Ő és nővére szüleik szeme fényeként nőttek-nődögéltek, sikeresen átvészelve a véres forradalmat és a rá következő megtorlásokat. A lányok tanultak, Zsuzsika kereskedelmi főiskolát végzett, francia nyelven államvizsgázott, ezen kívül gyors- és gépírást tanult, büszke rá, hogy vakon gépelt. De mit ad isten, ennek ellenére vonzotta őt a művészeti élet, vagy talán csak a művészek bohémsága? Nagybátyja, az édesapja testvére grafikusművész volt, alkotása sokáig díszítette egy Szervita (anno: Martinelli) téri ház falát, ahol lakott, és ahol a műterme is volt. Zsuzsika sokszor feljárt oda, és mint szép lány magára vonta az éppen ott tartózkodó férfiak tekintetét. Amikor kiderült, hogy a lány nem örökölte nagybátyja tehetségét, kitalálta, hogy énekesnő akar lenni.
Hangja is volt hozzá rendesen, így a hetvenes évek közepétől különböző bárokban, lokálokban, presszókban, dunai hajókon, de még a Postás Művelődési Otthonban is fellépett. Az 1974-től kezdődő időszakban a magyar táncdaléneklés aranykorában sikereket aratott műsorával, még a híres-neves Orient Expresszen is fellépett. Nemcsak az élvonalbeli, magyar énekesnők dalait, de az akkoriban világhírűvé váló ABBA együttes dalait is interpretálta, de igazán kiugrani, illetve a Kovács Kati, Mary Zsuzsi, Harangozó Teri szintű énekesek közé bekerülni mégsem tudott. A másodvonalban azonban szépen muzsikált, neki is megvolt a hallgatósága. Szülei, nagybátyja időközben elhunytak, nővére Párizsba disszidált. Zsuzsikát a testvére sohasem hívta meg látogatóba, pedig ő lélekben már ezerszer is ott állt a Moulin Rouge fényárban úszó színpadján, talpig tüllben és tollban, és egyetlen éjszaka alatt meghódította és magába bolondította egész Párizst.
Ha a francia főváros nem is omolhatott a lábai elé, a lány mégiscsak elnyerte a saját maga Párisza szívét egy válogatott vízilabdás képében, aki egy presszóban szólította meg őt.
Az éjszaka összeboronálta őket, a hajnali nap sugarai pedig már örökre együvé tartozóként ragyogtak rájuk. A fiú hosszú, margitszigeti sétákkal, pezsgőzéssel a Casino teraszán és édes fagylaltokkal csábított, a lány értékelte az igyekezetet, és elfogadta a hódolatot. 1995-től éltek együtt nagy egyetértésben és szerelemben, amíg a már civilben lakatosmesterként dolgozó férfi meg nem betegedett tüdőrákban, és Zsuzsika ölelő karjai között búcsúzott az evilági élettől. Addigra már régen felbomlott az őt kísérő háttérzenekar, és Zsuzsika nem énekesnőként, hanem komoly állásokban dolgozott: vállalkozóként kazettákat, lemezeket, könyveket árult, de volt anyagbeszerző, postás, Füszért-ellenőr, a Videotonnál dolgozott, sőt, szórólapozott is, hogy megélhessen. De valahogy mégsem akart sikerülni neki az élet! Azonnal továbbállt, ha magasabb fizetséget kínáltak neki, nem volt kitartó, nem várta ki, amíg a jó munkája elismeréseként előreléphetett volna a már ismerős, bejáratott munkahely ranglétráján. Inkább dobbantott, új dologba fogott, hátha azzal gyorsabban boldogul. Arról sem volt tudomása, hogy sok helyen nem jelentették be, a nyugdíjjárulékot nem vonták le, és nem fizették utána, örült annak a pénznek, amit a kezéhez kapott és mivel nem gondolt a jövőre, meg hát nem is tudott volna félretenni, azonnal felélte a keresetét.
Pár évvel a szerelme halála után megismerkedett a kislánya apjával, aki kiköpött Oszter Sándor volt, ezzel azonnal szerelemre lobbantotta a férfiszépség iránt igen fogékony Zsuzsikát.
A férfi szép szavakkal csalogatta magához, fűt-fát ígérgetett neki, a csillagokat lehozta volna érte, jegygyűrűt és azzal házasságot, biztonságot azonban nem kínált neki. Szerelmük kilenc hónap múlva megszülető, kézzelfogható gyümölcsének sem vállalta az anyagi, de az erkölcsi felelősségét sem. Az asszony feljelentette őt a rendőrségen, perre is ment az igazáért, ám a férfi egyszer csak eltűnt. Hogy meghalt vagy külföldre távozott, nem tudni. Annak is erős a gyanúja, hogy esetleg megölték őt. Zsuzsika lánya a hányatott sorsa és az anyagi nehézségek ellenére szépen felnőtt, diplomás nő lett, kertes házban lakik, neki is már felnőtt gyermeke van, aki a médiaszakmában dolgozik. Magához vette a Párizsból hazatelepülő nagynénjét, akinek a férje itthon a Láng Gépgyárban dolgozott. A lányával együtt élő nővérét Zsuzsika gyakran látogatja, bár szerinte az idős, demens asszony csak kolonc a család nyakán.
A hetvenegyedik évét taposó Zsuzsika jelenleg a Józsefváros egyik lepusztult területének szanálásra váró lakásában húzza meg magát, ami annak idején, a szívszerelemmel való összeköltözésekor még takaros kis otthon volt.
Szívesen folytatná az éneklést, mert az unokáján kívül csakis az, és a pénz okoz neki igazi örömet, ám az unokáját ritkán látja, és harmincezernél alig több a nyugdíja. Ha néhanapján megengedheti, pezsgő helyett vásárol magának egy kék színű energiaitalt, bár azt hallotta róla, nem egészséges, és nem is igazán ízlik neki, mégis veszi a kínainál. A frissítő kék színe tudattalanjában a szabadság gyorsan illanó boldogságát szimbolizálja számára. Egyetlen szórakozása, hogy megkopott fényű lakásából, két számmal nagyobb cipőjében negyedóra alatt átslattyog a Teleki téri Repair Cafénak nevezett közösségi szereldébe, ahol a délutánjait eltölti. Ott emberség van, amitől megmelegszik a szíve, kap jó szót, pár falat ételt, ha jut, ruhaadományt. Olykor leül mellé valaki és ő mesélni kezd neki. Rivaldáról, pezsgőzésről, rajongókról, szerelemről, édes életről. Ha nem akad senki, aki meghallgatná, csak ül, magában dúdolva egy rég elfeledett dallamot. Lélekben egy szelek szárnyán szálló kishajón ül, az álmok tengerén, és két karjával saját magát átölelve, ringatózva emlékezik.
