Harminc vagy negyven éve tartó hanyatlást láthatunk a minisztériumnál, mivel az intézménybe beszivárogtak a nagy gyógyszergyártók és egy sor rossz döntést hoztak, fogalmazott Robert F. Kennedy Jr a Fox and Friends nevű konzervatív tévéműsornak adott vasárnapi interjújában. Arra a kérdésre pedig, hogy mit tart az egészségügyi minisztérium múltban elért legnagyobb sikerének, egyszerűen úgy válaszolt, hogy „nem gondolja, hogy bármilyen siker történt volna.” Egyúttal meg is nyugtattak a műsor nézőit, hogy „amit mi akarunk tenni, hogy véget vetünk ennek, véget vettünk ezeknek az összefonódásoknak a gyógyszeriparral és újra egy aranymércét jelentő tudományos intézménnyé tesszük az intézményt, amely megvédi az amerikai embereket.”
A Kennedy miniszterségéhez kötődő eddigi legnagyobb visszhangot kiváltott hír, hogy augusztus végén elbocsátotta a minisztérium alá betagozott amerikai járványügyi hivatal vezetőjét (CDC), Susan Monarezt, aki csak július végén foglalta el hivatalát. A kirúgása nem volt előzmény nélküli: Monarez már hetekkel munkába állása után összetűzésbe került Kennedyvel annak oltásszkeptikus nézetei miatt, valamint visszautasította a CDC több szakemberének elbocsátására vonatkozó miniszteri utasítást is. Monarez önszántából nem volt hajlandó felmondani, ezért végül a Fehér Háznak kellett elmozdítania a székéből arra hivatkozva, hogy az igazgató nézetei nincsenek összhangban a Trump-adminisztráció és a Kennedy által képviselt Make America Healthy Again (Tegyük Újra Egészségessé Amerikát) programmal. Monarez lemondatása láncreakciót indított be a szervezetnél, további négy magas rangú közegészségügyi szakember is felmondott a vezetővel szembeni szolidaritástól vezérelve. Munkaviszonyuk megszakítását azzal indokolták, hogy ezzel tiltakoznak a politikai beavatkozás, a költségvetési megszorítások, a tudomány-szakmai elvek csorbulása és az oltáspolitikával kapcsolatos kommunikációs zűrzavar ellen.
A Fehér Ház kirúgta az amerikai járványügyi központ igazgatóját, több tisztviselő felmondottAz oltásokkal kapcsolatos dezinformáció már a lemondások előtt is véres tragédiába torkollott. Augusztus 8-án egy állig felfegyverzett férfi Atlantában tüzet nyitott a CDC georgiai központjának épületére. A férfi több mint 180 lövést adott le, a támadásban egy helyszínre érkező rendőrjárőr az életét vesztette. A támadó ezek után magával is végzett. A merénylet motivációja a hátrahagyott írásos dokumentumok tanúsága szerint az lehetett, hogy a Covid-19 vakcinát felvett férfi meggyőződése szerint az oltás depressziót és öngyilkos gondolatokat okozott nála. Kennedy elítélte az erőszakot és támogatásáról biztosította az elhunyt családtagját, ám nem vállalt felelősséget gyilkosságig fokozódó oltásellenes hangulat kialakulásáért.
A nyilvános felelősségrevonás azonban így sem maradt el. A múlt héten Kennedy a szenátus pénzügyi bizottsága előtt tartott három órás meghallgatáson volt kénytelen magyarázni a hét hónapja tartó minisztersége bizonyítványát. Nyitó felszólásában a miniszter méltatta a mesterséges ételszínezékek kivezetésre, a gyógyszerárak csökkentésére és az intézményben tapasztalható pénzügyi visszaélések felszámolására tett erőfeszítéseiket valamint a trumpi szuperlatívuszokat átvéve az egészségügyi minisztérium új vezetését a valaha volt legdolgosabb és leginkább cselekvő adminisztrációnak nevezte. A szenátorok kérdésére Kennedy fenntartotta szkeptikus álláspontját a Covid-19 elleni vakcinákat illetően, bár azokat az első Trump-adminisztráció idején fejlesztették ki. Továbbá kétségbe vonta a CDC adatait a járvány halálos áldozatait illetően. A hivatalos adat szerint 1,2 millió amerikai veszítette életét a járvány következtében, ebből több százan még az idei nyáron is áldozatul estek a betegségnek a The Washington Post összefoglalója szerint. Az oltásszkeptikus nézetek más járvány terjedéséhez is hozzájárultak. Nyugat-Texasban augusztusig 762 hivatalos kanyaró megbetegedésről van információja az állam egészségügyi hivatalának, 99-en kórházba kerültek, két oltatlan gyermek pedig életét vesztette a betegségben.
A Fehér Ház kirúgta az amerikai járványügyi központ igazgatóját, több tisztviselő felmondottA szenátorok arra a nyilatkozatra is választ vártak a minisztertől, amely az egyik kinevezettje tett, miszerint az mRNS vakcinák súlyos egészségeskárosodást, akár halált is okozhatnak, különösen a fiatalok körében. Sokatmondó körülmény, hogy az idézett Retsef Levi oltásszkeptikus kinevezett ma abban a szövetségi testületban ül, amelynek feladata az amerikai közvélemény tájékoztatása és az ezzel kapcsolatos tanácsadás a felvehető oltásokkal kapcsolatban. Kennedy a 19 szavazó taggal rendelkező testület 17 tagját korábban leváltotta és 8 új tagot nevezett ki a helyükre. Az új tagok között három személy korábban kritikusan nyilatkozott az mRNS vakcinákkal kapcsolatban, egyiküknek széke van az USA legrégebbi oltásellenes csoportjának vezetőségében is. Ezzel kapcsolatban Bernie Sanders vermonti szenátor arra is, hogy miként hozható összhangba Kennedy a koronavírus elleni oltásra vonatkozó „valaha készített leghalálosabb vakcina” kijelentése azzal, hogy ugyanő támogatta Trump Nobel-díjra jelölését a rekordgyorsaságú vakcinafejlesztés szövetségi programja miatt.
Bár a kétpárti szenátusi bizottságban egyes republikánus szenátorok is nemtetszésüknek adtak hangot Kennedy eddigi oltáspolitikai gyakorlatot bíráló álláspontja miatt, a Fehér Ház politikai motivációt lát az egészségügyi miniszter szenátusi csuklóztatása mögött. J.D. Vance alelnök az X-en közzétett bejegyzésében elítélte a demokrata politikusokat, amiért „kioktatták” a minisztert. Karoline Leavitt fehér házi szóvivője szerint „a vezetőség a krónikus megbetegedések gyökerét kezeli, átláthatóságot visz a minisztériumi munkába, valamint a tudomány aranymércéjét képviseli. Csak a demokraták képesek támadni egy ennyire józan törekvést.”