Azt állította Orbán Viktor (Facebook-oldalán), hogy „ez már nem gyerekség, ez véresen komoly. Készülnek az adóemelésre, jön a Tisza-adó”.
Ezzel szemben a tény az, hogy a Tisza nem adóemelést, hanem -csökkentést tervez, kivéve az 5 milliárd forintnál nagyobb vagyonnal rendelkezők körét, mert ott új adót vetne ki. Igaz, az Orbán család számára ez tényleg véresen komoly lehet.
Azt is állította Orbán (ugyanott), hogy „a Tisza adóemelését meg kell akadályozni; az egész ország fellázadt ellene”.
Ezzel szemben a tény az, hogy a Fidesz ugyan teljes erővel lázít, az ország mégsem lázadt fel a Tiszára rákent, nem létező adóemelés ellen. Ugyanakkor viszont lázad az ő uralmával szemben, legalábbis a friss közvélemény-kutatások szerint. Pech.
Azt állította továbbá a miniszterelnök (a Kötcsére összehívott Tisza-gyűlésre célozva), hogy „a kiskakasnak nem maradt más hátra, csak a balhé”.
Ezzel szemben a tény az, hogy gyűlést összehívni egy térre nem balhé, legföljebb váratlan és merész kihívás a Fidesz zárt körű magánrendezvénye számára, amelyet ezután – talán mert nem maradt más hátra – pánikszerű gyorsasággal nyilvánossá is tettek. Ebből is látszik – meg a közvélemény-kutatásokból is –, hogy nem a kiskakas van bajban, hanem a szultán.
Azt állította ezenkívül Orbán, hogy „így még egy tyúkudvart sem lehet elvezetni, nemhogy egy országot”.
Ezzel szemben a tény az, hogy a kakas született vezető, nélküle nincs rend a tyúkólban. Ha tehát a miniszterelnök elkezdi kiskakasozni legfőbb politikai ellenfelét, akkor – mint vidéki gyereknek – tudnia kell, hogy a kiskakas nem a tyúkól rendjére, hanem az öreg kakasra jelent veszélyt. Persze tudja is: ezért hord róla össze minden rosszat.
Azt állította Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter (az Indexnek, arra reagálva, hogy Magyar Péter szerint egy kismajomnak is több jóslata jön be, mint a miniszternek), hogy „ez egyszerűen gyalázatos. (…) Én egyet tanultam idáig a főnökeimtől, hogy nekem a témát kell boncolgatnom, és nem az embert személyében kell támadni. (…) A személyeskedést el kell kerülni”.
Ezzel szemben a tény az, hogy ezt nem tanulhatta a főnökétől, aki még egy tyúkudvar irányítására is alkalmatlannak nevezte kihívóját. Már persze ha ez személyeskedés.
Azt állította Szijjártó Péter külügyminiszter (újságírói kérdésre válaszolva, egy újabb, állítólagos ukrajnai kényszersorozásos esetről), hogy „a 21. század egyik legnagyobb európai szégyene az, hogy Európa szívében embervadászat zajlik”.
Ezzel szemben a tény az, hogy a 21. század legnagyobb szégyene az, hogy Oroszország – felrúgva a nemzetközi rendet – megtámadta Ukrajnát, és tömeggyilkos, területrabló, sőt gyerekrabló háborút folytat ellene. Ez ellen a magyar külügyminiszter még soha nem rohant ki, a szavát sem emelte fel, holott ennek a következménye, hogy a létét védő Ukrajna néha elítélhető módszerrel szedi össze a besorozott katonákat. A 21. századi magyar politikának mindenesetre az az egyik legnagyobb szégyene, hogy az áldozatot állítja be bűnösnek. Egyébként pedig ha Ukrajna Európa szíve, miért ne lehetne tagja az Európai Uniónak?
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.
