Mit gondolunk, mennyit ér egy elefánt? – tette fel a kérdést többek között nekem és a körülöttem álló embereknek egy férfi, miközben a kollégái a távolból hét afrikai elefánttal közeledtek.
Nem túl messze attól a nagymacskákkal foglalkozó helytől Dél-Afrikában, ahol júniusban már második alkalommal töltöttem önkéntesként két hetet, van egy óriási terület, ami részben turistalátványosság, részben tulajdonképpen egy menhely elefántok számára.
A Bela Bela közelében található Adventures with Elephants családi vállalkozásként indult Zimbabwe-ban 1988-ban, de egyáltalán nem azzal a céllal, hogy sérült elefántok tucatjait fogadják.
A honlapjuk, és a korábbi kérdést feltevő férfi szerint a tulajdonos, Rory Hensman szafarikkal foglalkozott és először csak a parkjába vásárolt két fiatal, az emberek által szükségszerűnek vélt beavatkozások miatt elárvult elefántot, hogy ezzel is színesítse a park és a szafarik repertoárját.
Azonban, mint az később, a game farmra érkezésükkor kiderült, ezek a példányok túl kicsik és túl fiatalok voltak ahhoz, hogy csak úgy szabadon lehessen őket engedni. Szóval, mint ahogyan az a filmekben is lenni szokott, a kiselefántokról az emberek kezdtek gondoskodni, akik idővel rájöttek, hogy ezek az állatok még annál is sokkal okosabbak, mint amilyennek egyébként tartják őket.
Például elkezdték követni a gondozóikat, hallgattak a nevükre és megtanultak egyszerű feladatokat, trükköket. Így a farmra egyre több árva vagy sérült elefánt érkezett, vagy a farmereknek gondot okozó, romboló jószágok, amiknek azonban egy kis türelemmel a tanulékonyságát és képességeit akár az orvvadászat visszaszorítására is tudják használni. Többek között arra, hogy a vadőröket megközelíthetetlennek vélt helyekre szállítsák és hogy a kutyákénál legalább kétszer érzékenyebb szaglásukkal kiszagolják a hívatlan vendégeket. De bűnelkövetők felderítésében is lepipálnak mindent és mindenkit; az elefántok szaglása ugyanis annyira pontos és érzékeny, hogy állítólag amennyiben Afrikában valakit bűnelkövetőként azonosítanak, a nyomozók nem kérdőjelezik meg annak pontosságát.
Szóval akkor vajon mennyit is ér egy elefánt?
Ezeket a történeteket hallva én több millió forintra tippeltem. Meg hát azért is, mert dokumentumokkal tudom bizonyítani, hogy vannak olyan magyar közéleti személyek és legalább egy olyan milliárdos is (és nem az, akire mindannyian gondolunk) akik lőttek már afrikai elefántot. Azt is láttam, hogy ezért mennyit fizettek.
A válasz azonban meglepő: az Adventures with Elephants munkatársa szerint ugyanis semennyit.
Olyannyira semennyit, hogy a bemutatója közben egyszerre viccesen, de valahogy mégis reménykedve kérdezett rá arra, hogy a jelenlévők között van-e esetleg olyan farmer, aki több száz hektárnyi földdel rendelkezik, ahol kényelmesen elférne 1-2 afrikai elefánt.
Nekünk egzotikusak, nekik útban vannak
A felvezető és a sikertelennek bizonyuló ajánlat hallgatása közben a hét hatalmas termetű afrikai elefánt precízen felsorakozott az arra kijelölt helyen, mellettük a gondozóikkal, hogy a tudásukat és a képességeiket nekünk is bemutassák.
Mindegyikőjüknek megvan a maga története, hogy hogyan és miért kerültek az Adventures with Elephants gondozásába. Ami azonban mindegyikőjükében közös, az az emberek és az állatok közötti konfliktus.
