Íróként írtam már stand-up-szövegeket magam is. Még tetszett is a többieknek, amikor egy írókörben felolvastam. Ámde ez önmagában nem elég a művészethez. Sok-sok balul elsült humornak, pocsék estnek kell eltelnie ahhoz, mire valaki belekóstol a szakmába – merthogy a fejlődés itt is folyamatos és meghatározó.
A színpad mindenek felett
Valószínűleg sokan látták már a Gladiátor című filmet. Érdekes jelenet, amikor a végén Maximus és Commodus megküzdenek egymással a Colosseumban, a magát ízig-vérig beleélő császár előtt, életre-halálra. Hasonlóképpen megy színpadra a jó színész is, még ha Commodus álarcát is kell éppenséggel magán viselnie, azzal a különbséggel, hogy ő – a császárral ellentétben – el tudja választani egymástól a színészetet és a valóságot.
Az előadóművészet, így a stand-up is olyan műfaj, amiben a művésznek magabiztosan kell fellépnie a színpadra, akkor is, ha éppen rossz napja van, a poén esetleg nem úgy sül el, vagy éppen a hangtechnika döglik be menet közben.
A stand-uposnak továbbá a kreativitást, rugalmasságot, önreflexiót és a rögtönzés képességét is a repertoárja részévé kell tennie.
Jómagam is kipróbálhattam már, milyen fellépni egy stand-up előadáson, összesen eddig háromszor álltam színpadra a Stand-up Budapest berkein belül. Ami számomra a legnagyobb nehézséget jelentette, nem is a tervezés és poénok megírása, hanem az emlékezés rájuk, illetve a magabiztos kiállás. Fellépéskor zavarba jöttem, hogy emberek előtt kell valamit produkcióznom, és ez hátráltatta a poénokra való emlékezést is. Nyilván ez is egyénfüggő, kinek mi a könnyebb, illetve nehezebb, továbbá gyakorlás kérdése is.
A Stand-up Budapest – többek között – afféle előtáboraként szolgálhat a felcseperedő humoristáknak is, hiszen a társulás 9 fellépőt adott már a Showder Klubnak. Az általam meglátogatott est viszont egyúttal hivatalos esemény is volt: éppen akkor tartották a Showder Klub válogatóját, és a fellépőket két beszédtechnikus, Molnár Zsófia, a Dumaszínház szakembere, és Zétényi Dóra, a Showder Klub showrunnere is megtekintették.
– Szerintem az a legérdekesebb az egészben, ahogyan az utcáról csak úgy befutnak ide az emberek, kipróbálják magukat, fejlődnek, előzenekarokká válnak, aztán most már saját műsoraik is vannak – emelte ki Török Ádám a klub kapcsán.
Két perc hírnév
A Stand-up Budapest sztorija 2018 nyaráig nyúlik vissza. Ekkor alakult a klub, ahol kezdetben angol nyelven szóltak az előadások. Ádám előtte idegenvezetőként dolgozott, ahol sok turista mondta neki, milyen vicces, ahogyan vezet. Egy téli napon úgy döntött, hogy kipróbálja magát ebben a műfajban, és innentől kezdve a társulás állandó tagja, illetve főszervezője lett.
– Szükség is volt egy gyakorló klubra, ahol képezhetik a tehetségeket profi estekre is. A Dumaszínházban volt korábban havonta egy est, ez a Fiatal Félőrültek Fesztiválja volt. Én is kipróbáltam, elmentem pár hónap után megmérettetni magamat, és hát azt kell mondjam, ott mindenképpen több kell, mint amit gyakorlással lehet elérni – tette hozzá a főszervező.
Az estek annak idején „piros lapos” elvű műsorként működtek. Ezt Csenki Attila hozta be Angliából, a lényege, hogy minden fellépőnek öt perce van. A nézőközönség körében véletlenszerűen szétosztanak öt darab piros lapot. Az előadó két percig mondhatja, viszont ezután, ha az ötből három felemeli a piros lapot, akkor a produkció véget ért, és az előadónak le kell jönnie a színpadról. Tehát mindenképpen szükség volt egy olyan klubra, ahol egy szinttel lentebb játszanak. Fontos látni, hogy bár van egy nagyon erős szakmaisága a műfajnak, bárkinek van lehetősége kipróbálni magát. A kapuk és a lehetőségek mindenki előtt nyitva állnak, az, hogy ki hogyan él ezekkel, már rajtunk múlik.
Nem mindenkiből lesz sztár
A művészetet nem művelni, a művészetet érezni kell. Minden egyes porcikáddal, minden egyes atomoddal. A stand-up is művészet, mégpedig a humor művészete. A Török Ádámmal készített interjúm során hasonló érzések kavarogtak bennem, mint amikor korábban a bohócdoktorokkal beszélgettem: itt tényleg minden egyes szónak súlya van.
