Öt évvel ezelőtt Belaruszban az erőszak győzött a törvényesség és a társadalom demokráciavágya felett. Alekszandr Lukasenko (az általa kevéssé használt belarusz nyelven Aljakszandr Lukasenka – a szerk.) erőszakszervezetei – erős orosz támogatással – szétverték a tüntetéseket, megfélemlítették a társadalmat. Az ország azóta is a despota teljhatalmától szenved. A Nyugat szankciókat léptetett életbe, a kapcsolatokat minimálisra szorította és egyfajta nem-hivatalos elismerésben részesítette az ellenzék külföldre kényszerült vezéralakjait és szervezeteiket.
Idézzük fel az előzményeket. Lukasenkót 1994-ben választották először elnökké. A politikus felhasználva a belévetett társadalmi bizalmat megállította a posztszovjet ország demokratizálódását, s diktatórikus eszközökkel egyszemélyi uralmat vezetett be, a törvényeket, intézményeket a maga javára alakítva, s államát Oroszországhoz kötötte. A 2010-es években megpróbálta modernizálni a posztszovjet skanzenné torzított országot, nyugati nyitásba kezdett, kiengedte a politikai foglyokat. A lazulást a társadalom egy része úgy értékelte, hogy lehetséges a változás, a diktátor leváltása és a nemzeti kultúra, értékek és függetlenség ápolása. Ezek mentén szerveződtek a zsarnok kihívói. A hatalom már a kampány előtt támadásba lendült több jelöltet letartóztatott. Végül engedélyeztek egy esélytelennek tartott indulót, Szvetlana Tyihanovszkajat. Az asszony (végzettsége szerint tanárnő, de ekkor főállású anya és háziasszony) azért indult el, mert az elnökjelöltségért kampányoló férjét, Szergej Tyihanovszij videobloggert, vállalkozót letartóztatták.
Magyarország blokkolta a belarusz elnökválasztást elítélő uniós nyilatkozat elfogadásátA belarusz diktátor is elküldte augusztus 20. alkalmából a jókívánságait Orbán Viktornak, Sulyok Tamásnak és a magyar népnekA demokratikus erők azt állítják, hogy Tyihanovszkaja megnyerte a 2020. augusztus 9-i elnökválasztást, azonban a diktatúra hatóságai Lukasenko elsöprő győzelmét hirdették ki. Erre válaszul a főváros és több nagyváros lakói az utcára vonultak, többhetes tüntetéssorozat kezdődött. Az ellenzéki vezetők egy részét azonnal letartóztatták, mások külföldre menekültek vagy – mint Tyihanovszkaját – erőszakkal kitoloncolták. A politikai terror, a bosszúuralom azóta tart. A rendszer apparátusa miután megértette, hogy Putyin megtartja Lukasenkót, felsorakozott a diktátor mögé. Az erőszakszervezetek azóta is megfélemlítéssel uralják az országot. Az ellenzéki források szerint legalább hatvanezer ember lett valamilyen politikai rendőri akció áldozata, közel tízezer ember került valamennyi időre börtönbe. Sok ezren kényszerültek emigrációba. Lukasenko a korábbi vonakodó függés után Oroszország teljes függésébe került, területén orosz csapatok, orosz atomfegyverek vannak. Belarusz hídfőállása lett a 2022. február 24-i kezdődött Ukrajna elleni agressziónak. Közvetve azóta is részese a háborúnak, miközben hadseregét nem bocsátotta Putyin rendelkezésére. Részt vesz viszont alvállalkozóként a NATO-tag szomszédjai elleni ellenséges akciókban. A belarusz titkosszolgálatok szervezésében érkeznek ázsiai, afrikai emberek a lengyel, litván, lett határra, hogy ezzel migrációs válságot, belső feszültségeket okozzanak.
Öt év börtön után szabadon engedték Szergej Tyihanovszkij belarusz ellenzéki vezetőtOroszország láthatóan képtelen elérni stratégiai céljait Ukrajnában, illetve a térségben és így Lukasenko nagyobb manőverezési térhez jutott. Kapcsolatot keresett egy ideje a Nyugattal, több alkalommal megkegyelmezett politikai foglyok kisebb-nagyobb csoportjainak. Legutóbb június 21-én engedett el 14 főt, a legismertebb köztük Szergej Tyihanovszkij. A belarusz Gulágban továbbra is legalább 1100 politikai fogoly sínylődik, köztük van Alesz Bjaljackij irodalomtörténész, a Vjaszna jogvédő szervezet alapítója, aki 2022-ben elnyerte a Nobel békedíjat.
