Saját bölcsességének kövében botlott el Tarr Zoltán: teljesen helyesen fogalmazta meg, hogy választás előtt semmi értelme olyan komplex szakmai kérdésekről beszélni, mint például az egykulcsos és a progresszív adózás különbsége. Arról azonban megfeledkezett, hogy idehaza arról sem szabad beszélni, hogy nem szabad beszélni.
A politikai közbeszéd ugyanis Magyarországon halott. Helyette ma már egy hatalomgyár üzemel, ahol propagandisták százai kapnak kiemelt fizetést, hogy mindenről, ami nem Fidesz és nem Orbán, bebizonyítsák, hogy az direkt bűnös, gonosz, és a magyarság elveszejtésére tör.
Értelemnek itt semmi szerepe, jelesül a Fidesz egyszerre támadja a Tiszát azzal, hogy szerinte adót akar emelni, meg azzal is, hogy progresszív adóztatna, ami persze a többség számára az első szöges ellentéte lenne, de hangsúlyozom: annak a megállapításnak sincs semmi értelme, hogy a két állításnak együtt nincs értelme.
A választók zömét programok, tények réges-régen nem érdeklik. A hatalomgyár futószalagjairól lejövő kreált személyiségekre, arculatokra, márkákra szavaznak. Eddig csak a Fidesznek volt ilyen nagyipara. Magyar Péter érkezésével ez a helyzet változik, ám az továbbra is érvényes, hogy egy ilyen rendszerben választás előtt bármilyen programalapú párbeszédet folytatni öngyilkos bárgyúság, magas labda az állampárti propagandistáknak.
Bár az érték- és tényelvű közpolitikát a NER ölte meg, ám a leépülése már jóval 2010 előtt elkezdődött. A XX. század politikai emancipációja előbb megteremtette a politikai társadalmat, majd a Kádár-érában sikerült óriási tömegeket beiskolázni, és ezzel hatalmas lökést adni a végső soron rendszerváltozáshoz vezető polgárosodásnak. Azonban paradox mód a rendszerváltozás után a kereskedelmi tévézés térhódításával ez a folyamat visszafordult, irtózatos gyorsasággal bulvarizálódott a társadalom.
Az így kitermelődött debilitás a közösségi médiában kritikus tömeggé, végül tudásellenes forradalommá szerveződött. A lázadás erejét az individualizmus által felfújt szuperegó és a félműveltség frusztrációja adja. Az ezredvégi kisember szükségszerűen egy tragikus hős, a „cogito ergo sum” élő paródiája, akinek már esélye sincs, hogy felfogja a világát, például egy árva kukkot sem ért meg mondjuk a kvantumelmélet lét és a nemlét közötti határokat elmosó, bizarr, szubatomi skizofréniájából. A természetéből adódóan „liberális” tudomány fejlődése így óriási tömegek számára nem a megvilágosodást, hanem a nihilizmust hozta el.
A modern kor despotái, így Putyin, Orbán vagy Trump viszont felismerték, hogy ez a frusztrált tömeg tradicionális „örök” értékeket zászlóra tűző, ezoterikus fasiszta propagandával és tudatiparral költséghatékonyan irányítható, illetve minél korlátoltabb, annál korlátlanabbul felhasználható.
Így van ez ma Magyarországon is. Ez a NER lényege.
Ebben a helyzetben épeszű ellenzéki nem azon van, hogy racionális szakpolitikai vitákat folytasson. Hanem hogy előbb egy olyan világot teremtsen maga körül, ahol majd egyszer újra lehet politizálni.