Ádám szerint egy stand-up előadás felépítésénél kulcsfontosságú a humor, hogy az ember érezze ezt, az elejétől a végéig.
Kezdéskor érdemes lehet aktualitásokkal indítani, mesélni magunkról egy kicsit. Ennek során „nagyot tud szólni”, ha az előadó leégeti magát.
Ádám példaként a kancsalságát, a pocakját és a bajszát hozta fel. Ezeket lehet aztán kibontogatni a továbbiakban, humoros szösszenetekkel összekapcsolni, és ügyesen tálalni.
Nem elég ugyanakkor humorosnak lenni, a karakter, a személyiségvonások ugyanúgy meghatározó tényezők. A humorban a megnyerő személyiségnek döntő szerepe van abban, hogyan tudjunk akár egy órán keresztül felkelteni az emberek figyelmét, és meg is tartani azt. Ebben fontos a megnyílás, a közvetlenség. Lehetnek emberek, akikkel jókat lehet beszélgetni, szeretjük őket hallgatni, de amúgy a humor nem az ő műfajuk. Van példa olyanokra is, akik egyébként humorosak, csak éppenséggel nem nyílnak meg kellő mértékben. Ezeknek a jellemvonásoknak egy részét hozza magával az ember, de fontos, hogy ezeken idővel lehet változtatni is. Az ember személyisége is folyamatosan változik idővel, új dolgokat tapasztal meg, építkezik, így van ez a stand-upban is.
Változó lehet az is, hogy éppen milyen a nézőközönség. Az, hogy ez mennyire kritikus, mennyire lehet megnevettetni, sok tényezőtől függhet: a hét melyik napján, illetve napszakjában tartunk éppen, melyik városrész társadalmi rétegét mozgatta meg leginkább a műsorunk, na meg hogy mennyit fogyasztott már az embersereglet…
A Stand-up Budapest nézőközönségét bizonyos helyzetekben akár nehezebb is lehet megnevettetni, mint például a Dumaszínházét. Egyrészt kevesebb az ember is, másrészt a tömegpszichológia jellemzői itt is érvényesülnek. Az ember egy Dumaszínházba is sokszor más érzülettel megy el, hiszen arra számít, hogy nevetni fog. Így ha az előadó „bohóckodik” egy kicsit, lehet, hogy a közönség is dőlni fog a nevetéstől. Ugyanakkor a Stand-up Budapest alkalmain az előadónak sokkal több lehetősége van, többet tud beszélni. A Dumaszínházban viszont már sokkal precízebb, profibb fellépést várnak, mint a tehetségkutatókon.
Kispadról a profi ligába
– Az első tehetségkutató, amibe bekerültünk, az első Fiatal Félőrültek fellépése volt. Ennek kapcsán mindig elmesélem, hogy fellépés előtt olyan volt, mintha kettétörte volna a rángás és a görcs a csontomat, annyira izgultunk. És amikor először felléphettünk a Showder Klubban, az a pillanat, amikor elindult Kiss Ádám és Szabó Balázs Máté előttem, így mentünk le a lépcsőn az alagsorba, akkor azt éreztem, mint amikor a magyar válogatott sétál ki az arénába, meg Úristen, most megváltozik az életem, és hogy ez egy álmom volt, ami most teljesült – így emlékezett Török Ádám az első Showder Klubos fellépésére.
A színészi előélet nem feltétel
– Lehetsz motocross-bajnok is, nem ez az, ami számít. Sőt, néha előfordulhat, hogy a színészek maníroskodnak, azt hiszik, hogy szerepben vannak, viccesek, miközben nem. Nehéz pálya a színészség is, mert egy megírt szerepbe kell belebújniuk, itt pedig pusztán magadat kell kitárnod a színpadon – vélekedett Török Ádám a kettő közötti különbségről.
A Stand-up Budapest történetében voltak kiemelkedő pillanatok, amikre Ádámék jó szívvel gondolnak vissza.
– Emlékezetes volt a legelső megrendelt fellépésünk, ahol egyébként a fizetségünk egy másfél literes szentkirályi palackba töltött őszibarack pálinka volt, meg túrós sütemény. Ez egy jótékonysági est volt Őrbottyánban, ahova Suri Ági néni hívott meg minket, és úgy fogadtak minket, mintha világsztárok lettünk volna, akiket fölkérnek egy világturnéra – mesélte Ádám.
A Stand-up Budapest mellett Sopronban és Pécsett is van már helyi klub, amelyek kapcsolatban vannak egymással, illetve folyamatosan bővülnek. A társulás a főváros és a hazai stand-up kultúrájának meghatározó színes üvegdarabkáját képezi, az országban egyre több helyen tartanak műsorokat, illetve ellátogatnak határon túlra, például Erdélybe, a Kárpátaljára, a Vajdaságba, a Felvidékre, illetve Szlovéniába, Németországba és Bécsbe is.
