Finoman szólva nem szerzett osztatlan népszerűséget Orbán Viktor családja a Fidesznek az elég fényűző hatvanpusztai birtokkal - derül ki az Europion lapunkhoz is eljuttatott közvélemény-kutatásából.
Az intézet először is azt a kérdést tette fel a válaszadóknak, hogy ismerik-e a hatvanpusztai birtok történetét. A megkérdezettek csak 13 százaléka állította, hogy soha nem hallott Hatvanpusztáról, csaknem 30 százalék hallott róla, de nem ismeri részletesen az ezzel kapcsolatos híreket, és majdnem 58 százalék pedig állítja, részleteiben ismeri az ügyet. A társadalom egyes szegmenseiben feltűnő különbségek mutatkoztak abban, hogy ki mennyire ismeri a helyzetet. A férfiaknak 69 százaléka, a nőknek viszont csak 48 százaléka mondta, hogy részleteiben ismerik a történteket. Korosztályokra lebontva a 16-29 éveseknek csak 46 százaléka, míg a 60 év felettieknek 72 százaléka van tisztában az üggyel a saját bevallása szerint, párthovatartozás tekintetében pedig értelemszerűen még nagyobb a különbség: a fideszesek 45 százaléka, a tiszások 89 százaléka állítja, hogy képbe került, az egyéb ellenzékiek körében 70 százalék, a pártnélküliek esetén pedig 48 százalékos ez az arány.
Ezt követően a közvélemény-kutató arról kérdezte az embereket, mi a véleményük magáról a hatvanpusztai Orbán-birtokról. Csak a válaszadók 13 százaléka felelt úgy, hogy nincs ebben semmi kivetnivaló. 18 százalék tisztességtelenségnek tartja, 45 százalék pedig egyenesen úgy véli törvénysértés húzódik meg a birtok mögött álló vagyonszerzésben. A válaszadók 21 százalékának nem volt véleménye a kérdésben. Elhangzott kérdés a birtok szimbólumává váló zebrákról és antilopokról is, ezt az emberek 46 százaléka tartotta felháborítónak, 25 százalék inkább csak viccesnek és nevetségesnek, 19 százalék érdektelennek, lényegtelennek, 11 százalék pedig elhitte a fideszes magyarázatot, miszerint kamu az egész. Ezen a ponton feltűnő volt - írja az Europion, hogy a 60 év felettiek közül jóval többen tartották kamunak (17 százalék), mint a 16-29 éves generációban (7 százalék). A fiatalok továbbá nagyobb százalékban tartják felháborítónak, illetve viccesnek vagy nevetségesnek, mint az idősek.
Hadházy Ákos egy nyitott kapun besétált a hatvanpusztai Orbán-birtokra, és elárulta, mit látott Videón, ahogy belehajtanak Hadházy Ákos autójába Hatvanpusztán, nem is egyszer, kétszerHatvanpuszta megítélésében is perdöntő a politikai hovatartozás. Amíg a Tisza-szavazók 84 százaléka illegális vagyonokat feltételez a háttérben és 76 százaléka felháborítónak tartja a zebrákról és antilopokról szóló híreket, a kormánypárti szavazók sokkal elnézőbbek: csak 11 százalékuk vél illegális vagyonszerzést és 12 százalékuk háborodik fel a részletek hallatán. Ugyanakkor a fideszesek 23 százaléka is tisztességtelennek tartja a birtok felépüléséhez vezető utat, 24 százalék elzárkózik a véleménynyilvánítástól és a fideszeseknek is csak a kisebbsége (42 százaléka) véli úgy, hogy Hatvanpusztában ne lenne semmi kivetnivaló.
Orbán Győző: Hatvanpuszta egy gazdaság a semmi közepénOrbán Viktor: Nincs kastélyom, nem is úgy élekA felmérés arra is kitért, hogy általánosan hogyan értékelendő az ország vezetőjének és családjának látványos vagyonosodása, általánosságban, nem a magyar viszonyokra utalva a kérdéssel. Ebben a tekintetben meglehetős egyetértés volt tapasztalható, ugyanis csak 7 százalék nem tartja ezt egyáltalán problematikusnak és további 14 százalék az, amelyik inkább nem tartja annak, ezzel szemben 23 százalék inkább, 56 százalék pedig nagyon problematikusnak látja. Az idősek ebben a tekintetben is valamivel elnézőbbek, de nekik is csak alig több mint negyedük (27 százalékuk) jelölt meg megengedő álláspontot.
Pálinkafőző terasz, palackozó és kóstoló pinceterem – Hatvanpuszta föld alatti építményeiről posztolt Hadházy ÁkosTíz komplett lakás, 190 négyzetméteres étkező, steakelőkészítő helyiség – Hatvanpusztai tervrajzokat mutatott be Hadházy ÁkosAz Europion arra is kíváncsi volt, ki hogyan képzeli el a Magyar Péter által is többször emlegetett vagyonvisszaszerzést. Csak 16 százaléknyian vannak, akik egyáltalán nem támogatják az ilyesmit, és még a fideszesek 59 százaléka is azon az állásponton van, hogy valamiféleképpen vissza kéne szerezni az Orbán-kormányok alatt tisztességtelen módon szerzett vagyonokat. A radikálisabb megoldásokat - például visszamenőleges törvénykezés - elsősorban a fiatalok (52 százalék), a megyei jogú városok lakossága (56 százalék) és természetesen a Tisza Párt szimpatizánsai (74 százalék) támogatják, az idősek és a kormánypártiak körében inkább megmaradnának a jelenleg hatályos törvények alkalmazásánál. Az egyéb ellenzéki szavazók és a pártnélküliek táborában is valamelyest a radikális megközelítés hívei vannak többen.
„Nem jön ki a matek” - Magyar Péter nyílt levelet írt Orbán GyőzőnekAz Europion az eredményekhez felhasznált adatokat 2025 szeptember 1-jén vette fel mobil- és webapplikációs adatfelvétel segítségével. A minta 1200 fő volt, az eredmények reprezentatívak az ország 16 éves kor feletti lakosságára nem, korcsoport, iskolai végzettség, településtípus és magyarországi régió tekintetében. A minta és az alapsokaság demográfiai szegmensei közötti kisebb százalékos eltéréseket súlyozással korrigáltuk. A súlyozási eljárásban a válaszadók 2024-es EP-választásokon leadott szavazat-visszaemlékezését is figyelembe vették, a fent bemutatott politikai megbontások erre a visszaemlékezésre vonatkoznak. A mérések hibahatára 2,8 százalék, azaz a fent bemutatott százalékos arányszámok maximum ennyivel térhetnek el attól, mint amit az ország összes 16 év feletti lakosának lekérdezése eredményezett volna.