Letartóztatták azt a férfit, aki a gyanú szerint tavaly decemberben megölte feleségét Budapest IV. kerületében – közölte a Fővárosi Törvényszék egy, lapunknak is megküldött közleményében.
A 45 éves N. Balázst július 20-án Pozsonyban fogták el, majd augusztus 27-én Rajkánál adták át a magyar hatóságoknak. A nyomozók beszámolója szerint a férfi külsejét jelentősen megváltoztatta: leborotválta a haját és szakállat növesztett, így alig lehetett felismerni a körözési fotó alapján.
A hatóságok tájékoztatása szerint a bűncselekményt 2024. december 15-én követte el: megölte feleségét, majd levágta annak egyik hüvelykujját, hogy hozzáférjen a nő telefonján a mobilbank-alkalmazáshoz. Ezen keresztül 800 ezer forintot utalt át két személy részére, akik az összeget készpénzben továbbadták neki.
Ha bűnösnek találják, emberölés, kifosztás és információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntette miatt vonhatják felelősségre. A férfit korábban többször is elítélték vagyon elleni bűncselekmények miatt, és a gyilkosság idején feltételes szabadságon volt. A közlemény szerint tettében szerepet játszhatott szerencsejáték-függősége és az emiatt feleségével kialakult konfliktusa.
Az ügyészség szökés, elrejtőzés és bűnismétlés veszélyére hivatkozva indítványozta a férfi letartóztatását, amelyet a bíróság elrendelt. A végzés nem jogerős.