„Szolidaritásunkat fejezzük ki az izraeli-palesztin konfliktus minden érintettjével: az október 7-i támadás zsidó áldozataival és a Gázában ártatlanul elhunyt palesztin áldozatokkal éppúgy, mint a jelenleg is szenvedő zsidó túszokkal és gázai lakosokkal” – ahogyan arról a hét elején beszámoltunk, a petíciót eredetileg mintegy háromszázan írták alá, olyan magyarok, akik sokfajta módon kötődnek zsidó gyökereikhez.
A nyilatkozat megjelenése után valósággal elszabadult a pokol. Gábor György vallásfilozófus is hevesen támadta a szöveget. A Szombat zsidó kulturális folyóirat honlapján megjelent publicisztikájában azt állította, az „önjelölt humánus magyar zsidók” petíciójának egyetlen valódi célja van: tisztára mosni a lelkiismeretüket azáltal, hogy elhatárolódnak attól a közösségtől, amelyhez állítólag tartoznak.
Sokak ellenérzését öntötte szavakba a közösségi oldalán Szenthe Antónia (Limmud Magyarország Alapítvány). Hiányolta ugyanis, hogy a petícióban nincs szó a lényegről, azaz a „gázai Hamasz-diktatúráról, amely az arab világgal, a legjobb esetben csak mint csendestárssal, ám többnyire mint aktív támogatóval a háta mögött az egész gázai népet túszul ejtette, maga képére formálta, majd október hetedikén olyan mészárlást hajtott végre, amelynek kifejezetten célja lehetett, hogy megtorlás kövesse”.
Az egyik aláírót, Vásárhelyi Mária szociológust megdöbbentette az a gyűlölködés, amely a petíciót fogadta.
Reagálása szerint racionális, higgadt, érvelő vitában talán meggyőzhetjük egymást, vagy ha nem is, legalább méltányolható lesz a velünk ellentétes álláspontot képviselők véleménye. Megbélyegezni, fölényeskedve ostobának, antiszemitának, gyávának, képmutatónak nevezve a más álláspontot képviselőket, tudatosan félremagyarázni álláspontjukat viszont „igazi fideszes módszer, és nem vezet máshoz, mint újabb törzsi háborúhoz, a kapcsolódások további ellehetetlenítéséhez, a még létező közösségek szétveréséhez”.
Szokatlan körülmény, hogy máig nem tudni, ki kezdeményezte a nyilatkozatot. „Nem szerencsés, hogy rejtőzködnek a petíció megfogalmazói, én biztosan nem így csinálnám” – mondta lapunknak egy másik aláíró, Karsai László történész. Ettől függetlenül maradéktalanul azonosul a szöveggel, így azzal a Gábor György által különösképpen kifogásolt mondattal is, amely „egyoldalú, szélsőséges megnyilvánulásokkal” vádolja a „meghatározó hangú” hazai zsidó szervezeteket és véleményformálókat.
„A magyar zsidó történelemből tudjuk, hogy mi a hallgatás ára. Ezért mi nem hallgatunk”A holokauszt túl fontos ahhoz, hogy felhasználják véres aktuálpolitikai ügyek legitimálásához – a történész ezzel már Eörsi Mátyás volt külügyi államtitkár írására utalt. Eörsi Mátyás ugyanis a zsidókról és a palesztinokról szóló szöveget ironikus stílusban átültette a vészkorszak idejére: „Mi, magyar zsidó emberek, e levél aláírói, szolidaritásunkat fejezzük ki az angolszász-német konfliktus minden érintettjével: Auschwitz és a számos koncentrációs tábor zsidó áldozataival és a Németországban ártatlanul elhunyt német áldozatokkal éppúgy, mint a jelenleg is elhurcolt zsidókkal és a lebombázott német lakosokkal”.
Karsai László kérdésünkre közölte, hogy nem maga a petíció vezetett megosztottsághoz, egyszerűen csak szélesebb nyilvánosságot kapott az a vita, ami magánbeszélgetésekben, Facebook-posztokban és más fórumokon már régóta folyik. Abból, hogy milyen erős indulatokat váltott ki a téma, szerinte úgy tűnik: vízválasztó, hogy ki milyen álláspontot képvisel ebben az ügyben.
Több esetről is tud, hogy régi barátságok szakadtak meg, amiért valaki az egyik vagy másik tábor véleményét osztja.
A következmények ismeretében is azt gondolja, hogy volt értelme a petíciónak. Bár az elutasítók a hangosabbak, Karsai László pozitívumként említette, hogy számára teljesen ismeretlen emberektől is kapott olyan üzeneteket, amelyek egyetértettek a petícióval.
