Európa harcban áll, harcban egy egységes és békében élő kontinensért. Egy szabad és független Európáért, az értékeinkért és a demokráciáinkért. A szabadságunkért és azért a képességünkért, hogy magunk dönthessünk a sorsunkról – jelentette ki 2025-ös évértékelő beszédében Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén. Egyben arra szólította fel Európát, hogy harcoljon a helyéért egy olyan világban, melyet birodalmi háborúk és birodalmi ambíciók mozgatnak. Egy új Európának kell felemelkednie – üzente.
A bizottsági elnök megjegyezte, sokat gondolkodott azon, ilyen értékeléssel kezdje-e ezt az EU helyzetéről szóló beszédét, végül is az európaiak nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy ilyen módon beszéljünk, hiszen az EU egy békeprojekt.
Úgy folytatta, egységre van szükség a tagállamok között, az uniós intézmények között, az EP demokratikus erői között. Leszögezte, készen áll arra, hogy megerősítse a demokrácia-párti többséget, mert csak ez hozhat eredményeket az európaiak számára.
Beszédében reagált arra, hogy – mint megírtuk – kedd éjjel és szerda hajnalban orosz drónok hatoltak be Lengyelország légterébe.
– Európa teljes szolidaritásban áll Lengyelországgal
– hangsúlyozta, a történteket példa nélkülinek és felelőtlennek nevezve.
Orosz drónok sértették meg a NATO-tag Lengyelország légterét, a Kreml tesztelte, hogy mennyire éberek a lengyelekEzt követően a következő szankciós csomagról beszélt, kiemelve, „Putyin üzenete világos, és a mi válaszunknak is világosnak kell lennie”.
– Nagyobb nyomást kell gyakorolni Oroszországra, hogy tárgyalóasztalhoz üljön. Több szankcióra van szükségünk. Jelenleg a 19. csomagon dolgozunk partnereinkkel együttműködve
– mondta. Hozzátette, ez különösen az orosz fosszilis tüzelőanyagok kivezetésének felgyorsításáról szól. Kiemelte, ez Oroszország háborúja, így nem csak az európai állampolgároknak kell fizetnie Ukrajna védelmét, dolgoznak azon, hogy ezt a lefoglalt orosz vagyonból tudják megtenni.
– Ukrajnában megvan a találékonyság. Amire szüksége van, az a méretarány. És együtt biztosítani tudjuk ezt: hogy Ukrajna megőrizze lépéselőnyét, Európa pedig megerősítse a sajátját – mondta. Bejelentette azt is, hogy Európa drónszövetségre lép Ukrajnával, ezért hatmilliárd eurót előre ütemeznek az ERA-hitelekből. Kiemelte, a SAFE-eszközzel kapcsolatos program betelt, és most dolgoznak azon, hogy kedvezményeket biztosítsanak azoknak, akik támogatják Ukrajnát és ukrán terméket vásárolnak. Létrehoznak egy Keleti Szárny Őrséget is a haderőmozgás figyelemmel követésére. Európa meg fogja védeni a területét – szögezte le.
– Európa egy eszme, a szabadság és a közös erő eszméje – jelentette ki. Majd megjegyezte, hogy egy egységes, újraegyesített Európára van szükség.
Baráti tűz alatt Ursula von der Leyen és az Európai BizottságA bizottsági elnök a gázai helyzetről is beszélt, hangsúlyozva, hogy ami a térségben történik, megrázta a világ lelkiismeretét. „Emberek halnak meg, miközben élelemért könyörögnek. Anyák tartják a karjaikban élettelen csecsemőjüket. Ezek a képek egyszerűen katasztrofálisak” – szögezte le. Majd közölte,
„egy nagyon világos üzenettel szeretném kezdeni: az ember okozta éhínség soha nem lehet háborús fegyver. A gyermekek és az emberiség érdekében ennek véget kell vetni.”
Ursula von der Leyen azt mondta, felfüggesztik a kétoldalú támogatást Izraellel, anélkül, hogy ez befolyásolná az izraeli civil társadalommal vagy a Yad Vashemmel végzett munkát. Emellett szankciókat fognak javasolni a szélsőségesekkel és az erőszakos telepesekkel szemben. De a társulási megállapodás részleges felfüggesztését is javasolni fogják a kereskedelemmel kapcsolatos kérdésekben.
– Tudom, hogy nehéz lesz többséget találni. Tudom, hogy bármilyen intézkedés egyeseknek túl sok lesz, másoknak túl kevés. De mindannyiunknak vállalnunk kell a saját felelősségünket
– jelentette ki.
