A magyar fellépők vitték a prímet a Sziget pénteki napján, s habár Pogány Induló a nagyszínpadon zenélt, az igazi show-t Krúbi, meg Beton.Hofi prezentálta. Mind a Revolut stagen, mind a The Buzznál döbbenetesen sokan zsúfolódtak össze, egymást tiporták az emberek – hasonló hazai előadók esetében legutóbb talán akkor történt, amikor a Korda-házaspár egy kisebb, félreeső helyszínen „reptereztette” a népet. A többség a húszas évei elejét taposta, egyikük azt mondta, ő nem kimondottan szereti Krúbit, ő a „Mocskos Fidesz!” miatt jött. És kisvártatva meg is kapta, mert a buli még el sem kezdődött, a közönség máris kellő hangulatba hozta magát.
Hangos kormánykritika
A koncerten kevés volt az üresjárat, Krúbi nagyon energikus a színpadon, hatása átragadt a tömegre, amely két szám között annyira nem viselte a csendet, hogy akkor rendre megint belefogott a „kormánykritikába”. De hát mi várható ott, ahol a rapper arról danolászik: „Beérném én lassan már azzal is, hogy a pénzem most már lopja más”?! A szokásos hercegi palástban színpadra álló Krúbival az egész sátor együtt üvöltötte a szövegeket, amelybe ezúttal is elrejtett egy geget: egyik sorát átköltve árulta el, hogy apa lett.
Ez kezd életérzés lenni, a Sziget koncertjein is zúgott a „Mocskos Fidesz!”Mindeközben a The Buzzon egy másik magyar együttes egészen más stílusban táncoltatott: a több mint 30 éves Parno Graszt a megszokott elánnal játszotta a legismertebb slágereit, de tavaly jelent meg új lemeze, arról is előadott néhányat. A vége szokás szerint az Ederlezi volt, aminek hallatán akadt rajongó, aki nem egészen elfogulatlanul azt állította: ez az egy óra volt az idei Sziget legjobb egy órája.
A roma ritmusok után jött Beton.Hofi. Immár szombaton fél egy körül, s neki nem ez volt az első színpadi jelenléte, tudniillik délután Pogány Induló mellett már bemutatkozott az idei szigetes cityzeneknek. Egyébként az ő koncertjén elmaradt a „Mocskos Fidesz!” rigmus, merthogy Pogánynál is volt belőle szépen. Az elképesztő tömeg itt inkább az újhullámos hiphoppal volt elfoglalva, a The Buzz a szabad ég alatt van, mégis olyan érzet volt, mintha egy tornaterembe zsúfoltak volna be ötezer embert. Moccanni nem lehetett, legalábbis oldalvást, vertikálisan igen, és a tömeg így is tett: konstans ugrált a három albumról változatosan válogatott trackeket hallgatva.
Fesztiválokon zeng a nyomasztó magyar jövőkép, a bizonytalanabbá váló jövő erősíti fel a kritikus hangokatA külföldi előadók közül jó murit csapott az elektronikus Caribou és Kid Cudi a nagyszínpad fő fellépőjeként, ám ez sajnos nem mondható el a The Kooks-ról, amely ugyan Michael Kiwunaka helyére ugrott be, aki manapság topkategóriás előadó, ám a két évtizede színpadon lévő brightoni banda egy időben hasonlóan a csúcson volt. A 2014-es Listen például hibátlan album, hibátlan dalokkal, amelyről most is eljátszották az Around Town-t meg a Sweet Emotiont, de valahogy nem volt benne elég kraft. A táncolgató közönség akkor jött leginkább lázba, amikor a kivetítőn megjelent egy idősebb hölgy, aki az első sorban énekelte a szöveget.
Az ováció totál érthetetlen volt, mert 60-70 évesen, vagy még idősebben miért ne járhatna az ember koncertre? Ráadásul: ez a szabadság szigete, nemdebár?
Szivárványos zászlók
Riportot egyébként könnyebb volna írni a Szigetről, ha azt kérdezné valaki: mit nem lehet látni a több, mint 30 éves fesztivál területén, a Hajógyári-szigeten. A szombat délutáni holtidőben egy negyedórás séta alatt lehetett találkozni hajánál fellógatott artistanővel, kesztyűbáb-előadással, céllövöldével, hiphop órával, amelyen legaglább ötvenen vettek részt, spontán karaokebulival és ingyenes pszichológussal. A látogatók között még mindig sok a magyar, annak ellenére, hogy szinte megfizethetetlenek a jegyárak. Egy napnyi ittlétért van, aki félszázezer forintot kiad.
Már 2001 óta a fesztivál része Magyarország legnagyobb queer szórakozóhelye, a Magic Mirror sátor, idén kiemelt a jelentősége a hazai klíma miatt. Elnézve a fesztiválozók megjelenését: úton-útfélen szivárványos zászlóba, vidám melegpárokba, bevállalós táncosokba botlani. Megállapítható: a mozgalom átalakulóban van, a láthatóság, a nyitottság adott. Mi jön ezután? Brand lett egy kisebbség szimbóluma? Sok mozgalom ide pörög ki egyszer, ha az ember végiggondolja. Tucat lesz. Kilúgozza a szolidaritás, mint a peace-jelet. De itthon még van miért küzdeni.
