Zöld susogások, fényes árnyalatok, bólogató
ágzöldek néznek le bölcsen az emberre,
házak vörös rendjére, mellettük lüktető autók
a szürke kígyón markánsan tudatják,
az urak járata mindenen át, most mellékesek,
habár ütemük állandó háttérzörej,
mint járőrök a természet rendíthetetlenségében,
a virágok illatéterét nem tudják megbolygatni,
áttörnek rajtuk a madárdalok is,
mint fogaskerekek között át-átröppenő szöszök,
néhány fecske élénk csivogással játszik a szélben,
akár az örömüket lelő, életvidám gyerekek,
dongók döngnek, mint a levegő fűszerei,
sima kéken, felhőtaréjmentesen leng fent a nagy égóceán,
meleg sugarak borítják be lábszáramat,
egy csodás takaró a szélsóhajok kertjében,
beleborzongok a tér üde világába,
megvan benne a helyem,
nyugalomdimenzió, csak létezem,
egy kutya is besétál gazdájával a pillanatba,
a legváratlanabb pillanatban tárul fel a teljes harmónia,
akár egy gyöngyszem a kagylóban, és önti rám
megújító léleknyarát, majd tovaszáll,
de megmarad, mint egy ölelés,
így érdemes a tovább és a miért,
vendégpillangók a szürkegalamb nap nap utánokban.
