Ezzel a kérdéskörrel is az a baj, hogy az erős politikai ráhatás miatt már nem tudnak szabadon állást foglalni az emberek, hiszen a mai magyar helyzetben már csupán ilyen meg olyan politikai oldal van, az észérvek megszűnni látszanak.
A szexualitás az emberi lét alapvető eleme, mégis gyakran övezi hallgatás és tabu. A megfelelő, életkorhoz illeszkedő szexuális felvilágosítás hiánya azonban súlyos pszichológiai, társadalmi, szociológiai problémákhoz vezethet. Amikor a tudatlanság sötétbe borítja a szexualitást, eredményei beilleszkedési zavarok, félreértések és káros viselkedési minták lehetnek.
Mindenképpen fontosnak tartom, hogy erről beszéljünk, mert a mai felgyorsult világunban egyre több információ torlódik elénk, így nehéz dönteni, hogy merre is menjünk, hogyan kezeljük gyermekeink szexualitását. Mert bármennyire is abszurd ez a kifejezés, a gyermekeinknek is van szexualitása. Ugyanis a gyermekeknél a közhiedelemmel ellentétben a nemiség már 2-3 éves korban elindul, amikor kialakul az én tudat, s vele együtt az is, mi hol van, vagy nincs. Tehát mindenféle beteges szál nélkül, természetesen, a gyermek kezdi felfedezni a testét, és így eljut a nemi szervez is. Ha óvodába vagy egyéb közösségbe jár, hamar felfedezi, hogy két csoportra oszthatóak a többiek, akiknek van ott valami, és akiknek nincs. Ezt kíváncsisággal vizsgálgatják, nem szexuális értelemben, ebben semmi ciki nincsen. Ahogy abban sem, hogy ugyanebben a korban a test felfedezése közben felismerik, mi jó nekik, mi okoz megnyutató érzést. Dörzsölgetés, simogatás. Ha ilyet látunk, nem kell leszidni a gyereket, ez egy természetes, bár zavarba ejtő viselkedés. Önmagunk megnyugtatása gyermekkorban kezdődik, mindenfélét kipróbálunk, míg megleljük a megfelő utat, és megismerjük testünket és lelkünket.
Ezért már bizony az óvodás korban észszerű elkezdeni a szexuális felvilágosítást, természetesen a megfelelő keretek között, a gyermek értelmi és érzelmi érettségáhez mérten. De már akkor nagyon fontos, hogy a kérdéseire a megfelelő válaszokat adjuk, és semmiképpen se tudatosítsuk, hogy ez szégyellni való, korai még beszélni róla. Nem, nem korai, mert a megfelelő felvilágosítás hiánya a szexuális abuzus előszobája. Gondoljunk bele, hány olyan eset történt sajnos akár idehaza, akár külföldön, ahol a kicsi óvodás gyermeket valamelyik nagyobb testvér vagy felnőtt nem megfelelő helyen fogdosta, bántotta, simogatta, zaklatta, és még fájóbb dolgokat tett vele? Vagy menjünk mélyebbre: hányunknak van olyan elmosódott gyerekkori emléke, amely a szégyenbe fulladt, de okát nem tudtuk, egy túl lekes nagybácsi vagy egy túl kíváncsi szomszéd kisfiú miatt?
Mi ezzel a baj? (Természetesen a nyilvánvalón kívül!) Ha nem beszél a szülő nyíltan a nemiségről a gyerekkel. Ha bántalmazás éri, nem tudja elmondani, felismerni és a trauma ilyenkor azonnal a szégyen és a törlés üzemmód között hintázik, majd beépül, és később, akár hosszú évek múlva jön csak elő. Ha a gyerek tudja pontosan, mi miért van a testen, ha ismeri a szabályokat (pl. a fehérneműszabályt: ahol a fehérneműd van, oda nem nyúlhat senki engedély nélkül), akkor ha oda nem illő mozdulat, simogatás vagy egyéb abúzus éri, azonnal tud szólni, meg tudja fogalmazni, mi a baj, ki tette, és így kevesebb trauma alakul ki. Az elkövetőt pedig az adott pillanatban lehet felelősségre vonni. De nézzük meg a másik oldalt is: mi van, ha egy gyereket, akiben tombolnak a hormonok, nem világosítanak fel megfelelően? Lehet, hogy ő válik udtán kívül szexuális ragadozóvá, hiszen nem tudja, hogy amit tesz, mennyire súlyos dolog. A szexuális felvilágosítás hiánya tehát alapvetően befolyásolja az egyén pszichológiai fejlődését. Azok a fiatalok, akik nem kapnak megbízható információt a testükről, a szexuális egészségről, a beleegyezésről és a párkapcsolatok dinamikájáról, gyakran szégyenérzettel, szorongással és zavarodottsággal néznek szembe. Ez a bizonytalanság oda vezethet, hogy a szexualitást piszkosnak, titkolnivalónak vagy félelmetesnek élik meg, ami gátolja az egészséges önkép kialakulását.