Októberben jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit, és a Nobel-békedíjra önként bejelentkező Donald Trumpnak egyre fogy az ideje arra, hogy valami fajsúlyost villantson. Egyelőre sem Vlagyimir Putyin orosz elnök, sem Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök nem könnyíti meg a dolgát. Márpedig hiába hangoztatja, hogy hét háborút zárt le januári beiktatása óta (valójában ezek egyike sem volt tényleges háború, határvillongások, regionális fegyveres konfliktusok voltak, amelyek befejezése vagy ideiglenes szüneteltetése sem kifejezetten Trump közbelépésének eredménye), az ukrajnai vagy a gázai háború befejezése nélkül nem sok esélye van az áhított elismerés bezsebelésére.
Arról már úgy tűnik, maga is lemondott, hogy Putyin gyorsan rákényszeríthető a békére, így egyetlen esélye az, hogy Benjamin Netanjahu és kormánya véget vet a gázai hadműveletnek. A békedíj szempontjából nyilván az sem mindegy, hogyan. Megnyilatkozásaik alapján egyértelmű, hogy sem Trump, sem Netanjahu nem olvasták Immanuel Kant híres művét, az Örök békét. Ám félő, hogy azok, akik a díj odaítéléséről döntenek, ismerik annak tartalmát és maguk is hasonlóképpen gondolkodnak. Vagyis Kant után szabadon, a díjosztó bizottság tagjai is azt vallják, hogy a háború, a fegyveres összecsapások hiánya önmagában még nem jelent békét, a valódi béke és a háborús állapot megszűnése között óriási ugyanis a különbség.
A háborús állapot nélküli rendezetlen helyzet bármikor újabb fegyveres konfliktushoz vezethet, fenntartható békét csakis intézményesített úton, tényleges béketárgyalásokon kialkudott, kölcsönösen elfogadott és jogi garanciákra épített szerződés révén lehet elérni. Ezen szempontok mentén még a harcok esetleges befejezése esetén sem lehet valódi békéről beszélni mindaddig, míg az amerikai elnök és az izraeli miniszterelnök is csakis a fegyveres vagy gazdasági nyomásgyakorlást tartja minden konfliktus megoldása csodaszerének. Míg Ukrajna esetében legalább azt hangoztatja Trump is, hogy a felek üljenek tárgyalóasztalhoz, a nemzetközi közösségnek pedig szilárd biztonsági garanciákat kell nyújtania Ukrajnának, addig ez a jogos igény az izraeli-palesztin konfliktus esetében teljesen háttérbe szorul.
Míg Trumpnak reális esélye nincsen a nagy béketeremtő címre és a Nobel-békedíjra, addig Netanjahu máris bebiztosította magának azt, hogy az Izrael Államnak legtöbbet ártó miniszterelnöknek tekintse az utókor. Netanjahu ugyanis Izrael történetének leghosszabb ideig hivatalban lévő miniszterelnökeként porig rombolta a zsidó állam nemzetközi – főképp európai és amerikai – támogatottságát, és elérte azt, hogy a Közel-Kelet egyetlen demokráciáját világszerte a régió mumusának tartsák. De legnagyobb bűne az, hogy a saját hatalmát mentő háborús politikájának köszönhetően világszerte tombol az antiszemitizmus, tömegek ünneplik hősként a 2023. október 7-i terrortámadást elkövető palesztin terrorcsoportot, miközben Izraelt vádolják népirtással, háborús bűnökkel és emberiesség elleni bűncselekményekkel. Páratlan politikai teljesítmény, amelyért egy egész nép fizet.