Ezzel a kérdéskörrel is az a baj, hogy az erős politikai ráhatás miatt már nem tudnak szabadon állást foglalni az emberek, hiszen a mai magyar helyzetben már csupán ilyen meg olyan politikai oldal van, az észérvek megszűnni látszanak.
A szexualitás az emberi lét alapvető eleme, mégis gyakran övezi hallgatás és tabu. A megfelelő, életkorhoz illeszkedő szexuális felvilágosítás hiánya azonban súlyos pszichológiai, társadalmi, szociológiai problémákhoz vezethet. Amikor a tudatlanság sötétbe borítja a szexualitást, eredményei beilleszkedési zavarok, félreértések és káros viselkedési minták lehetnek.
Mindenképpen fontosnak tartom, hogy erről beszéljünk, mert a mai felgyorsult világunban egyre több információ torlódik elénk, így nehéz dönteni, hogy merre is menjünk, hogyan kezeljük gyermekeink szexualitását. Mert bármennyire is abszurd ez a kifejezés, a gyermekeinknek is van szexualitása. Ugyanis a gyermekeknél a közhiedelemmel ellentétben a nemiség már 2-3 éves korban elindul, amikor kialakul az én tudat, s vele együtt az is, mi hol van, vagy nincs. Tehát mindenféle beteges szál nélkül, természetesen, a gyermek kezdi felfedezni a testét, és így eljut a nemi szervez is. Ha óvodába vagy egyéb közösségbe jár, hamar felfedezi, hogy két csoportra oszthatóak a többiek, akiknek van ott valami, és akiknek nincs. Ezt kíváncsisággal vizsgálgatják, nem szexuális értelemben, ebben semmi ciki nincsen. Ahogy abban sem, hogy ugyanebben a korban a test felfedezése közben felismerik, mi jó nekik, mi okoz megnyutató érzést. Dörzsölgetés, simogatás. Ha ilyet látunk, nem kell leszidni a gyereket, ez egy természetes, bár zavarba ejtő viselkedés. Önmagunk megnyugtatása gyermekkorban kezdődik, mindenfélét kipróbálunk, míg megleljük a megfelő utat, és megismerjük testünket és lelkünket.
Ezért már bizony az óvodás korban észszerű elkezdeni a szexuális felvilágosítást, természetesen a megfelelő keretek között, a gyermek értelmi és érzelmi érettségáhez mérten. De már akkor nagyon fontos, hogy a kérdéseire a megfelelő válaszokat adjuk, és semmiképpen se tudatosítsuk, hogy ez szégyellni való, korai még beszélni róla. Nem, nem korai, mert a megfelelő felvilágosítás hiánya a szexuális abuzus előszobája. Gondoljunk bele, hány olyan eset történt sajnos akár idehaza, akár külföldön, ahol a kicsi óvodás gyermeket valamelyik nagyobb testvér vagy felnőtt nem megfelelő helyen fogdosta, bántotta, simogatta, zaklatta, és még fájóbb dolgokat tett vele? Vagy menjünk mélyebbre: hányunknak van olyan elmosódott gyerekkori emléke, amely a szégyenbe fulladt, de okát nem tudtuk, egy túl lekes nagybácsi vagy egy túl kíváncsi szomszéd kisfiú miatt?
Mi ezzel a baj? (Természetesen a nyilvánvalón kívül!) Ha nem beszél a szülő nyíltan a nemiségről a gyerekkel. Ha bántalmazás éri, nem tudja elmondani, felismerni és a trauma ilyenkor azonnal a szégyen és a törlés üzemmód között hintázik, majd beépül, és később, akár hosszú évek múlva jön csak elő. Ha a gyerek tudja pontosan, mi miért van a testen, ha ismeri a szabályokat (pl. a fehérneműszabályt: ahol a fehérneműd van, oda nem nyúlhat senki engedély nélkül), akkor ha oda nem illő mozdulat, simogatás vagy egyéb abúzus éri, azonnal tud szólni, meg tudja fogalmazni, mi a baj, ki tette, és így kevesebb trauma alakul ki. Az elkövetőt pedig az adott pillanatban lehet felelősségre vonni. De nézzük meg a másik oldalt is: mi van, ha egy gyereket, akiben tombolnak a hormonok, nem világosítanak fel megfelelően? Lehet, hogy ő válik udtán kívül szexuális ragadozóvá, hiszen nem tudja, hogy amit tesz, mennyire súlyos dolog. A szexuális felvilágosítás hiánya tehát alapvetően befolyásolja az egyén pszichológiai fejlődését. Azok a fiatalok, akik nem kapnak megbízható információt a testükről, a szexuális egészségről, a beleegyezésről és a párkapcsolatok dinamikájáról, gyakran szégyenérzettel, szorongással és zavarodottsággal néznek szembe. Ez a bizonytalanság oda vezethet, hogy a szexualitást piszkosnak, titkolnivalónak vagy félelmetesnek élik meg, ami gátolja az egészséges önkép kialakulását.
