A lapunk birtokában lévő dokumentum tanúsága szerint II. rendű vádlottként „különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények” miatt állt bíróság elé Danyi Sándor, a Heves megyei roma önkormányzat elnöke. Bár az Egri Törvényszék nem válaszolt kérdéseinkre, úgy tudjuk, már megszületett az elmarasztaló ítélet vele szemben.
Ami biztos: a Nemzeti Választási Iroda július 2-án arról tájékoztatta a területi választási bizottságot, hogy „Danyi Sándor, a Heves Vármegyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke a központi névjegyzék 2025. július 1. napi adatai alapján nem rendelkezik választójoggal”. Erre tekintettel a területi választási bizottság megállapította Danyi Sándor képviselői és elnöki megbízatásának megszűnését, és gondoskodott mandátuma betöltéséről.
A fővárosi roma önkormányzatban az alelnöki poszton volt üresedés, Keszthelyi Ottó ugyanis nem tudta ellátni feladatát. Keszthelyi Ottó június 3-a óta nem elérhető, nem tudni róla semmit, a „felesége azt a tájékoztatást adta, hogy előzetesben letartóztatásban van, de van, aki szerint bujkál” – rögzítette a fővárosi roma önkormányzat július 16-án tartott ülésén elhangzottakat a jegyzőkönyv. Keszthelyi Ottó helyett másik alelnököt választottak.
Mégsem teljes az egyetértés a romák között, a Fidesz játszhat a cigány voksokkalDanyi Sándor és Keszthelyi Ottó egyaránt a kormánypárti Cigány Közösségek Szövetsége (CiKöSz) politikusa. Arról a szervezetről van szó, amit Sztojka Attila volt romaügyi kormánybiztos, időközben államtitkárrá kinevezett fideszes képviselő – újabban a Roma Digitális Polgári Kör vezetője – hozott létre, és amely fölényesen megnyerte a tavalyi roma nemzetiségi választást, így nagy többséget szerzett az országos roma önkormányzatban. A hevesi és budapesti eset alátámasztani látszik mindazt, amiről még tavasszal beszélt Rafal Lion szegedi roma jogász. Hajdú-Bihartól Zaláig kilenc olyan megyét sorolt fel, ahol – állította – bűncselekmények elkövetése miatt eljárások folynak (vagy folytak) a CiKöSz politikusai ellen. Költségvetési csalástól kábítószer- és emberkereskedelemig terjed a skála.
Költségvetési csalással gyanúsítanak roma politikusokat, köztük van Aba-Horváth István MROÖ-elnök isAba-Horváth István, aki akkor még a CiKöSz színeiben töltötte be az országos roma önkormányzat elnöki tisztségét, egyedül egy lányfuttatásos esetről értesült, de – mondta – ő is csak a sajtóból, ahogyan bárki más. Hangsúlyozta: nem lehet mindenkit megismerni egy ilyen nagyra nőtt szervezetnél, ha ismerték volna az illetőt, „biztos, hogy esélye sincs a CiKöSz-nél indulni”.
A CiKöSz számára nem kizárólag a bűnügyek okozhatnak fejfájást. Ahogyan arról beszámoltunk, nemrég Aba-Horváth István lemondott a CiKöSz elnökségi tagságáról, és maga az elnök, Szűcs Csaba is megvált tisztségétől. Mindketten kiléptették saját egyesületüket a gyűjtőszervezetként működő CiKöSz-ből. A lemondások és kilépések a Sztojka Attilával kialakult konfliktussal magyarázhatók. A belső viszály ellenére Aba-Horváth István és Szűcs Csaba is megmaradt a Fidesz támogatójának. A CiKöSz-szel történt szakítás után a debreceni Aba-Horváth István elmondta lapunknak, hogy húsz éve a Fidesz tagja, nagyon jó viszonyt alakított ki a helyi kormánypárti politikusokkal: „Melyik az a bolond cigány, aki ezt a kapcsolatot önként felrúgja?”
„Cigánynak a legnagyobb ellensége a cigány” – Egymásnak estek a fideszes romák, az önkormányzati elnök lerázná a pártérdeket