Mazsolázgat a vezetés nagy királyaink törvényeiből, ami így az államalapítás ünnepéhez közeledve fájóan szúrja a szemet. A maga képére formálva az év minden napján szimpatikusak számára például a hűbéresek, nem jön rosszul a birtokadományozási jog, a szent sérthetetlenség – bár utóbbit kicsit túlságosan is komolyan vagy inkább a lelkükre veszik minisztereink. A középkorban egyetlenegy ember volt ugyanis hetedhét országon innen és túl, aki még a királyt is fejvesztés terhe nélkül illette kritikával: az udvari bolond.
Ezzel kapcsolatban viszont a mi jelenkori uralkodóink csak két dolgot értenek félre, az udvarit meg a bolondot – mert a nevettetők feltétlen hűséggel tartoztak ugyan, de még így is szabadabbak voltak, mint Magyarország kulturális szereplői manapság. A bolond ugyanis olyan komédiás volt, aki szatirikus humorával mutatott rá a vezetés hibáira, az országot feszítő problémákra és a nép hangulatára. Nem is csinálhatta akárki, hogy a gúnyolódás ne csapjon át ízléstelen pofátlanságba: kellett jókora adag bölcsesség, éleslátás, humor és nem utolsósorban tehetség. Ahogyan most sikeres könnyűzenei előadó sem lehet akárki, hiszen tehetség nélkül igencsak küzdelmes lenne a stadionok megtöltése és százezres, ha nem milliós rajongótábor építése. Csak hát a királyság idején az önkritika még jobbára erény volt, nem gyengeség, így is történhetett, hogy Tibrilli, az udvari bolond Mátyás király egyik legfontosabb emberévé vált, ma viszont a rossz szóért egy hely jár Deutsch Tamás feketelistáján, na meg indoklás nélkül lemondott fellépés az ország egyik legfontosabb állami ünnepén. „Rossz módja ez a szabadelvű művészekkel való diskurzusnak” – reagál ByeAlex, de hogy hallaná meg ezt egy olyan jelenkori hatalom, amelynek több száz éves távlatból szimpatikusabb a hóhér, mint az udvari bolond.