Délben a leggonoszabb
Ezek a távoli roppanások egész nyáron. Utakat bontanak
a síkvidéken. Sárga férgek rágják a betont,
legyen min töprengeni. Elhordják a megszokást.
A város forró macskaláb. Akarom mondani, kő.
Ragacsos, koptatott kín. Majdnem szögletes. Ordít.
Túlságon ép vagy
ehhez a térhez.
Pedig lehetnél te is mélyhűtött ember
a fridzsider-otthonban.
Kosztümös gyíkarc. Edzett üveg-
szemű sikló. Képzeld magad terráriumba,
zord ablakok mögé. Vagy az alávaló, négy méter
mélybe. Szedáld ki magadból az együttérzést,
hideg kézzel ints a látogatóknak.
És tegyél úgy, mintha nem hallatszana be
(ebbe a versbe)
valaki másnak az összeroppanása.
Műveletek a természet rendje ellen
I.
Apró bemetszés a szembe. Abba a kékbe.
A géphang húsztól visszaszámol. Lekötözve,
magatehetetlen fekszel. Épp kaparják a hályogot. Kikaparják
belőled a megszokást. Orvosi nyelven dioptria.
A zugkórház kékes falai kiizzadják az árnyékot. Maszatolnak.
Ebbe a hidegbe csak kapaszkodni lehet. Mint a nővér karcos, kietlen
zöngéibe. Mikor újra látsz, acélzöldnek mondod.
II.
Apró bemetszés a méhfalon. Nevezzük invazívnak.
Mikor érted jönnek, alig marad időd lehúzni a bugyit.
A fejre rakott zuhanyzósapka már csak ráadás. A beavatkozó színház
készen áll, mindenki rád figyel. Neve, betegszáma. Hol dolgozik.
Benned mászkál egy ősi állat.
Hat ember lesi a nagy mutatványt: megfelelő szögben felfeküdni az ágyra.
Balról egyből szúrnak. Nincs mese. Szerepfelvételből mindenki
jeles. Kételyeidet elfojtod.
Együttműködő vagy, mint egy idomított, szedált
ló. Nyeríts.
Darab hús a hideg aszfalton. Kiégetik belőled
a mélyidőt, a hüllőt.
