Paolo Sorrentino La Grazia (A kegyelem) című művével elstartolt a 82. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál a Lidón. Az Oscar-díjas direktor műve már csak azért is bombasztikus hangulatot keltett, mivel Toni Servillo ezúttal az olasz elnököt alakítja, méghozzá valós események feldolgozásának a szempontjából. A film azzal kezdődik, hogy hat vadászgép kihúzza a nemzeti a lobogót a vásznon és afféle lexikon-bejegyzést kapunk ezalatt, hogy milyen jogosultságai vannak Itáliában az elnöknek. Hát, sokkal több, mint Magyarországon, ahol csak egy aláíró kisiparos. És most pontosan az aálírás jelentőségéről van szó, mivel Servillo által életre keltett Mariano De Santis éppen mandátumának az utolsó hat hónapjára készül. Megtehetné, hogy nem tesz semmit, de azért ő mindenképpen szeretne valamit. Például háborút indítani, ebben az öreg tábornoka több mint partner lenne. De azért ezzel csak egy pillanatig viccel Sorrentino – így bőven megmarad az ízlésességen belül – sokkal inkább fontos, hogy távozás előtt még aláírjon egy törvényt. Adott kettő kegyelmi kérvény, illetve az eutanázia elfogadásáról szóló törvénycsomag, amit az elnök saját lánya készített elő és a miniszterelnök is nagyon pártolja. De a dilemma és a döntés az elnök kezében van. Paolo Sorrentino talán nem volt ennyire bölcs még soha, úgy tud szórakoztató lenni, miközben profin elemez, tanít és kiigazít a politikai kultúra terén. Magyar nézőként nehéz elhinni, ilyen is lehet a közélet – nagyon mások a problémák, mint nálunk. Persze, a kegyelmi ügyek és az eutanázia összefügg, vajon a szeretetből való gyilkolás elfogadható-e bármilyen szinten? De Santis még a pápát is felkeresi többször, aki egy robogón közlekedő afrikai úriember, de a hangja a szokásos konzervatív nézeteket tükrözi. Egyszóval, lehengerlő az új Sorrentino, Toni Servillo is zseniális, mint mindig és ez a mű a direktor legérettebb, de egyben legbefogadhatóbb munkája is – jó, hír, hogy idővel a hazai mozik is bemutatják majd.
A szintén tegnap nyíló Orrizonti nevű szintén versenyszekció nyitóműve kegyetlenebb hangvételt ütött meg: a Teona Strugar Mitevska macedón-bosnyák-skandináv-belga koprodukciója az Anya Kalkuttában Indiában játszódik 1948 augusztusában. Teresa (Noomi Rapace), a Loreto nővérek kolostorának főnökasszonya, izgatottan várja azt a levelet, amely végre lehetővé teszi számára, hogy elhagyja kolostorát, és új rendet alapítson, válaszul az Isten által kapott hívásra. És amikor már minden készen áll, egy dilemmával szembesül, amely életének egyik legfontosabb fordulópontján megkérdőjelezi saját ambícióit és hitét. Hogy mi ennek a folyamatnak az indikátora? Legközelebbi nővértársa teherbe esik, így ő is meginog annak tekintetében, melyik sorsot válassza: maradjon nővér, vagy ő is lépjen át anyává? Persze, a műben minden ma érdemes téma előkerül, hogy például, a világot és az egyházat miért a férfiak irányítják és a tekintélyelvűség miért az emberi természet lételeme?
Mindeközben bemutatkozott a zsűri is, ahol az újságírókat a közélet érdekelte a legjobban. Az Oscar-djías forgatókönyvíró-rendezőt ez meglepte és kitért azelől, hogy a sajtótájékoztatón kommentálja a gázai konfliktust. „Őszintén szólva, egy kicsit felkészületlennek érzem magam erre a kérdésre” – válaszolta Alexander Payne, a verseny zsűrijének elnöke, amikor személyes álláspontjáról kérdezték a humanitárius válsággal kapcsolatban. „Azért vagyok itt, hogy filmeket értékeljek és filmekről beszéljek. Politikai nézeteim, abban biztos vagyok, sokukéval megegyeznek.”
Payne megjegyezte, hogy a fesztivál Gázával kapcsolatos álláspontjával kapcsolatos kérdéseket inkább Alberto Barberának, a velencei fesztivál igazgatójának kellene feltenni. A fesztivál előtt több száz olasz és nemzetközi filmkészítő és művész sürgette a velencei szervezőket, hogy „egyértelmű és világos álláspontot foglaljanak el, elítélve a Gázában folyó népirtást és a palesztin területeken az izraeli kormány és hadsereg által végrehajtott etnikai tisztogatást”. Arra is felszólították őket, hogy vonják vissza Gal Gadot és Gerard Butler meghívását, akik Julian Schnabel „In the Hand of Dante” című drámájában játszanak, és nyilvánosan támogatták Izraelt.
„Megkértek minket, hogy utasítsuk vissza a művészek meghívását, de nem fogjuk megtenni” – mondta Barbera. „Ha részt akarnak venni a fesztiválon, akkor itt lesznek.” Másrészt soha nem haboztunk egyértelműen kifejezni hatalmas szomorúságunkat és fájdalmunkat a Gázában és Palesztinában történtekkel kapcsolatban. A civilek, és különösen a gyermekek halála, akik áldozatokká váltak, egy háború járulékos kárai, amelyet még senki sem tudott véget vetni. Úgy gondolom, hogy a fesztivál álláspontja ebben a kérdésben nem kétséges.”
