Az USA és Japán kereskedelmi kapcsolataiban számos viharos korszak volt az elmúlt nyolcvan évben. Az USA a második világháború után mindig rákényszerítette akaratát a felkelő nap országára. A hetvenes években önkéntes exportkorlátozásra vette rá Japánt, egy évtizeddel később elérte a jen 25 százalékos felértékelődését. A valóságban azonban egyszer sem érvényesült az USA akarata: a japán kereskedelmi és folyó fizetési mérlegtöbblet nem csökkent érdemben, az utóbbi immár öt évtizede évi 100 milliárd dollár körül mozog.
2024-ben Japán 148 milliárd dollár értékben exportált árukat az USA-ba, ahonnan ugyanakkor 80 milliárd dollár értékben importált. Az USA szolgáltatáskereskedelmi többlete csak igen kis mértékben ellentételezte az árukereskedelem hiányát. A kereskedelmi hiányt - számvitelileg és a valóságban is - Japán amerikai állampapír-vásárlásai egyenlítették ki, ennek következtében ma Japán az USA legnagyobb hitelezője. A Japánban felhalmozódott 1100 milliárd dollárnyi amerikai kincstárjegy nemcsak a külkereskedelmi és folyó fizetési mérleghiányt, de az amerikai költségvetési hiányt is finanszírozza. A dollár globális tartalékvaluta jellegének ezt a – szó szerint! – páratlan előnyét (tudniillik nincs szüksége devizahitelekre, mert az egész világ szívesen vásárolja és tartalékolja az USA nemzeti valutájában kibocsátott állampapírokat), a Trump-adminisztráció következetesen figyelmen kívül hagyja.
Trump elnök 90 nap haladékot adott az USA kereskedelmi partnereinek, hogy átfogó kereskedelmi megállapodást kössenek, ellenkező esetben érvénybe lépnek az áprilisban meghirdetett brutális, országonként eltérő „viszonos vámok”. A határidő később augusztus 1-re módosult, de az a kezdetektől nyilvánvaló volt, hogy 80-90 kereskedelmi megállapodást nem lehet 90 nap alatt tető alá hozni. Így a Trump-adminisztráció elemi érdeke volt, hogy legalább egy fontos partnerrel megkössék a megállapodást – hiszen a Nagy-Britanniával és Kínával kötött szerződések csak kevés konkrétumot tartalmazó keretmegállapodások.
A július 22-én bejelentett megállapodás értelmében az amerikai importőrök 15 százalékos „kölcsönös” vámot fizetnek az Egyesült Államokba exportált japán áruk után. Japánnak ugyanakkor különösen fontos, hogy a 15 százalékos vám az autókra és az autóalkatrészekre is kiterjed, ami komoly előny a többi nagy járműexportőrrel szemben, amelyek április óta 25 százalékos vámmal szembesülnek. Japán emellett további 550 milliárd dollárt fektet be az Egyesült Államokban értékpapírvásárlás és hitelfolyosítás formájában, ami olyan fontos területeken támogatja a japán vállalkozások beruházásait, mint a gyógyszeripar és a félvezetőgyártás.
Trump elnök kijelentette, hogy az Egyesült Államok kapja meg az új japán befektetések révén keletkező profit 90 százalékát – ennek konkrétumai egyelőre ismeretlenek, egyben nehezen elképzelhetők is. Ugyancsak kiemelkedő sikerként interpretálta Trump elnök azt a japán vállalást, mely szerint növekedhet Japán amerikai rizsimportja a jelenlegi agrárkereskedelmi megállapodás keretei között. Japán 2024-ben 298 millió dollár, 2025 első négy hónapjában pedig 114 millió dollár értékben importált rizst az Egyesült Államokból. Japán számára az amerikai rizsimportnak nagyobb a szállítási költsége, mint a közeli kelet-ázsiai országokból származó bevitelnek, de ez évi alig néhány millió dollár többletköltséget jelent. Az amerikai siker ugyanakkor meglehetősen relatív: ha ugyanis megduplázódik a Japánba irányuló rizsexport, az mindössze 0,375 százalékkal növelné a japán relációjú amerikai exportot.
