A fogyasztóvédelmi hatóság éves ellenőrzési programjában fontos szerepet kapnak a szórakoztatási célú berendezések, létesítmények, ideiglenes szerkezetek, valamint a szabadidős sporteszközök vizsgálatai. Az idei évben eddig 517 helyszínen összesen 2853 eszközt ellenőrzött a hatóság, ebből 71 helyszínen 336 eszköz nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak – írja közleményében a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH).
A tájékoztatás szerint a hatóság tavasszal indult ellenőrzéssorozata kiterjedt
az aquaparkok és strandok vízicsúszdáira,
a kalandparkok kötélpályáira és mászófalaira,
a vidámparki berendezésekre,
a fesztiválokon, gyermektáborokban és falunapokon használt szórakoztató eszközökre,
valamint a kültéri fitneszparkokban telepített eszközök ellenőrzésére.
Vizsgálták az eszközök adattábláin szereplő jelöléseket, valamint az eszközök megfelelőségi tanúsítványait, amelyek a szakértők által megállapított biztonságosságot igazolják. Ezek közül kiemelt fontosságú a terhelhetőség, vagyis annak feltüntetése, hogy egyszerre hány személy használhatja biztonságosan az adott berendezést vagy sporteszközt. A hatóság vizsgálta továbbá, hogy az üzemeltetők szabályosan vezetik-e az üzemeltetési naplót, amelyben nyomon követhető a berendezés működése, az esetlegesen fellépő hibák és azok javítása.
Külön figyelmet kaptak a magasság vagy sebesség szerint a legmagasabb, illetve közepes kockázatú, vagyis I. és II. veszélyességi osztályba sorolt berendezések, ahol a kezelőszemélyzet biztonságos üzemeltetésre vonatkozó képesítési igazolásait is ellenőrizték. A vizsgálat kiterjedt arra is, hogy az üzemeltetők eleget tettek-e az időszakos műszaki ellenőrzés kötelezettségeinek. A kondiparkok és kültéri fitneszeszközök esetében pedig a kihelyezett információs táblák tartalma is ellenőrzési szempont volt.
Augusztus közepéig az eredmények szerint
71 helyszínen (14 százalék) 336 eszköz (12 százalék) nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak. A szabálytalanságok között szerepelt a hiányzó vagy hibás megfelelőségi tanúsítvány, a helytelenül feltüntetett terhelhetőség, illetve az üzemeltetési naplók hiányos vezetése is.
A jogsértések miatt a hatóság 8.350.000 forint bírságot szabott ki, és indokolt esetben megtiltotta az eszközök használatát mindaddig, amíg az üzemeltető nem tette meg a szükséges biztonsági intézkedéseket.
Az NKFH és a kormányhivatalok az ősz folyamán folytatják az ellenőrzéseket, külön figyelmet fordítva a magasabb kockázati besorolású eszközökre, valamint a kültéri kondiparkok és fitneszeszközök biztonságos használatára.