A kormány újabb „lakástámogatási” ötlettel állt elő: fix 3 százalékos hitellel támogatják az első lakáshoz jutókat. A szándék – papíron – nemes, csak az a fránya jövő évi parlamenti voksolás ne lenne ennyire közel, és a Fidesz számára ennek kapcsán ne mutatnának régen látott cudar számokat a közvéleménykutatások, mert így azért ez inkább választási osztogatás. A jelek szerint az elképzelés azért célba talált, mert a bejelentés után a lakáshitel-kereslet megtízszereződött. És azért ilyen mértékű keresletrobbanás szinte garantálja az árak emelkedését – akármit is állít a kormány.
A döntéshozók szerint persze a drágulást féken tartja majd a 100–150 milliós ingatlanár- és 1,5 milliós négyzetméterár-plafont. Ám ha az emberek rohamtempóban akarnak vásárolni, akkor az árak ezt a keresletnövekedést bizony lekövetik, és jellemzően nem azzal, hogy elkezdenek csökkenni. De legyünk őszinték, van egyéb fék is a rendszerben, mert ezúttal a kínálati oldal ösztönzését is megtennék - aminek persze eddigi lassan másfél évtizedes elmaradása minden szakági vélemény szerint hiba volt - ám a „nemzetgazdaságilag kiemelt beruházás” címkék osztogatása ehhez kevésnek tűnik, ezektől aligha áll egyensúlyba a kereslet és a kínálat.
Az elmúlt másfél évtized kormányzati intézkedéseinek eredménye világos: az Eurostat szerint 2010 óta Magyarországon drágultak leginkább a lakások az EU-ban – 260 százalékkal. Ezt nehéz „sikertörténetként” eladni, hacsak nem ingatlantulajdonos az ember. És most is ugyanaz történik: az olcsó hitel legnagyobb nyertesei a vagyonosabb, több lakással rendelkező rétegek lesznek, akik befektetnek, bérbe adnak, hasznot húznak. A családi háttérrel nem rendelkező fiatalok, akik valóban rászorulnak, a borítékolható drágulások után meginkább kiszorulnak.
Ez nem segítség. Ez szavazatvásárlás – havi törlesztőrészletekre.