Tokióban ünnepelnek – sokkal több joggal, mint Washingtonban. „Japán az első ország, amely mennyiségi korlátozás nélkül csökkentheti a gépjárművek és autóalkatrészek vámtarifáit” – jelentették ki. S a japán árukra kivetett vámok alacsonyabbak annál, amit Vietnam és Indonézia fogadott el. De a japán öröm sem lehet felhőtlen: a most elért 15 százalékos vámszint ugyan jóval alacsonyabb a konkurenseket sújtó aktuális vámoknál, de pontosan 13,4 százalékponttal magasabbak a Trump előtti korszakénál.
Az USA-ban nem csak a kereskedelmi szakemberek háborognak: ez a megállapodás sok amerikai feldolgozóipari vállalatot rosszabb helyzetbe hoz a korábbinál. Ez az autók és az autóipari termékek, illetve az acél- és alumínium termékek gyártói esetében a legnyilvánvalóbb.
Minden autóipari importot 25 százalékos vám terhel, a Kanadából és Mexikóból származót is. A kanadai és mexikói autóipari termékek általában jelentős amerikai beszállítói hányaddal rendelkeznek – azaz Amerikában gyártott alkatrészeket tartalmaznak. A japán autók általában nem, de a japán autók után csak 15 százalékos vámot kell fizetni. Vagyis azok után az autók után, amelyek gyártása nem teremt munkahelyeket az amerikai feldolgozóiparban, alacsonyabb vámot fizetnek, mint azok után, amelyek gyártása igen. 50 százalékos vám terheli az acél- és az alumíniumimportot, amelyek természetesen fontos részét képezik az autók árának. A japán gyártók nem fizetik meg ezeket a vámokat.
Összességében a japán megállapodás és Trump egyéb vámjai közötti kölcsönhatás Japán javára előnyösebb. „Ha ez hihetetlenül ostobán hangzik, az azért van, mert az is” – írta blogbejegyzésében a Nobel-emlékdíjas Paul Krugman.
Bár a részletek még nem ismertek, július 27-én Trump elnök bejelentette, hogy Egyesült Államok kereskedelmi keretmegállapodást kötött Európával, mely szerint az Egyesült Államokba belépő uniós árukra 15 százalékos vámot vet ki, ugyanakkor az EU jelentős amerikai energia- és katonai felszerelés vásárlási vállalást tett, egyidejűleg 600 milliárd dollár értékű többletberuházásra tett ígéretet.
A nagy kérdés most az, milyenek lesznek a további kereskedelmi megállapodások – amelyeket például Kanadával, Mexikóval, Brazíliával és Indiával kötnek, illetve mikor és milyen végleges (ha Trump elnök szótárában egyáltalán szerepel ez a szó) megállapodás születik Nagy-Britanniával és Kínával. Sikerül-e az USA kereskedelempolitikusainak és kereskedelmi tárgyalóinak kiutat találni az elnökük teremtette káoszból, és képesek-e létrehozni valamiféle egységes amerikai kereskedelmi és vámrendszert?
S kérdés az is, mostantól ez a 15 százalékos vám lesz-e a viszonyítási pont. (Ha egyáltalán lesz, mert Trump elnök fenn kívánja tartani az április 2-án meghirdetett vámokat mindazon országokkal szemben, amelyekkel nem tud megállapodni, s ezzel az Egyesült Államok nem tekinti magára nézve érvényesnek a diszkriminációmentesség meghatározó kereskedelmi alapelvét.) Lehet, hogy a világ legfejlettebb, legerősebb, leginkább befolyásos gazdasága egy nagyságrenddel magasabb vámokat alkalmaz, mint a világkereskedelem többi szereplője? (Az USA pillanatnyi átlagos vámszínvonala 16 százalék – szemben a Trump előtti időszak 2 százalékával.) Hogyan befolyásolja ez a harmadik országok egymás közötti vámjainak nagyságát? Egyáltalán, egy durván és erőszakosan protekcionista Amerikai Egyesült Államok mellett értelmezhető-e még a szabadkereskedelem fogalma?
Aligha kapunk gyors választ, rövid- és középtávon kaotikus nemzetközi kereskedelmi viszonyokra célszerű felkészülni.
A szerző közgazdász.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.