Beadtam a feljelentést a Hatvanpusztán lerombolt két műemlék istálló miatt – közöle Hadházy Ákos kedd reggel a Facebook-oldalán. A független országgyűlési képviselő hozzátette, aki műemléket megsemmisít, a Btk. szerint 1-5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
A politikus úgy véli, nyilván „megoldják majd”, de a tények egyértelműek.
A feljelentés szövegében az áll:
„A rendelkezésre álló fotódokumentációkból kétséget kizáróan megállapítható, hogy a műemlékvédelem alatt álló délnyugati uradalmi istálló épület véghomlokzati részét, később az egész épületet és az északkeleti uradalmi istállót teljes egészében lerombolták, elbontották, ezáltal megsemmisült (a magtárral kapcsolatban ilyen információ jelenleg nem áll rendelkezésre), és helyettük az eredeti L alakzatnak megfelelő, kétszintes liftes, mélygarázsos építményeket építettek fel, amelyek nem is az eredeti klasszicista építészet jegyeit mutatják. A műemlékvédelmi épületek lerombolásával és az építkezéssel járó munkálatok pontos dátuma szakértők bevonásával a nyomozati eljárásban válhat ismertté, annyi azonban bizonyos a fotók alapján, hogy a műemlékvédelmi épületek megsemmisítésével járó építkezés még 2021. szeptemberében is javában folyt, ezt az RTL Híradó által készített – videó felvétel tanúsítja.
A megelőző állapotokról és az építkezésről csatolom az F/6.-F/19. számú fotó mellékletet.
A műemlék vagy védett kulturális javak megrongálása bűncselekményről az alábbiak szerint rendelkezik a jogszabály.
A Btk. 357. § (2) bekezdés szerint:
Aki a tulajdonában álló
a) műemléket vagy védett kulturális javak körébe tartozó tárgyat megsemmisíti,
b) műemlék olyan helyrehozhatatlan károsodását idézi elő, amelynek
következtében az elveszti műemléki jellegét
egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”
Hadházy Ákos: Nagyon durva videóim vannak HatvanpusztárólHadházy Ákos újabb tüntetést hirdetett Hatvanpusztára Europion: Csak a magyarok 13 százaléka nem lát kivetnivalót a hatvanpusztai Orbán-birtokban, csaknem felük szerint törvénysértés van mögötte