A színház és a film befogadása közötti alapvető különbség, hogy míg az előbbinél kifejezetten örömteli, ha például készül egy új Hamlet színpadi adaptáció, míg a mozgókép esetében igen magas arányú értetlenség fogadja azt, ha valaki valamit – még csak nem is újra forgat – hanem frissen adaptál. „Minek, érdektelen, mivel már láttuk” – szokás hallani. Guillermo del Toro viszont most a Frankensteinnel bizonyította, hogy még a mozi esetében is lehetséges egy jobb, összetettebb és grandiózusabb adaptációt készíteni bármelyik előzőnél.
„Számomra ez egy olyan utazás csúcspontja, amely életem nagy részét felölelte” – mondta Guillermo del Toro szombaton a film hivatalos sajtótájékoztatóján Velencében. „Gyerekként olvastam először Mary Shelley Frankenstein című regényét, majd megnéztem az 1931-es adaptáció Boris Karloffal, ami számomra szinte vallásos élményt jelentett. A szörnyek az én személyes hitrendszerem részévé váltak.” Arra a kérdésre, hogy akkor miért csak most valósította meg a gyerekkori álmát, a válasz az volt, hogy ki akarta várni a megfelelő időt. „Gyerekkorom óta követem ezt a lényt. Vártam, hogy a film megfelelő körülmények között készüljön el, mind kreatív szempontból, hogy más legyen, mind pedig olyan léptékben, hogy az egész világot rekonstruálni lehessen” – mondta. Most, hogy elkészült a film, viccesen megjegyezte: „Szülés utáni depresszióban vagyok”.
Ezt el is hiszem del Torónak, hiszen a filmjei többségében igen erős módon van jelen a szörnyetegek, legyen szó az Oscar-díjas Pinocchióról vagy Hellboy-ról. A Frankenstein univerzum kapcsán pedig képes volt a mesét úgy elmondani, hogy az még annak is újnak hasson, aki ismeri a történetet. Mindamellett, hogy a del Toróra jellemző sötét világ, testiség és horror jelen van, sőt, minden egyes szépséget, legyen az külső vagy belső, kéjjel pusztít el a vásznon, de ezt főleg a kontraszt miatt teszi, mert tulajdonképpen azt kutatja, mikor veszik el a humánum és válik egy élőlény szörnyeteggé. Egészen pontosan Dr. Victor Frankenstein (Oscar Isaac, aki afféle megtört és emiatt tomboló lángelmét formál meg) és A szörny (a maszk alatt valahol ott van Jacob Elordi) tekintetében. Ki itt a valódi áldozat? – tesz fel művében a kérdést a rendező. Mindazonáltal Del Toro szerint Frankenstein szánalmas teremtménye az életre van kárhoztatva, nem lehet megölni (még a golyók sem állítják meg), és ugyanazzal az egzisztenciális válsággal kell szembenéznie, mint mindannyiunknak. Senki sem kéri, hogy megszülessen, de ha egyszer a világra jöttünk, mindannyiunknak meg kell találnunk a célunkat. Mert meg kell értenünk a szörnyeket. Gyakorlatilag del Toro visszatért az irodalmi alapokhoz két és fél órás magnum opusában, melyet Alexander Desplat zenéje tesz igazán hatásossá.
Guillermo del Toro szerint a filmje nem figyelmeztetés a mesterséges intelligenciában rejlő veszélyekre, mint ahogy azt egy újságíró felvetette a direktornak.
„A terror és megfélemlítés idején élünk. És nincs sürgetőbb feladat, mint megmaradni, egy olyan korban, amikor minden a bipoláris, az emberiségünk megértése felé halad. A film megpróbálja bemutatni a tökéletlen karaktereket és azt a jogunkat, hogy tökéletlenek maradhassunk, valamint azt, hogy a legnyomasztóbb körülmények között is megértsük egymást.” – érvelt del Toro. Hangsúlyozva: „Nem félek a mesterséges intelligenciától. A természetes ostobaságtól félek.”
