Hiába, no! Szépen gondoskodnak rólunk, mintegy kétmillió magyar nyugdíjasról!
Most már várhatom a postást, hogy átadja ezt a komoly összeget. Harmincezer forintot. Bizony! Igaz, nem készpénzben, hanem kuponokban és csak hideg élelmiszerre költhetem. Ráadásul, ha éppen nem talál itthon, nem ismétli meg még egyszer a kézbesítést, hanem mehetek a küldeményért a postára. Ha még ezt sem teszem meg, mert mondjuk éppen kórházban élem a világom, akkor később valamilyen Főhivatalnál instanciázhatok érte. És ha - eléggé elvetemülten - azt is elmulasztom, hát, akkor nekem annyi – elvész ez az óriási pénzem.
Polgártársaim, vigadjunk, ki van ez találva! Hogy mégis morgolódom? Akkor mindenképpen velem van a baj. Merthogy igencsak elgondolkodom. Ugyanis valaha műszaki ügyeimhez kapcsolódva gazdasági dolgokkal is foglalkoztam. Ezért mindenféle, örömtelinek éppen nem mondható gondolataim támadtak. Baj, persze, hogy egy ilyen, igencsak öreg nyugdíjas is gondolkodik.
Már a régi görögök is megmondták: a dolgokat kezdjük az elején. Először, ugye, jött kormányunknál az áfa-visszatérítés nemes gondolata. Csakhogy arról valamelyik még gondolkodni képes főhivatalnok kideríthette, hogy egyrészt túl bonyolult, másrészt túl sok pénzt ad ki vele a mostanság igencsak gyengélkedő költségvetésünk. Tehát kapjanak a derék vének egy konkrét, bár az előzőnél jóval-jóval kisebb összeget. Méghozzá a kezükbe, és szigorúan meghatározott célra elkölthetően. Ráadásul a hozzánk (mármint a kormányhoz) kedves vállalkozók is csuda jól járnak vele.
Ugyan miért járnak jól? Vegyük sorra!
Az elején kezdem: valakiknek meg kellett megterveznie ennek a juttatásnak a rendszerét. Szép logisztikai feladat, nyilván szépen is kellett dotálni. Aztán ki kellett nyomtatni a kuponokat meg a kísérő leveleket. Erről van egy személyes élményem. Tavaly ősszel megjelent egy könyvem, és bizony siránkozott a kiadóm, hogy igencsak meglódultak a papírárak meg a nyomdai költségek. Tehát jelentős összegek mehettek a mintegy kétmillió nyugdíjast megajándékozó kuponok, levelek előállítására. Bizonyára akadt megint egy kedvesnek tartott vállalkozó, aki szépen kereshetett ezzel, a nagyságrendben milliárd forintos megbízással. Ezek után borítékok kellettek (azokat sem ingyen adják), majd jöhet az adréma, vagyis a címzés, és a mintegy kétmillió boríték megcímzése sem történhetett ingyen. Már csak a postaköltség maradt hátra. Sajnos nincsenek birtokomban konkrét áradatok, mégis jól megbecsülhető, hogy a felsorolt költségek nagyon is összevethetők a nyugdíjasoknak szánt pénz összegével.
Magától adódik a kérdés, miért nem lehetett ezt az „ajándékot” hozzácsapni a havi nyugdíjhoz, megspórolva ennyi kiadást? Nem lehet, mert ez célzott pénz. Csupán hideg élelmiszerre költhető. Előszörre nem is értettem, mi ebben a ráció. De aztán csak-csak rájöttem. Hát bizony, ezek az elkapatott öregek, ha nyugdíjuk kiegészítéseként átutalva vagy kézbesítve kapnák ezt a hatalmas összeget, képesek lennének esetleg éppen hiányzó tisztítószerekre, netán, óh jaj!, gyógyszerekre költeni! Esetleg beülnének egy vendéglőbe, mi több, tán egy pohár sört vagy fröccsöt is meginnának az étkekhez! Sőt, az olyan elvetemültek, mint én is, netán könyvre költenék e drága kincstári pénzt! De még rosszabb is akadna: aki színházra, netán koncert-, vagy operajegyre kótyavetélné el! Igaz, a budapesti Opera esetében alig lenne elég az egész összeg egy jó közepes hely árára.
Van ám ennek a kuponos módszernek másik oldala is. A hideg élelmiszert áruló kereskedők helyzete. Azt gondolom, hogy bár a piacon áruló őstermelők is elfogadhatják, ők ésszel élnek, és aligha használják majd ki ezt a lehetőséget. Mert bizony a vásárlóhelyeknek, vagyis az élelmiszerboltoknak, nemkülönben a nagyáruházaknak jó sok gondjuk lesz vele. Először is, a kuponokat az év legvégéig, vagyis december harmincegyedikéig lehet beváltani. Nem ismert, vajon havi elszámolásuk lesz-e a kincstárral, vagy egyszeriben kell majd beváltaniuk. Akár egyik, akár másik (az év végi elszámolás mindenképpen a kedvezőtlenebb megoldás), ez megnövekedett adminisztrációs, eljárás-technikai gondokat jelent számukra. Ha januárban adhatják le a „csomagjukat”, akkor elég jelentős késéssel számolhatnak. Mire a posta eljuttatja a küldeményeket az illetékes hivatalba, mire ott elvégzik az ellenőrzéseket és jóváhagyják a kifizetést, majd az átutalásokat is elvégzik, innen-onnan akár egy-két hét, sőt egy hónap is eltelhet.
Addig pedig a boltok hiteleznek a kincstárnak. Méghozzá kamatmentesen hiteleznek. Vagy mégsem? Erről sincs információ. De akárhogy, a kormány, illetve vele a költségvetés csak-csak jól jár. A kormány politikailag, hiszen a nyugdíjasok, akiknek jelentős része rájuk szeret szavazni, meghatottan élvezi e soron kívüli adományt. A költségvetés is jól jár, minthogy az élelmiszer vásárlásokkal visszajön a szép magas áfa. Ráadásul a kuponra vásárolt árucikkek bevételét késéssel kapják meg az eladó üzletek.
Nos, ezekre a trükkökre joggal rikkanthatná a cirkuszbeli furfangos fehér bohóc: ügyes!
