Ő és nővére szüleik szeme fényeként nőttek-nődögéltek, sikeresen átvészelve a véres forradalmat és a rá következő megtorlásokat. A lányok tanultak, Zsuzsika kereskedelmi főiskolát végzett, francia nyelven államvizsgázott, ezen kívül gyors- és gépírást tanult, büszke rá, hogy vakon gépelt. De mit ad isten, ennek ellenére vonzotta őt a művészeti élet, vagy talán csak a művészek bohémsága? Nagybátyja, az édesapja testvére grafikusművész volt, alkotása sokáig díszítette egy Szervita (anno: Martinelli) téri ház falát, ahol lakott, és ahol a műterme is volt. Zsuzsika sokszor feljárt oda, és mint szép lány magára vonta az éppen ott tartózkodó férfiak tekintetét. Amikor kiderült, hogy a lány nem örökölte nagybátyja tehetségét, kitalálta, hogy énekesnő akar lenni.
Hangja is volt hozzá rendesen, így a hetvenes évek közepétől különböző bárokban, lokálokban, presszókban, dunai hajókon, de még a Postás Művelődési Otthonban is fellépett. Az 1974-től kezdődő időszakban a magyar táncdaléneklés aranykorában sikereket aratott műsorával, még a híres-neves Orient Expresszen is fellépett. Nemcsak az élvonalbeli, magyar énekesnők dalait, de az akkoriban világhírűvé váló ABBA együttes dalait is interpretálta, de igazán kiugrani, illetve a Kovács Kati, Mary Zsuzsi, Harangozó Teri szintű énekesek közé bekerülni mégsem tudott. A másodvonalban azonban szépen muzsikált, neki is megvolt a hallgatósága. Szülei, nagybátyja időközben elhunytak, nővére Párizsba disszidált. Zsuzsikát a testvére sohasem hívta meg látogatóba, pedig ő lélekben már ezerszer is ott állt a Moulin Rouge fényárban úszó színpadján, talpig tüllben és tollban, és egyetlen éjszaka alatt meghódította és magába bolondította egész Párizst.
Ha a francia főváros nem is omolhatott a lábai elé, a lány mégiscsak elnyerte a saját maga Párisza szívét egy válogatott vízilabdás képében, aki egy presszóban szólította meg őt.
Az éjszaka összeboronálta őket, a hajnali nap sugarai pedig már örökre együvé tartozóként ragyogtak rájuk. A fiú hosszú, margitszigeti sétákkal, pezsgőzéssel a Casino teraszán és édes fagylaltokkal csábított, a lány értékelte az igyekezetet, és elfogadta a hódolatot. 1995-től éltek együtt nagy egyetértésben és szerelemben, amíg a már civilben lakatosmesterként dolgozó férfi meg nem betegedett tüdőrákban, és Zsuzsika ölelő karjai között búcsúzott az evilági élettől. Addigra már régen felbomlott az őt kísérő háttérzenekar, és Zsuzsika nem énekesnőként, hanem komoly állásokban dolgozott: vállalkozóként kazettákat, lemezeket, könyveket árult, de volt anyagbeszerző, postás, Füszért-ellenőr, a Videotonnál dolgozott, sőt, szórólapozott is, hogy megélhessen. De valahogy mégsem akart sikerülni neki az élet! Azonnal továbbállt, ha magasabb fizetséget kínáltak neki, nem volt kitartó, nem várta ki, amíg a jó munkája elismeréseként előreléphetett volna a már ismerős, bejáratott munkahely ranglétráján. Inkább dobbantott, új dologba fogott, hátha azzal gyorsabban boldogul. Arról sem volt tudomása, hogy sok helyen nem jelentették be, a nyugdíjjárulékot nem vonták le, és nem fizették utána, örült annak a pénznek, amit a kezéhez kapott és mivel nem gondolt a jövőre, meg hát nem is tudott volna félretenni, azonnal felélte a keresetét.