Ursula von der Leyen szerint az európai fővárosok meglehetősen pontos terveken dolgoznak, ami az Ukrajnába történő esetleges katonai bevetéseket illetiAz Európai Bizottság elnöke arról is beszélt, hogy
stratégiai párbeszédet folytattak a kulcsfontosságú iparágakkal, az üzenet minden hol ugyanaz, meg kell könnyíteni az üzleti tevékenységet Európában.
létrehoznak egy alapot annak segítése érdekében, hogy beruházások jöhessenek létre fiatal, gyorsan növekvő vállalatokban a kritikus technológiai területeken.
be fognak mutatni egy „Made in Europe” kritériumot a közbeszerzésekben, és erős ösztönzőket biztosítanak a partnerek számára, hogy európai termékeket vásároljanak.
lesz egy akkumulátorgyorsító csomag, melynek része a külföldi függőségek csökkentése is.
be fog benyújtani egy 2028-ig szóló egységes piaci ütemtervet.
az autók a gazdaságunk és iparunk pillérei, be kell fektetni a kis, megfizethető járművekbe, és Európának saját elektromos autóval kell rendelkeznie, nem lehet hagyni, hogy Kína és mások meghódítsák ezt a piacot.
lesz egy lakhatással kapcsolatos csúcstalálkozó és be fognak mutatni egy megfizethető lakhatási tervet.
szorosabb együttműködés kell a közösségi média platformokkal, a légitársaságokkal és a pénzügyi szolgáltatókkal az embercsempészek által működtetett hálózat felszámolása érdekében.
úgy véli, hogy – miként az ő idejében megtanították a gyerekeknek, hogy egy bizonyos korig nem dohányozhatnak, nem ihatnak alkoholt és nem nézhetnek felnőtt tartalmakat – itt az ideje, hogy ugyanezt tegyük a közösségi médiában is. Ezzel kapcsolatban szakértői testületet hív össze.
az erdőtüzekkel kapcsolatban jelezte, hogy javaslatot tesz egy európai tűzoltó központ létrehozására Cipruson.
Ursula Von der Leyen azt is megjegyezte,
„tudjuk, mi hajtotta fel az árakat: az orosz fosszilis tüzelőanyagoktól való függőség. Tehát itt az ideje teljesen leállni a piszkos orosz fosszilis tüzelőanyagokról”.
És tudjuk – folytatta –, hogy mi viszi le az árakat: a tiszta, hazai termelésű energia, több hazai megújuló energiaforrást kell létrehoznunk.
Kijelentette azt is, hogy az Egyesült Államokkal való kereskedelmi kapcsolat a legfontosabb. – Évente több mint 500 milliárd euró értékű árut exportálunk, több millió munkahely függ ettől. Mint a Bizottság elnöke, soha nem fogok az emberek munkahelyével vagy megélhetésével játszani. Ezért kötöttünk megállapodást, hogy megőrizzük iparágaink piaci hozzáférését – hangsúlyozta, megjegyezve, biztosították, hogy Európa a lehető legjobb megállapodást kösse. Hozzátette, legyen szó környezetvédelmi vagy digitális szabályozásról, mi magunk határozzuk meg a normáinkat, „Európa mindig saját maga fog dönteni”.
A bizottsági elnök megismételte, hogy
a jogállamiság és az alapvető jogok tiszteletben tartása elengedhetetlen az uniós forrásokhoz való hozzáféréshez, „most és a jövőben is”.
Majd az információmanipuláció és a dezinformáció növekedésére figyelmeztetett, kiemelve, több kapacitásra van szükség ezek nyomon követéséhez és felderítéséhez. Ezért létrehoznak egy központot, mely egyesíti a tagállamok szakértelmét.
– Az európaiak minden alkalommal úgy döntöttek, hogy egy jobb jövőért harcolnak, hogy egésszé váljanak – és hogy az egészet erőssé tegyék. És ez az, amire én minden egyes nap törekedni fogok – zárta beszédét az Európai Bizottság elnöke.
„Komoly kármentő megállapodás az EU számára a kialkudott 15 százalékos alapvám”Ursula von der Leyen beszéde előtt Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke köszöntötte az Európai Bizottság elnökét. Beszédében egyebek mellett kiemelte, ezekben a „példátlan pillanatokban” Európának „világosságra és elszántságra” van szüksége, a teremben ülő képviselők pedig nagyon kíváncsiak arra, hogyan tud Európa új és merész ötletekkel előállni. A polgárok – folytatta – tudni akarják, hogyan biztosítsuk egységes és koherens fellépésünket a békével és a biztonsággal kapcsolatos kihívásokkal szemben, legyen szó Ukrajnáról, a Közel-Keletről vagy a világ bármely más részéről.
Nem sikerült megbuktatni Ursula von der Leyent, de legalább Orbán Viktor újra simán a magyargyűlölő román szélsőjobb mellé állt