Hétfő délelőtt a Füzesabonyból 8:36-kor Nyíregyházára indult személyvonaton súlyos baleset történt: egy kisfiú – eddig tisztázatlan körülmények között – kiugrott a már lassító, Taktaharkány állomásra beérkező szerelvény ablakán, és súlyos sérüléseket szenvedett – írja Facebook-oldalán a MÁV-csoport. – A mentők megérkezéséig jegyvizsgáló kollégánk a fiú mellett maradt, és a vonaton szolgálatot teljesítő vasútőrrel közösen azonnal megkezdte az ellátását – tették hozzá.
A balesetről vélhetően elsőként hírt adó borsodi portál, a Boon úgy értesült, hogy a kisfiú tíz év körüli lehet, és azt is írták, hogy „a helyszínen szerzett információink szerint a jegyellenőrtől való félelmében és mert érvényes jegy nélkül utazott az adott szerelvényen”. Mindezt a vasúttársaság cáfolta.
– Fontos kiemelnünk: valótlanok azok az értesülések, amelyek szerint a kisfiú a jegyellenőrzés elől ugrott volna ki, hiszen 14 év alatti utasaink – így a kisfiú is – díjmentesen utazhatnak a MÁV-csoport járatain. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja – tették hozzá, és mielőbbi felépülést kívántak a kisfiúnak.