Szíjj László Lady Mrd nevű luxusjachtja mellett fotózták le Orbán Viktort péntek reggel – derül ki a Tisza Párt elnökének Facebook-bejegyzéséből.
Magyar Péter állítása szerint a képek Brač szigetén készültek. Bejegyzésében azt is felvetette, hogy a nyílt vízen talán átszálltak arra a hajóra, amelyen korábban Szijjártó Pétert is lefényképezték. Posztjához egy hajókövető oldalról készített képernyőképet is csatolt, amelyen a Lady Mrd Brač mellett halad el.

A politikus egy másik pénteki posztjában arról írt, hogy a miniszterelnök a hajóútra honvédségi repülőgéppel érkezett, és elkísérte őt politikai igazgatója, Orbán Balázs, valamint Habony Árpád volt felesége, Kaminsky Fanni is.
Orbán Viktor már az Adrián jachtozik, Magyar Péter posztolt rólaA külgazdasági és külügyminiszterre való utalás előzménye, hogy 2020 augusztusában Szijjártó Pétert családjával együtt a Lady Mrd fedélzetén fényképezték le, miközben a Facebookon olyan bejegyzést tett közzé, amely azt a látszatot keltette, mint ha épp a munkahelyén tartózkodna.
A jacht útvonaladatai szerint a Lady Mrd augusztus 8–11. között Šibenikben tartózkodott, majd 12-én Split öblébe érkezett, ahol rövid ideig vesztegelt. Ekkor került a fedélzetre Szijjártó Péter egy osztrák lajstromú magánrepülőgéppel (OE-LEM), amelyet korábban Orbán Viktor is használt. A Külgazdasági és Külügyminisztérium nem közölt információt arról, hogy ki finanszírozta az utat. A miniszter a nyaralást magánéletének részének tekintette, és hangsúlyozta, hogy szerinte a jogszabályokat betartotta.
Szijjártó Péter Szíjj László luxusjachtján pihengetSzijjártó Péter azt állítja, dolgozott, miközben jachtozott az Adrián