A matinéműsor a Magic Mirrorban a YUCK cirkusz volt. Egy csapat fiatal lány táncos-parodisztikus show-ja, amelynek fő inspirációja a maszkulin világ kifigurázása volt. Rajzolt bajuszban, flitteres ruhában „fickóskodtak” a kifutón. A show végeztével kiterelték a nézőket a légkondicionált, szivárványkerítéssel körbevett épületből. Utána több beszélgetés követte egymást, hallhatunk a vouge és a ballroom kultúra képviselőitől mindenféle érdekességet, majd megint a sátorban figyelhetünk egy derűs diskurzust arról, mi az a queer aktivizmus, van-e értelme az ilyen típusú címkézésének. A műsorvezető a beszélgetés előtt megkérte a nézőket, hogy tapsoljanak, ha szerintük a melegjogok emberi jogok. Tapsoltak, hujjogtak és a beszélgetésen során is többször, ha nekik tetsző vélemény hallottak. Esténként koncerteket, drag show-kat és hajnalig tartó queer bulikat tartanak a sátorban.
A zenei felhozatal legérdekesebb szombati előadói közül Anyma, azaz Matteo Milleri olasz–amerikai DJ és producer volt az egyik. Fellépései során nem csak zenét, hanem audiovizuális élményt is nyújt: olyan epikus „cybernetikus operákat” alkot, ahol a zene, a digitális művészet és a technológia összefonódik (ezúttal a Nagyszínpadon). A vizuál, a priotechnika káprázatos volt ezen a koncerten, csak a Szigeten láthatunk ilyet. Aki kevésbé kattogós szórakozásra vágyott, annak a Hermanos Gutierrez formáció volt a legjobb választás a szomszédos Revolut sátorban. A Hermanos Gutiérrez egy 2015-ben Zürichben alapított instrumentális latin-western duó, melyet az ecuadori–svájci testvérpár, Alejandro (gitár, lap steel) és Estevan Gutiérrez (gitár, ütőhangszerek) alkot, zenei stílusukat a mexikói sivatagok látványa, a spagettiwestern filmzenéi és a latin zene ihletik. Megdöbbentő és lelkesítő, hogy még eladható főműsoridőben két széken ülő, nem éneklő, gitározó férfi. Sajnos kicsit el is vesztek a Sziget hatalmas forgatagában.
A Doors örökösei
A digitalizáció, és a streamerek megváltoztatták a zeneipart, a közösségi céljaink egyéniek lettek, így nehezen körvonalazható, hogy ki miért megy ki bulizni A Szigetre. Az ötvenesek például azért, hogy megpróbáljanak olyan formációkat elkapni, akik valamit még hordoznak a dicső múltból. A Blossoms ilyen banda (nem összetévesztendő a hatvanas évekbeli kaliforniai lánycsapattal, a The Blossomsszal): az angol kvintett a 2010-es években robbant be a brit zenei színtérre, és néhány év alatt a helyi klubokból a fesztiválok színpadjaira emelkedett.
Áttörő debütalbumuk 2016-ban jelent meg, több évnyi várakozás után, és a slágerlisták élére ugrott, valamint rajongókat szerzett magának a brit-pop és az indie rock fülbemászó, szintetizátoros keverékével, amely olyan dalokban hallható, mint a sláger kislemez Charlemagne. A 2018-as Cool Like You című albumukon több new wave hatást is felvettek, ezzel megőrizték helyüket a brit slágerlistákon és a turnéprogramokban. Az évtized végére már teltházas koncerteket adtak, többek között szülővárosuk stadionjában is. A zenekar 2020-ban lépett az új évtizedbe harmadik nagylemezével, a szerelmi bánattal teli Foolish Loving Spacesszel. Ezt hamarosan követte a 2022-es Ribbon Around the Bomb.
A szigetes Revolut-sátras koncertjükön igen jól érezték magukat A Stockportban két iskolatárs, Tom Ogden (ének, gitár) és Joe Donovan (dob) alapította bandát, majd Charlie Salt (basszusgitár, ének), Josh Dewhurst (gitár) és Myles Kellock (billentyűs hangszerek, ének) csatlakozott hozzájuk. A feminin gesztusokkal élő Ogden többször elcsodálkozott, hogy milyen értő közönség előtt játszanak és számtalanszor megkérdezte, ki látta őket korábban – amikor erre szinte mindenki felemelte a kezét, csak mosolygott.
A hozzáértők szerint zenéjüket pszichedelikus popként kategorizálják, ami a zenekarnak annyira nem tetszik; ők inkább a Doors és az Arctic Monkeys örökösének nevezik meg magukat. Egy erőteljes Oasis-hangzást hallani ki a zenéjükből, csak éppen azt a végletekig pörgetve, míg a teatralitásra is óriási hangsúlyt helyeznek. Ez persze nem véletlen, Ogden nyíltan vallja, nagy Oasis-fan, tavaly még arról is pletykáltak, hogy esetleg előzenekara is lennének az angol klasszikus banda újraegyesülési turnéjának. Noha ez nem lett így, a szigetes koncerten az At Most a Kiss című számukat a Hello Oasis-szám szavaival zárták le.
Ez nem baj, mert szerethetők az olyan rockzenészek is, akik nem őrülnek meg, csak pózolnak – éljen a glam! – mert, hát ez is egy valid stílus. És ha valaki nem fakszniként hozza, hanem eleganciával, az még pont jó.
A Kneecap nem léphet fel, de valaki már lengetett palesztin zászlót a Szigeten a Nagyszínpad VIP-zónájában