Nem „elég tisztán látni, cselekedni is kell. S a cselekvés néha nem az, ami hasznos, vagy célszerű, hanem, ami feladat”. Nincs már olyan nap, amikor ez a Márai Sándor idézet ne lenne érvényes. Így van ez azzal a törvénnyel is, amely a kormány szerint a települések önazonosságát védi, valójában, nem is burkoltan, a szegények kirekesztéséről szól.
Miközben a gránitszilárdságú Alaptörvény nemzeti hitvallása szerint „Valljuk az elesettek és a szegények megsegítésének kötelességét”, meg „Felelősséget viselünk utódainkért, ezért anyagi, szellemi és természeti erőforrásaink gondos használatával védelmezzük az utánunk jövő nemzedékek életfeltételeit”, az új jogszabály lehetőséget ad a településvezetőknek arra, hogy megtiltsák a szegények, az alacsony iskolai végzettségűek betelepülését, ingatlanvásárlását. Szabadon választott szempontok szerint mazsolázhatnak az érdeklődők, vagy az ott lakó, de lakcímmel még nem rendelkezők között. Akinek adótartozása van, vagy nincs érettségije, esetleg büntetőeljárás van folyamatban ellene, annak kívül tágasabb.
Nagy a baj az országban. Meddig fokozzuk még? Létminimum alatt él a magyarok negyven százaléka.
Ennek megoldására nemhogy forgatókönyve, egy félkész fejezete sincs a luxusgépeken utazó, egy-egy luxuslakás árát magukon viselő, vagy feleségükre aggató Fidesz-vezetőknek.
Annak a kormánynak jut eszébe engedélyt adni az emberek minősítgetésére, a rasszizmus erősítésére, amelyik leszállította a tankötelezettséget 16 évre, amelyik nem garantálja, hogy a tanulási nehézséggel, magatartászavarral küzdő gyerekek fejlesztéshez jussanak, amelyik képes arra, hogy három nappal az iskolakezdés előtt iskolák, óvodák működési engedélyét visszavonja, amelyik minisztere a napi 10-12 órás munkáért 10-15 ezer forintot kereső fiatalnak azt bírja válaszolni, hogy rossz helyen dolgozik, amelyik saját alkalmazottainak fizetés néven alamizsnát ad.
Nem elég ezt tisztán látni, cselekedni kell. Ez most a feladat.