Hírhedten brutális börtönbe szállították a Nobel-békedíjas belarusz aktivistát, már egy hónapja senki sem hallott rólaBelaruszban most is vannak kreált ügyek, koholt vádak, letartóztatások a 2020-as eseményekben való részvételért. Ha valaki a rezsimet bíráló megjegyzést oszt meg most az interneten, vagy ilyen megjegyzést tesz óvatlanul – pár évet kaphat terrorizmusért, vagy szélsőséges magatartásért. A jelek szerint a diktatúra nem engedheti meg magának, hogy az elnyomó apparátusa ellazuljon, s azt sem, hogy a társadalom elégedetlen rétegei azt higgyék, hogy van lehetőség a változásra. Ha kell az általános megfélemlítés érdekében ellenségeket kreálnak. A sajtó beszámolt arról, hogy rendőri akciósorozat tart az „ingyenélők” ellen. Így nevezik azon belaruszokat, akik nincsenek hivatalos állásban, vagy esetleg külföldön dolgoznak Az emberek ugyanis külföldre kényszerültek, mert a gazdaság alig működik, kicsik a jövedelmek, a kereskedelmi kapcsolatok elsorvadtak a szankciók következtében. Több tízezer informatikus szakember dolgozott korábban a világpiacra a minszki „szilícium-völgyben”. Ezek a cégek és munkatársaik is emigráltak.
Atomenergetikai együttműködésre készül a Lukasenka-rezsimmel az Orbán-kormányAz itt leírt helyzet késztette a belarusz diktátort, hogy Donald Trump megválasztását követően kapcsolatot keressen az amerikaiakkal. több washingtoni külügyi tisztviselőt is fogadott, végül júniusban hosszabban tárgyalt Keith Kellog nyugalmazott tábornokkal, Trump orosz-ukrán ügyekben utazó képviselőjével. E vizit ellenszolgáltatásaként szabadult ki Tyihanovszkij. A politikus kezdeményezésére interjút adott Alexandre Shusternek, a Time magazin Kelet-Európa specialistájának. Ebben elsősorban arról győzködte a majdani olvasót, hogy ő az ideális közvetítő Trump és Putyin között. Ezt a vonalat folytatta Kelloggal is. „Mi jól szót tudunk érteni” – üzente az amerikai elnöknek. Később arról beszélt, hogy a 14 politikai fogoly kiengedése részéről nagyvonalú lépés, nem csere. Nyilvánvaló azonban, hogy a találkozó nem jöhetett volna létre, ha nem kap Washington előre biztosítékot, hogy Lukasenko kiengedi ezeket a többségükben külföldi állampolgársággal is rendelkező elítélteket. A diktátor olyasmit is mondott partnereinek, hogy akár tízezer embert is elenged, amennyiben megmondják, mit kap cserébe.
Belaruszban tehát nincs változás, a társadalom nem sok jóra számíthat. Lukasenko szeretne a Nyugattól elismerést, gazdasági, közlekedési könnyítéseket. Az viszont bizonyos, hogy az országára nehezedő elnyomást nem fogja enyhíteni, legfeljebb a börtönben tartott ellenzékiektől szabadulna meg. Az ország sorsa minden korábbinál erősebben függ az orosz hatalom állapotától és döntéseitől.
Három éve tört ki a belarusz forradalom, az ellenzék ma börtönben vagy emigrációban, a diktátor hatalmon vanSzáműzött kormány
Lassan öt éve, hogy a 2020-as ellenzéki jelölt, Szvetlana Tyihanovszkaja úgy jeleník meg Nyugaton, mint törvényes elnök, akitől csalással vették el a győzelmét. Ő lett az emigráns képviselet és kvázi-kormány feje, ő szólal fel az Európai Parlamentben és mindenütt országa elnyomott felének nevében. Még útlevelet is kiadtak. A szerep azonban csak jelképes, a világban Lukasenko rendszere jeleníti meg Belaruszt, nem pedig a „száműzött kormány”. Több más belarusz szervezet is működik, van például egy belaruszokból álló önkéntes alakulat ukrán oldalon, s létezik a Belpol, amely volt rendőröket, titkosszolgálati alkalmazottakat tömörít az emigrációban. A belarusz emigráció jó része feltehetően gazdasági menekült. Eleinte jó fogadtatást kaptak Litvániában és Lengyelországban, számítottak a szaktudásukra. Nem mindenkinek sikerül beilleszkednie, több hír arról szólt, hogy az orosz titkosszolgálatok belaruszokat is felhasználnak szabotázsakciókra lengyel és litván területen. Ez is rontja a megítélésüket és csökken a korábbi befogadási kedv. A hónap közepén Varsóban tört ki botrány, ahol egy Max Korzh nevű belarusz rapper tartott koncertet a nemzeti stadionban. Az előadáson és utána erőszakos jelenetek törtek ki, botrányt okozott, hogy ukrán rajongók banderista zászlókat lengettek.