszélt, mint aki világpolitikai tényezőnek tartja magát. Pedig hogy is fogalmazott? „A kiskakasból soha nem lesz nagykakas”.