Szenvedélyekkel teli finálé a Velencei Filmfesztiválon

Egyértelmű magyar sikerként könyvelhetjük el a 82. Velencei Filmfesztivált, hiszen az már önmagában csodálatos volt, hogy kettő magyar alkotóstáb által készített játékfilm is bekerült a versenyprogramba: a Nemes Jeles László rendezte Árva és Enyedi Ildikó misztikus drámája, a Csendes barát. Az utóbbi nagyot tarolt a nem hivatalos zsűrik esetében: a Nemzetközi Filmkritikusok Szövetsége, a Fipresci mellett a diákzsűri díját, az Edipo fenntarthatósági díjat és a környezetvédelmi Green Drop-díjat, valamint a vallások közötti párbeszéd előmozdításáért adományozott Interfilm-díjat is megkapta a világpremier napján. Amúgy ez úgy lehetséges, hogy a szakma már csütörtök este látta a művet, így a pénteki világpremierrel kvázi egy időben már lehetett győztest hirdetni a Lidón.

Ez persze elindította a spekulációkat: vajon úgy gondolja-e az Oscar-díjas Alexander Payne vezette hivatalos zsűri, hogy Enyedi Ildikó műve a legeslegjobb? De a művészek másképp gondolták. Igaz, elismerték a Csendes barátot is: a legígéretesebb fiatal, feltörekvő színésznek járó Marcello Mastroianni-díjat Luna Wedler svájci színésznő nyerte el. A legjobb filmnek járó Arany Oroszlánt Jim Jarmusch Father Mother Sister Brother című filmje kapta, amely három különböző családot és azok dinamikáját mutatja be. A legjobb rendezőnek járó Ezüst Oroszlánt Benny Safdie kapta a The Smashing Machine című sportdrámáért, míg a zsűri nagydíját a The Voice of Hind Rajab című gázai dráma kapta.

Jim armusch a rá jellemző napszemüveget és elegáns, bordó öltönyt viselte a gálán, egy „Oh, shit!” mondás kíséretében vette át a díjat. – Filmkészítőként nem a verseny motivál, de ezt igazán nagyra értékelem – mondta. Megemlítette, hogy szereti Velencét, „Casanova, Vivaldi és Terence Hill városát”, megköszönte a zsűrinek és a közönségnek, hogy reagált a  „csendes” filmjére. Benny Safdie beszédére is visszautalt. Amikor Safdie átvette a legjobb rendezőnek járó díjat a The Smashing Machine-ért, úgy fogalmazott, hogy a művészetnek nem kell közvetlenül a politikával foglalkoznia ahhoz, hogy politikai legyen. Empátiát kelthet, ami az első lépés a problémáink megoldása felé – érvelve, hogy maga sem fogalmazhatott volna világosabban.

Nem volt mindenki boldog a zsűri döntésétől – pedig Benny Safdie rendezői díja tökéletes helyen van –, sokan csalódottságuknak adtak hangot amiatt, hogy nem Kaouther Ben Hania Hind Rajab hangja című drámája kapta meg az Arany Oroszlánt, amely egy hatéves palesztin kislány megölését meséli el. (Sokan biztos befutónak gondolták a filmet.) Ben Hania művet végül a zsűri második helyezettjének járó nagydíjat kapta, és ő tartotta a leghevesebb beszédet egy olyan estén, amelyen a díjazottak közül szinte mindannyian utaltak – közvetlenül vagy közvetve – Gázára. (Többen, mint ahányan nem.)

Miután győzelmét a palesztin Vörös Félholdnak és a gázai elsősegélynyújtó csapatok többi hősének ajánlotta, Ben Hania azt mondta: – A Hind hangja egy olyan segélykiáltás volt, amelyet az egész világ hallhatott, de senki sem válaszolt rá. Hangja mindaddig visszhangozni fog, amíg az elszámoltatás és az igazságszolgáltatás nem történik meg. A mozi nem hozhatja vissza őt, és nem törölheti el a vele szemben elkövetett atrocitást. De a mozi megőrizheti a hangját.

Miután Ben Hania emlékeztette a közönséget, hogy mindez nem csak az emlékezetről szól, hanem a sokkal inkább a sürgősségről. Hind édesanyja és kisöccse még mindig Gázában van, az életük még mindig veszélyben van. Arra kérte a világ vezetőit, hogy mentsék meg őket, majd felolvasta Hind édesanyjának üzenetét, aki azt írta: „Sok gyermek vár még mindig segítségre". Ben Hania ezután Nelson Mandela kijelentését idézte, miszerint „a mi szabadságunk nem teljes a palesztinok szabadsága nélkül”, majd megalkuvás nélkül folytatta: – Ez nem csak Hind története, hanem a büntetlenül cselekvő, bűnöző izraeli rezsim története is... Hind nyugodjék békében, gyilkosainak szeme soha ne aludjon, és szabaduljon fel Palesztina”.

– Tisztességtelen dolog egy fesztiválon, hogy azt kell mondanunk, ez a film jobb, mint az. Nem az – mondta diplomatikusan Alexander Payne a szombati díjátadót követő sajtótájékoztatón, ahol az újságírók kvázi felelősségre vonták. Hangsúlyozva: zsűriként mindkét filmet egyformán nagyra értékelik, mindkettőt a maga okán. És mindkettő műnek hosszú és fontos életet kíván a teljes zsűri, és remélik, a ma este átadott díjak támogatása segíteni fogja őket, mindkettőt a maga módján. – Nézzék, ha egy nappal korábban, egy nappal később szavaztunk volna, talán másképp alakult volna... Ahogy mondtam, mindkét filmet egyformán nagyra tartjuk, értékeljük és védelmezzük a szívünkben. És ha az egyiknek kellett volna díjat kapnia a másikkal szemben, az egy hajszálnyi különbség miatt, mert valamilyen döntést kellett hoznunk – érvelt a zsűrielnök.