Duna;sorozat;BBC Earth;Joanna Lumley ;

Joanna Lumley Kosina Péterrel, akinek felmenői hét generáció óta csikósok az Alföldön

A Duna „szemén” keresztül mutat be számos európai országot, köztük Magyarországot is a BBC új ismeretterjesztő sorozata

„A mi Dunánk, ez a vén róka”.

„No, vén korhely, láttál egy-két csodát, / Mióta ezt a tájat mossa / Sápadt vized, árnyas, szörnyű vized, / Mely az öreg árnyakat hozza” – írta Ady Endre A Duna vallomása című versében, amelyben Magyarország leghosszabb folyóját faggatja történelemről, nemzetről, néplélekről. Joanna Lumley is a folyó évezredes titkait kutatja a BBC Earth csatornán szeptember 10-től induló, Európa ékköve: Joanna Lumley és a Duna című ismeretterjesztő sorozatában.

A brit színésznő, humorista műsorvezetőként közel húsz éve utazik a világban: nyomába eredt az északi fénynek Norvégiában, hajózott Ruandába a Níluson, kutatta Noé bárkáját, utazott több mint 6000 kilométert Hongkongtól Moszkváig a Transzszibériai vasútvonalon és bejárta az ősi selyemút jó néhány országát a BBC kameráinak dokumentálásával. Most a „sokat látott” Duna mentén utazva mutatja be számos ország kultúráját és társadalmát.

A majdnem 3000 kilométeren hömpölygő folyó Európa második leghosszabban elterülő víztömegeként tíz országon halad keresztül, vagyis „ismeri” tíz nemzet történelmét, kultúráját és népét. 

Lumley sorozata nem egy megsárgult útikönyv, egy száraz bekezdés egy lexikonban: az intenzív epizódok alatt szó esik társadalmi kérdésekről, a történelemmel való kapcsolatról és a helyi közösségek jelenkori életéről. A sorozat ugyanis részben az itt élők szemén keresztül vezet be az országba, így ismerhetünk meg egy sörfőző apácát Németországban, látogathatunk el Ausztriában egy idős hölgyeket támogató közösségi kávézóba, nyerhetünk betekintést a Tátra védett földikutyáinak történetébe, ápolhatunk közelebbi kapcsolatot medvékkel egy erdélyi medveles segítségével, vagy ismerhetjük meg a nemzedékek óta létező alföldi csikós létformát.

Ahogyan a folyó is olykor konok mód kilép a medréből, úgy a készítők is időről-időre eltávolodnak a parttól és látogatnak el Németország, Ausztria, Szlovákia, Szerbia, Románia és Magyarország messzebbi tájaira. Utóbbi esetében Lumley így kerülhet a budapesti Operaház kulisszái mögé, ismerheti meg a helyi zsidó gasztronómiát, a lóháton két lábbal állás csínját-bínját és – évtizedek óta elkötelezett aktivista lévén – többek között a Tisza vizét tisztító PET Kalózokat is.

Infó

Az Európa ékköve: Joanna Lumley és a Duna című négyrészes sorozat szeptember 10-től, 21 órától látható a BBC Earth műsorán. (A Magyarországról szóló harmadik epizódot szeptember 24-én vetítik.)

Sokatmondó gesztusok.