Németországban a választók nem kedvelik, ha a koalíciós partnerek egymással vitáznak. Emiatt is volt annyira rossz az előző, Olaf Scholz kancellár vezette koalíció megítélése: a Zöldek és a liberálisok folyvást a nyilvánosság előtt üzengettek egymásnak, ezzel pedig azt az érzetet keltették, hogy a kormány nem alkalmas a feladatra. Ugyanebbe a hibába eshet a mostani német kormány. A Friedrich Merz kabinetjével elégedetlenek aránya kis híján eléri a hatvan százalékot. Pedig a kabinet még csak száz napja van hivatalban, de a tapasztalat bizony azt mutatja, hogy mindig van lejjebb.
Pedig Merz mindent elkövetett azért, hogy határozott kancellárnak tűnjön, s ne az a vélemény alakuljon ki róla, mint elődjéről, Scholzról, aki sokat habozott egy-egy döntés előtt, többek között Ukrajna megsegítését illetően is. Merz aktív külpolitikai fellépése markáns változást jelentett az előző kancellár politikájához képest, s ebben a CDU elnöke sikeres is volt, hiszen neki is köszönhető, hogy szoros szövetség jött létre az Egyesült Királyság, Franciaország és Németország között, amely túlmutat Ukrajna támogatásán: Európa biztonságát akarják szavatolni.
Érték is bírálatok Merzet amiatt, hogy túl sokat foglalkozik a külügyekkel, s rá kellett döbbennie, hogy a diplomáciát érintő kérdések is lehetnek megosztóak. Sőt, miután bejelentette, hogy felfüggeszti a gázai offenzívában használható fegyverek Izraelbe küldését, kiderült, hogy ebben még a saját pártja, a CDU sem egységes.
A koalíciós partner SPD-vel sem felhőtlen a viszony, kivált azóta, hogy a CDU/CSU-frakció nem támogatta a szociáldemokraták alkotmánybíró-jelöltjét a Bundestagban. Merz gondjait tetézi, hogy egyelőre a gazdaságban sem látható a nagy fellendülés. A kancellárnak jobban kellene koncentrálnia a hazai kérdésekre, különben félő, hogy Scholz sorsára jut.