„Azért jöttem el, mert van több válogatott labdarúgó, meg válogatott sportoló, aki át akar állni a Tiszához” – jelentette ki hétfő este Magyar Péter országjárásának vecsési állomásán Váczi Zoltán. Az egykori válogatott labdarúgó – aki az 1990-es évek közepén volt meghatározó NB I-es játékos – arra biztatta a többi sportolót, hogy „jöjjenek bátran”.
Váczi a Tisza Párt elnökének Facebook-közvetítésében 1 óra 19 perctől tűnik fel:
A Telex beszámolója szerint Váczi azt kérdezte Magyartól, hogyan lehet majd átalakítani a magyar labdarúgást, mert szerinte ami most megy, az „pénzmosoda”. A lap szerint Magyar Péter erre azt felelte, hogy sokan, akik ma a fociban, a sport környékén dolgoznak, attól tartanak, hogy a sportnak majd rosszabb lesz, ha a Tisza kormányra kerül, ám ez szerinte nem így van.
Azt mondta, a Tiszának három fontos célja van. Az első, hogy az amatőr sport, a tömegsport kapjon nagyobb hangsúlyt, például legyen minden településen legalább egy sportpálya. A második, hogy át kell alakítani az utánpótlás támogatási rendszerét, ki kell nyitni a többi sportág számára. Magyar Péter szerint a politika elfoglalta a magyar sportot, ez meg fog szűnni.
Arról is beszélt, hogy kormányra kerülésük esetén nem szólnának bele sem abba, ki legyen az MLSZ elnöke, ahogy abba sem, hogy ki kerüljön a nemzeti 11-be. Magyar Péter azt állította, hogy ő is ismer más sportolókat, akik csatlakoznának a Tiszához, de senki sem meri névvel felvállalni, mert félnek, hogy utánuk nyúlnak.