Egyes példányok egyszerűen csak útban voltak, mások komoly rombolást vittek véghez és akár emberéleteket is kioltottak, ezért a kilövésüket tervezték. Bárki is felelt értük azonban korábban, végül mindannyian úgy döntöttek, adnak nekik egy utolsó esélyt azzal, hogy mielőtt maguk lőtték volna le, vagy orvvadászoknak adták volna el ezeknek a jószágoknak a meggyilkolását, átadták őket az Adventures with Elephants szervezetének.
Itt az elmúlt közel 40 évben legalább 30 elefántot rehabilitáltak; kivétel nélkül olyan példányokat, amiket az eredeti élőhelyükön problémának minősítettek.
A megfelelő gondozásnak és ellátásnak köszönhetően azonban ezen a helyen nem csupán békében létezhetnek, de interaktív kezesbárányokká is váltak, csak óriási méretben.
A megfelelő gondozást pedig itt nem lehetett megkérdőjelezni – pedig én megpróbáltam. A Vizet az elefántnak című filmből élénken élt a fejemben az a jelenet, amiben a cirkusztulajdonos August egy kampós végű bottal brutálisan megveri az 53 éves, Rosie nevű elefántot, mert nem azt csinálta, amit szerinte kellett volna.
Hogy egyes helyeken ilyesmi manapság is előfordul, nem csak a filmekben, vagy az évtizedekkel ezelőtti cirkuszokban, abban sajnos nem kételkedek. De, mint ahogyan a Cheetah Experience-nél minden a gepárdok körül forog, itt az elefántok vannak a központban.
Kampós végű bot pedig sehol, helyette egy vödör mogyoró és valami elefántoknak való jutalomfalat, amiért cserébe készséggel leültek, az oldalukra heveredtek, vagy a lábunkról levetett, összekavart félpár cipőket azok szaga alapján tűpontossággal nyújtották vissza a tulajdonosaiknak. Mindezek után pedig boldogan falatozták a kapott jutalmakat.
Persze, amellett, hogy az okosságuk és tanulékonyságuk ámulatba ejtő, furcsa is volt ekkora állatokat látni, ahogy házikedvencekhez hasonló módon viselkednek. Érthető, ha ez nem mindenkinek tetszik, és sok esetben joggal mondhatja azt is valaki, hogy kihasználják ezeket az állatokat azért, hogy pénzt keressenek rajtuk.
Ugyanakkor, míg talán egy elefánttal lehet pénzt keresni, héttel (vagy negyvennel) már nem tűnik túl jó mulatságnak. Mert lehet, hogy élve sokkal inkább tulajdonítják őket Afrikában kártevőknek, mint értéknek, az ellátásuk nem kevés összegbe kerül.
Mindössze egyetlen példány is napi 100-200 liter vizet fogyaszt el és napi 15-20 órát tölt evéssel. Ennyi idő alatt kortól és mérettől függően akár 250-300 kilogramm növényi eredetű táplálékot is elfogyaszt, jellemzően faágakat, leveleket, füvet, szénát és gyümölcsöket. Bármit, ami rendelkezésre áll, és amiknek a beszerzése a kimerülő természeti források miatt több tízezer dél-afrikai randba kerül.
Arról nem is beszélve, hogy ezek félig fogságban, félig vadon tartott jószágok állatorvosi ellátásra is szorulnak. Az egyikőjüknek például még fiatal korában sérült meg az ormánya, amit össze kellett varrni, egy másiknak egy fogával akadtak problémák, amit egy emberi fogorvosnak kellett altatásban gyökérkezelni.
Hogy ebben van-e pénzbeli nyereség, azt nem tudom, de az is tény, hogy ha nem lenne, nem tudnák a szervezetet évtizedek óta sikeresen üzemeltetni. Van különbség ugyanakkor aközött, hogy valaki a vagyonát egzotikus állatok meggyilkolására és különféle hasonlóságokra költi, vagy arra, hogy a természetes élőhelyükről kitúrt állatokat rehabilitál. Szerintem legalábbis.
