Rohamtempóban eljut csaknem a közepére, de közben már teljes gőzzel énekel. Amikor szembefordul velünk, egyértelművé válik, hogy kerek arca teljesen kivirult, lerí róla, imádja, hogy itt lehet velünk, és a közönség is kapásból érezteti vele ujjongó örömét, hogy megérkezett, akit annyira szeret. Máris egymásra talált a színész és a publikum, elég volt ehhez egy villanásnyi idő, meg egy örökzöld dal eleje a Maya című operettből. És persze azok az évtizedek, amiket Oszvald a nézők szórakoztatásával eltöltött, így már előre tudják, hogy valami jót várhatnak tőle. És azt is, hogy milyen fanatikus odaadással csinálja még ezt a pályát. Tűzrőlpattant, helyes kis szubrettből életkora miatt átváltott komikára, de azért nem volt hajlandó megválni a szubrettség temérdek elemétől, általa zseniálisan elsajátított fogásaitól sem.
Így, túl a 70-en, lehetne vérciki is, hogy még mindig nem veszi igazán tudomásul a korát, férfiakat igéző, táncoslábú lánynak akar mutatkozni. Mitől nem az mégsem, mitől igézi meg a publikumot váltig? Megmaradt energiájától, atombiztos szakmai tudásától, megőrzött kitörő játékkedvétől, öniróniájától és vitathatatlan talentumától, bohócvénájától. Megcsináltatja begöngyölített, totál szőkére festett hajkölteményét, mint régen. Mutatós ruhaköltemény is van rajta, szép viselet, hangsúlyozza a nőiségét, ám nem egy bő „klepetus”, nem akarja elleplezni régóta meglévő teltkarcsúságát. Vállalja. Tisztában van az alkatával, abszolút tud bánni vele, így is képes vonzónak mutatkozni személyiségének nem kopó varázsával, de képes némiképp parodizálni is ezt az alkatot, és vele együtt tulajdonképpen saját magát is.
Hiszen most nem egy szerepet játszik, hanem a Monarchia Operett Jókedvvel, bőséggel! című gálaestjén lép fel, és ebből a darabból csak ezt az egy dalt adja elő. Jön még majd Csere Lászlóval, akivel évek óta nem szerepeltek együtt, most duetteznek, és a többiekkel is lesz még pár száma, így ezt a szólót nyilván nem véletlenül választotta. Afféle ars poetica is ez. Abban, ahogy féktelenül táncol, vehemensen rázza magát, ahogyan az élvezettől még inkább kivirul a képe, miközben fülig ér a szája, és pajkosan ki is kacsint ránk, benne van a telivérsége, a pozitív életszemlélete, és hogy még mindig a maximum maximumát akarja nyújtani a közönségnek.
Van azért ami már borotvaélen táncol. A ruhája közel sem ér bokáig. A már nem éppen mutatós lábait viszont tánc közben, még vehemensen, meglepően magasra dobálja. Bizony, ki-kivillan a bugyija, amit ebben a korban már nem illik mutogatni. De ő a tehetsége és az elementáris humora miatt, áthághat szabályokat. Ez is segíti azt, amit közölni akar velünk. Hogy például „nem csak a húszéveseké a világ”. Hogy az életet mindhalálig igyekezzünk kiélvezni. Hogy tánccal, lendülettel, humorral, el lehet űzni a bánatot. Hogy „szeressük egymást gyerekek!”.
Rafinált műfaj az operett, látszólagos csacskasága sok mögöttes tartalmat is rejthet, főleg, ha jelentős művészek adják elő. Honthy Hanna, Feleki Kamill, Rátonyi Róbert, Latabár Kálmán, Felföldi Anikó..., és a szerencsére még köztünk lévő, de már fel nem lépő, Lehoczky Zsuzsa nem csak szórakoztattak. Emberismeretük is volt bőven, ahogy van Oszvaldnak is jócskán. Amit csinál, lelki sebek gyógyítására is alkalmas. És ha olyan a szerepe, a fájdalom, a kudarc, a féltékenység, a végletes düh, az odaadó szeretet, a boldogságos szerelem ábrázolására is képes. Egy fiatal rendező, Fehér Balázs Benő, még Arkagyina szerepét is ráosztotta Csehov Sirályában.
Tulajdonképpen örökifjú. Túl az ötvenen, szakmai otthonában, a Budapesti Operettszínházban még simán kijött Marcsaként, Bajor Imre partnereként a Mágnás Miskában, és hihető volt, hogy ő a szerelmetes mindenes cselédlány. Áradt belőle a lázas hevület, igéző sóvárgással vagy elképesztő féltékenységgel tudott Miskára nézni. Akrobatikus ügyességgel, villámsebesen táncolt, lefegyverző volt a mosolya, gyöngyöző nevetése pedig akár egy kamaszlányé is lehetett volna. Hányta a védjegyévé vált cigánykerekeket. Tökéletesen hozta a figurát, hiszen a színészet kislány kora óta a zsigereibe ivódott, és azzal a fogyhatatlan energianyalábbal, amivel rendelkezik, mindig is elárasztotta a színpadot.
Jellemző, hogy vagy öt éve még autós ralin is részt vett Afrikában. A lánya nem mert elmenni a barátjával, aki végül őt vitte el. Nem ijed meg egy kis kalandtól. Mintha szeretné körülölelni a világot, amiről ő is tudja, sok tekintetben rút, de a kisugárzásával burkot teremt maga köré. Megteremti a terráriumát. Lefoglalja a területét, kialakít magának egy mikroklímát. Jó, jó, persze, hogy neki is vannak vacak napjai, láttam már nyűgösnek, zsörtölődőnek, sőt hisztisnek.
Színészek voltak a szülei. Gyerekkorában sok tornával, sporttal, például műugrással, de akár szteppel is alapozta meg a ruganyosságát. Kislányként már kívülről fújt dalokat, sőt áriákat. Ezt tudták róla az ismerősök és produkáltatták. Ő pedig utcán, cukrászdában is produkálta magát, kérésre elénekelt egy-egy dalt, és kedves mórikálással esetleg még táncolt is hozzá. Utána pedig, ami jár az jár alapon, tartotta a markát. Mindjárt megvolt a fagyi ára. Ha megkérdezték, hogy mi akar lenni, háromévesen már rávágta, hogy Csárdáskirálynő. Olykor szétveri a jelenetet, de ez nem akkora baj; a nagy egyéniségekre épülő operett bírja a sztárkultuszt, sőt lételeme, egyáltalán nem kínos, ha az ünnepelt szubrett, vagy komika fogadótapssal érkezik, és amikor távozik a színről, akkor is kitör az ováció. Imádják. Fürdik a szeretetben. Ő is szeretetet ad cserébe.
Felnőttként is vásott, mindig bohóckodásra kész, akármit kipróbálni hajlamos, rosszcsont kölyök. A Sissi, a magyar királyné című produkcióban, szintén a Monarchia Operettel, bár idős grófnét alakít, még rappelni sem restell, és naná, hogy rátalál a szerelem. Sok tekintetben mesevilágban él. Ezért ideális számára az operett műfaja. Az is egy nagy mese, amiben általában győzedelmeskedik a jó, beteljesül a szerelem, rózsaszín köd borul a valóságra. Ám Oszvald azért eloszlatja ezt a rózsaszín ködöt. Nem kenyere a negédesség. Inkább a groteszkhez van hajlama. Sérüléseinek se szeri se száma nem volt, annyit akrobatikázott, szaltózott, partnere hátán gurult, vagy éppen a lábai alatt penderült át, spárgázott. A test persze csak öregszik. De lélekben abszolút örökifjú.
