Országjárásba kezdenek a Demokratikus Koalíció politikusai (DK), hogy Magyarország mind a 106 választókerületében bemutassa Dobrev Klára baloldali programját – közölte lapunknak megküldött tájékoztatásában a párt frakcióvezető-helyettese.
Arató Gergely ismertetése szerint a DK vállalja többek között, hogy a kormányváltást követően elkobozzák a korrupt módon szerzett milliárdos vagyonokat; a 150 ezer forint alatti nyugdíjak esetében 50 százalékos azonnali emelést, a 150 ezer és 250 ezer forint közötti nyugdíjak esetében pedig 25 százalékos átlagos emelést hajtanak végre; bevezetik az európai minimálbért és eltörlik a rabszolgatörvényt; érvénytelenítik a devizahitelszerződéseket; valamint megszüntetik a határon túliak szavazati jogát.
Dobrev Klára: Azokra is szükség van a kormányváltáshoz, akik nem akarnak teljhatalmat látni senki kezébenA politikus hangsúlyozta: a több mint 150 oldalas, részletes program célja, hogy megszólítsák azokat, akik nem szavaznának jobboldali pártokra, sem a Fideszre, sem a Tiszára. „Dobrev Klára baloldali programja és a baloldali szavazók nélkül nincs kormányváltás” – fogalmazott Arató Gergely.
Gyurcsány Ferenc távozása sem hozott megváltást a DK-ban, a párt helyzete még rosszabb lett