Azonnali hatállyal lemondott kedden hivataláról K.P. Sarma Oli nepáli miniszterelnök, miután hétfőn 19 tüntető vesztette életét a közösségi médiás platformok betiltása és a korrupció ellen országszerte kirobbant demonstrációkon a rendőrökkel történt összecsapásokban.
„A miniszterelnök lemondott” – közölte Prakas Szilval, a kormányfő szóvivője. Lemondását megelőzőleg, helyi idő szerint kedden délután Oli összehívta az összes politikai pártot, hogy "békés párbeszéddel" találjanak megoldást a problémákra, és hangsúlyozta, hogy az erőszak nem szolgálja a nemzet érdekeit.
Bár a kormány a közösségi médiás platformok betiltását közben már felfüggesztette, a demonstrációk, amelyeket szervezőik „Z generációs tüntetésekként” emlegetnek, a határozatlan időre elrendelt kijárási tilalom ellenére is folytatódtak a katmandui parlament előtt és a főváros más pontjain. A tüntetők és a rohamrendőrök között újabb összecsapásokra is sor került.








Szemtanúk szerint a tüntetők politikusok házát gyújtották fel Katmanduban, a helyi média pedig közölte, hogy néhány minisztert katonai helikopterek mentettek ki.
Rames Lehak belügyminiszter már a hétfő este összehívott rendkívüli kormányülésen benyújtotta lemondását.
A közösségi média betiltása ellen tüntettek Nepálban, legkevesebb 19-en meghaltakMégsem blokkolják a közösségi médiát Nepálban, miután halálos áldozatokkal járó tüntetések törtek ki