A máskor oly nagyszájú lánycsapat megszeppenve álldogált a patinás cukrászda sütis pultja előtt. Idegenkedve nézegették a kis kerek asztalokat, a súlyos, több karos lámpákat. Végül a tanárnő, aki elhitette velük, hogy hogy lehet más cél is, mint a szakközepet befejezve beállni a sorba és hozzámenni az első elfogadható férfihoz, rendelt helyettük sütit. A lányok óvatosan emelgették az apró villákat, bízva abban, hogy úgy csinálják, ahogy a tévében látták. A tanárnő ajándéka volt a cukrászda, ide jöttek a Budai Várban tartott eredményhirdetés után. Másodikok lettek. Már abba a szép épületbe se akartak bemenni, a csupa nagy hírű gimnázium csinosan öltözött, magabiztos diákja közé az eredetien lázadónak tartott ruháikban. De a tanárnő azt mondta, ugyanannyi joguk van ott lenni, mint bárki másnak. A díj átvételekor a meglepett arcok visszfényében mintha egy könnycsepp csillogott volna a szigorú tanárnő szemében, de tagadta. Most meg ott fecsegett helyettük is, amíg meg nem jött a hangjuk és egymás szavába nem vágva ecsetelték a nagynevűek hökkent ábrázatát, büszkén adták kézről-kézre a díjat, dicsérték egymást, hogy ki milyen jó volt. Kifelé menet lopva felnéztek, hogy mi volt a neve ennek a szép helynek, hogy otthon elmeséljék: Korona Kávéház.
Rég volt, még a múlt században történt. Most pénteken apró mécsesek égtek a kávéház kapujában. A végrehajtók kelletlenül léptek át felettük. Bezárták, ahogy előtte a Ruszwurm cukrászdát is. A tulajdonos Szamos Miklós oda még elment, ide már nem. Meghalt a két végrehajtás között. A polgármester sajnálkozott, de hát több százmillióval tartoztak. Valóban. Még az előd elődje egyik napról a másikra 6-szorosára, illetve 15-szörösére emelte a bérleti díjat, a határozatlan szerződést meg 5 évesre cserélte volna. Szamos nem fogadta el a pazar ajánlatot, erre felmondták a szerződést, majd megüzenték, ne fizessen, most már minek. Azután pert akasztottak a nyakába, mert nem fizetett. S most bezárták. A régi történeteknek vége lett. Az újakat a budavári Fidesz formálja.