A téves információk, az egymástól való tanulás, a pornográf tartalmak vagy a teljes információnélküliség miatt kialakulhatnak testképzavarok, torz elképzelések a „normális” szexualitásról, és irreális elvárások a partnerkapcsolatokkal szemben. Mindez hozzájárulhat a szexuális diszfunkciókhoz, a félelemhez a szexuális aktustól, vagy éppen a felelőtlen viselkedéshez. A pszichológiai szorongás hosszú távon kihat a mentális egészségre is, növelve a depresszió és az önértékelési problémák kockázatát.
A gyermek fejlődésében a második „szexuális” kor 8-9 év körül alakul ki, amikor is csak annyi történik, hogy felismerik, a lányok vagy a fiúk mások, esetleg ők maguk másokkal szeretnek játszani. A nemi jellegek még nem látszódnak, tehát itt még csupán tudatszintű felismerésről van szó. Ilyenkor kezd el cikis lenni ellenkező neművel barátkozni, mutatkozni. A feromonok elkezdenek termelődni, megágyazva a teljes nemi érettségnek. A következő lépcsőfok a (kis)kamasz kor, ahol is nagyjából minden borul. Mert itt már látszanak a másodlagos nemi jellegek (izmosodás, szörösödés, testforma megváltozása, nőknél a mell). Jó, ha a gyermekekre nem ilyenkor zúdítjuk rá teljes egészében a szexualitás témát, mert ekkor általában már, a mai világ felgyorsulása miatt, mindent tudnak, és nem csupán a testi, de a lelki és a hormonális változásokkal is szembe kell nézniük, ami egy nagyon nehéz időszak kezdete. Ha szeretnénk megkönnyíteni gyermekünk belépését a kamaszkorba, kezdjük el időben a testéről, mások testéről és a nemiségről szóló beszélgetéseket, hogy ne válhasson áldozattá, és egészséges énképe kezdjen kialakulni. Ugyanis társadalmi szinten a szexuális felvilágosítás hiánya hozzájárul a stigmák és a diszkrimináció fennmaradásához. A szexuális kisebbségek, mint például az LMBTQ+ közösség tagjai, gyakran szembesülnek előítéletekkel és kirekesztéssel, ha a társadalom nem kap megfelelő tájékoztatást a szexuális orientáció és a nemi identitás sokféleségéről. A tudatlanság szüli a félelmet és az intoleranciát, ami a szexuális kisebbségek tagjainak beilleszkedési problémáit súlyosbítja, és növeli pszichológiai terheiket.
Szociológiai szempontból a szexuális felvilágosítás hiánya kihat a közösségek és a társadalmi struktúrák működésére is. Az iskolák, családok és közösségek, amelyek elkerülik a szexualitás nyílt és őszinte kezelését, olyan környezetet teremtenek, ahol a fiatalok információhiányban szenvednek, és kénytelenek téves forrásokból, például kortársaktól vagy az internetről tájékozódni. Ez a helyzet gyakran oda vezet, hogy tévhitek, mítoszok és káros gyakorlatok terjednek el, amelyek veszélyeztetik a szexuális egészséget és jólétet.
A marginalizált csoportok, például a szegényebb rétegekhez tartozók vagy a vidéki településeken élők, gyakran még kevesebb hozzáféréssel rendelkeznek a megbízható szexuális felvilágosításhoz. Ez tovább mélyíti a társadalmi egyenlőtlenségeket, és növeli a a szexuális problémák és az STD-k kockázatát. A szexuális felvilágosítás hiánya tehát nem csupán egyéni ügy, hanem szociális igazságosság kérdése is, amely komoly hatással van a közegészségügyre és a társadalmi kohézióra. Fontos, hogy a már „valahonnan” megtudott mítoszokat eloszlassuk, és merjünk bátran beszélni. Hiszen a szexuális élet is egy érési folyamat, amely ahhoz kell, hogy valaki teljes és stresszmentes életet tudjon élni.
A szexuális felvilágosítás hiányának problémája komplex, de a megoldás kulcsa a nyílt párbeszéd és az átfogó, életkori sajátosságoknak megfelelő oktatás. Fontos, hogy a családok, az iskolák és a civil szervezetek együttműködve biztosítsák a fiatalok számára a hiteles és tudományosan megalapozott információkat. Ennek során hangsúlyozni kell a beleegyezés fontosságát, a szexuális sokféleség elfogadását, és a felelős szexuális magatartást.
Csak így építhetünk egy olyan társadalmat, ahol a szexualitás nem tabu, hanem az emberi lét természetes és egészséges része, ahol mindenki biztonságban és méltóságban élheti meg saját szexualitását, és ahol a tudatlanság helyett a tudás ad erőt és biztonságot.