A tény szent, a vélemény szabad. Róna Péter ezt az építő vitákhoz fontos elvet nem tartotta be maradéktalanul a Vámkapituláció, avagy Trump vs. Von der Leyen című cikkében. A cikk korábbi írásaimra is hivatkozik.
Az ÉS-cikkben (Vámkapituláció, augusztus 8.) a vámok kapcsán idézem Orbán Viktort a Skóciában született keretmegállapodásról: „Donald Trump megette reggelire Ursula von der Leyent. Az amerikai elnök egy nehézsúlyú tárgyaló, az elnök-asszony pedig pehelysúlyú.” Róna szerint ezzel felsorakoztam Orbán „bárdolatlan fogalmazása mögé, lovat adva az orbáni anti-EU érzelmek alá.”
Az ellenkezőjét tettem. Tudom, hogy a magyar kormányfőtől ez a diplomáciailag pallérozatlan kijelentés ad hominem bántalmazás volt a fő brüsszeli „bűnösnek” címezve.
Kimondottan a kormányfővel szemben beszéltem, rámutatva, hogy nem az EB-elnökkel volt a baj, hanem az USA és az EU közötti méretes geopolitikai aszimmetriával, ami az ukrán háború és Trump 2.0 alatt szakadékká szélesedett.
Ebben a tágabb összefüggésben állítom, hogy az EU-ra leselkedő súlyos geopolikai kockázatok (például a Kreml nukleáris zsarolása) árnyékában ma alapvetően az amerikai védelmi ernyő elvesztésétől való félelmek vezérlik Európát. Ezért ment olyan könnyen Trumpnak a mostani vámdeal és a NATO ötszázalékos kiadási célkitűzésének elfogadtatása. (Róna USA/EU „vámszerződésről” beszél, holott csak egy keretegyezményről van szó, amit az Európa Tanácsnak még jóvá kell hagynia. Mindazonáltal a tervezetben Brüsszel által vállalt energiaimport és Amerikán belüli beruházási kötelezettségek nem teljesítése vámpolitikai nyomásgyakorlásra adnának lehetőséget Trump számára.)
Róna Péter a dollár tartós túlértékelésével kapcsolatban a Népszava-cikkem (Ellentmondásos dollárpolitika, augusztus 12.) kapcsán állítja, hogy a magyarázatom „fordítva ül a lovon.” Valójában arról van szó, hogy nem értette jól, amit a dollár Trump 2.0 alatti eddigi mélyrepüléséről mondtam (több mint tízszázalékos árfolyamesés fél éven belül). Először is, ez az árfolyamzuhanás nem tudatos kormányzati erőfeszítés miatt következett be a tátongó külkereskedelmi mérleghiány lefaragása érdekében, hanem a pénzpiacok spontán reakciója miatt, s bizonyos külföldi bizalomvesztést is tükröznek az eddig „aranyszilárdságúnak” tartott államkötvények és a „zöldhasú” iránt. De ez gyorsan az ellenkezőjére is fordulhat a vámháború lezáródása és egy tartósnak ígérkező orosz-ukrán tűzszünet esetén.
Amerikából követve az eseményeket a fő következtetésem az, hogy az amerikai makroökonómiai fundamentumok – alacsony belső megtakarítás kontra magas beruházás, masszív fiskális deficit, tornyosuló államadósság – alapján hamis remény arra számítani, hogy Amerika globális kisugárzású kereskedelmi egyensúlyproblémáit agresszív vám- és valutapolitikával meg lehet oldani. Az igazi megoldáshoz végre tartósan orvosolni kellene a strukturálissá szilárdult makroökonómiai anomáliákat a fiskális fegyelem és a belső megtakarítás ösztönzésére koncentrálva. Ez méretes kihívás a politikailag erősen polarizált Amerikában.
A szerző a Világbank volt vezető közgazdásza.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.
