Az idei Sziget előtt nem akadt sok ok az örömre. Veszteségek, megszűnő fesztiválok, Ozorán robbanás, késelés, leégő Tomorrowland-nagyszínpad, majd az egész betetőzéseként a Kneecap-botrány. A világ ideges. A háborúellenesség fontos, de Izrael mostani háborújának ilyetén való egyoldalú megítélése nem csak a Szigettel eddig se túl baráti, s most így támadási felületet találó Orbán-kormánynál ütötte ki a biztosítékot. Ámde ebbe ne menjünk bele, mert némi morgással a szervezők is tudomásul vették a fellépés hatósági tilalmát.
Mindettől függetlenül pedig makacsul örömködnek: nincs baj, engedd el magad, és mi (három éve szinte változatlan) 150-160 ezerért biztosítunk neked hat nap önfeledt, szabad lazulást, együttesekkel, akrobatákkal, jól kiötölt marhaságokkal vagy épp komolykodással, nemkülönben folyó vizes WC-vel, bőséges ital- és ételsorokkal, normál áras Aldival, nagy létszámú, kulturált személyzettel, sőt, az idén már mondhatni a levegőben elkapott szeméttel, vagyis végig szinte patikatiszta összképpel. A Kneecap-ügytől eltekintve a politika hangja szerencsére egyre halkul, bár az „alapértékekhez” ragaszkodnak, és 2025 gerappáját, a „mocskos Fideszt”, ha akarnák, se tudnák betiltani.
Szokásos sirám, hogy az elmúlt 32 év során az átlag nyugati és a gazdag magyar csemeték popos ízlésére áthangolt Sziget elüzletiesedett, és a többi csak maszlag. Ezt nem teljesen osztom. Van egy alaplüktetés, ami nem különbözik az 1993-astól, más fesztiválokra viszont nem feltétlen jellemző. Ez pedig a béke. Hogy ne legyen balhé. Az idén a szokásosnál is kevesebb zűrről hallottam. És ezen nemcsak az egyre alaposabb biztonsági intézkedéseket, hanem az egymásra figyelést is értem. Szervezőket, fellépőket és fesztiválozókat egyaránt beleértve. Ezt most talán az az aggodalom is tetézhette, hogy nem lenne jó, ha ez az egész megszűnne, és ez mindenkin múlik, mert a Szigeten a vendég is a műsor része.
Hogy aztán a rozsdálló K-hídon végül mindenki elkerülhetetlenül visszabandukoljon az idegbajos világba.