Hirosimáért valakinek meg kellett bűnhődnie. Amikor az amerikai katonai rendészek körülzárták a házát, hogy letartóztassák, revolverével mellkason lőtte magát Japán bukott miniszterelnöke, Tódzsó Hideki (1884–1948). A szamurájcsaládból származó tábornok azt akarta, amit katonáinak parancsolt: ha nem esnek el az ellenséggel vívott harcban, akkor megadás helyett utolsó töltényükkel öljék meg magukat. Ám a golyó elkerülte a szívét. Sérülését a berontó szanitécek ellátták, nem engedték halálba menekülni 1945. szeptember 11-én.
Más szerepet szántak neki a győztesek. A tokiói nemzetközi törvényszék elé állították, fővádlott lett a világháború távol-keleti háborús bűnöseinek perében, „a japán Nürnbergben”. Bűnösségéhez szemernyi kétség sem férhet. Kitartóan szorgalmazta, hogy Japán fegyveres erővel terjeszkedjen az ázsiai szárazföldön és a Csendes-óceánon. Vezérkari főnöke volt a Mandzsúriát 1931-ben megszálló Kvantung-hadseregnek, amely hírhedt kegyetlenségeket követett el a kínai civil lakosság ellen.
Bonyolultabb kérdés, hogy diktátor volt-e. Önmagát nem tekintette többnek, csupán a császár, a tennó hűséges szolgájának, akire őfelsége fontos feladatokat bízott.
Pierre-François Souyri francia történész megítélése szerint „a szervezésben jeleskedő és szorgalmas Tódzsó Hideki nem mutatott diktátori hajlamokat karrierje során. Ellenben az a rendszer, amelyet ő irányított, tőrőlmetszett diktatúrának bizonyult, totalitárius indíttatásokkal.” (Rubicon, 2024/8–9.)
A Meidzsi-kori alkotmányba foglalt hagyomány értelmében a kormányzás „isteni joga” a császárt illette. Hirohito (1901–89) nevében különféle testületek intézkedtek: a császári tanács és a kormány, a szárazföldi hadsereg és a haditengerészet vezérkara. E hatalmi központok szüntelen vetélkedése alakította a szigetország politikáját. Tódzsó nem volt helyi Führer. Kihallgatóinak leszögezte, semmit sem tett, nem is tehetett az uralkodó akarata ellenére. Ám ezzel óhatatlanul is imádott urát vádolta.
Ez viszont gondot okozott az amerikai adminisztrációt vezető Douglas MacArthur tábornoknak, mert „a kék szemű sógun” a stabilitás érdekében ragaszkodott a monarchiához. Egy udvari bennfentest küldtek a fogolyhoz, az magyarázta el neki: Hirohito időközben lemondott az isteni származás ősi tételéről, de kizárólag akkor maradhat császár, ha leghűségesebb alattvalója helyette is megbűnhődik ország-világ előtt az iszonyatos pusztításért és pusztulásért, Nankingért, Pearl Harborért, Hirosimáért és Nagaszakiért.
Tódzsó erre visszavonta eredeti vallomását, és mindenért egymaga vállalta a felelősséget. A halálos ítélet kihirdetése után kegyelmet nem kért, csak megbocsátást a japán katonák rémtetteiért és együttérzést az atombombák áldozataival. A szugamói börtönben akasztották fel 1948. december 23-án, hamvait az óceánba szórták. Áldozatával elérte, hogy Hirohito a következő negyven évben apolitikus államfőként hódolhasson jámbor szenvedélyének, a tengerbiológiának, és halála után fia, majd az unokája is trónra léphessen.