NEGYEDIK FEJEZET, NEGYEDIK KÉRDÉS. Magamtól kérdezem: Látsz-e esélyt arra, hogy az előző három fejezetben leírt javaslatok közül bármi érvényes értékként kerüljön a(z egészség)politika asztalára?
Sajnálatosan semmi esélyem sincs.
1990 és ’94 között az MDF parlamenti egészségügyi bizottsága, majd ’94 és ’98 között az SZDSZ parlamenti frakciója mellett működő reform-szakértői csoport gondolkodott utoljára komolyan és őszintén a „magyar egészségügy” gyökeres átalakításáról. Ez utóbbi hajó azért futott zátonyra, mert a felvilágosult autokrácia utódpártja, az akkor kormányzó MSZP nem volt képes elengedni a szovjet modellt, (állami tulajdon és központosítás), ami mindenkinek minden jót ígért – ingyen.
Ők valószínűleg őszintén hittek abban a tévedésben is. Szerintem viszont ez szimpla hazugság volt, de annyira jól hangzott, hogy magáévá tette a Fidesz, majd a nemzeti együttműködés trágyadombjának egészségügyi Grundgesetze - alaptörvénye - is ez a hazugság (vagy tévedés?) lett. És az ma is, mert örökös ideális gumicsont minden politikai oldalnak a sok hűhó, semmiért.
Csakhogy túlságosan „megáradt a gonoszság”. Düledezik a Karmelita, düledezik minden, ami a nemzeti hazugságra épült. Ám arra nincsen semmi garancia, hogy ne újabb kártyavárak épüljenek a Grundgesetzre. Magyarországon 2006-tól „kizökkent” a politikai erkölcs. Nem találkozom jelekkel, amelyekből azt a következtetést vonhatnám le, hogy visszazökkenés várható. (Félreértések elkerülése végett leszögezem, hogy nem a nemzetiszocialista maffia-őrület túlélésétől félek, hanem attól, hogy a honi vadkeleti választópolgárok zöme nem szavazna Jézus Krisztusra, ámde Iskarióti Júdásra vagy a csecsemőgyilkos Heródes királyra igen.)
Egyetlen kapaszkodóm volna, de autokráciában az is elérhetetlen. Vagyis ha az autokrácia netántán el- vagy kimúlna, szerintem lehetne reménykedni, legalább annyira, mint 1989-ben. A hippokratészi eskü lehetne az új egészségügyi alaptörvény, az orvosi kamara pedig az eskü és az alaptörvény „őre”. Tudom, első hallásra ez úgy hangzik, mintha Szűz Mária oltalmát kérném. Ugyanis Magyarországon az esküvel meg a kamarával kapcsolatosan is jelentős félreértések vannak, az általános, a politikai és az orvosi köztudatban egyaránt. Az egészségügy talpra állítását szerintem mégis (vagy ezért) valahol itt kellene kezdeni.
A hippokratészi eskü egy etikatudományi remekmű! Erősebb, mint a Tízparancsolat és csak kicsit „megengedőbb”, mint a Hegyibeszéd. (Előbbi a közembereknek szól, utóbbi a királyoknak. A Krisztus utáni erkölcsi valóság pedig arról, hogy a királyok tűzzel-vassal megkövetelik a közembertől a Tízparancsolat betartását, - helyesen - , és „elfelejtkeznek” Krisztus kapernaumi szavairól. Érthető, hiszen a Hegyibeszéd örökre érvényes „átkot” mond az autokráciára.)
A hippokratészi eskünek csak egyetlen pontját, az elsőt – és témánk szempontjából a legfontosabbat – idézem: „tanáromat, akitől e tudományt tanultam, úgy fogom tisztelni, mint a szüleimet.” A leendő orvos tehát arra tegyen esküt, hogy csak tudományosan hiteles módszereket alkalmaz. Ettől nyer társadalmi felhatalmazást a gyógyításra. A modern világban egy egész apparátus végzi a gyógyító munkát. Az eskü, és nem a sebészi, vagy az elmegyógyászi tapasztalat ad felhatalmazást az egészségügy (felelős posztjainak) irányítására.
Természetesen csak az tehet esküt, aki ismeri és tiszteli a tudományt. Ezt a feladatot az orvosi egyetemnek kell megoldani. Nem mindig könnyű. Ha az egyetem rektora nyilvánosan oltatja be magát forgalomba nem hozható (tudományosan nem kivizsgált) oltóanyaggal, akkor az egyetem hitelessége is veszélyben van. Ha az orvosi kamara nem indít etikai vizsgálatot a rektorral szemben, akkor a kamara is szereptévesztésben van. Ha az országos Operatív Törzs főnöke (rendőrtiszt vagy miniszterelnök) utasíthatja a gyógyszerengedélyezési hatóságot, hogy engedélyezze az engedélyezhetetlent; ha harmincezer beteget ki lehet tenni a kórházból, akkor mi, orvosok biztosak lehetünk benne, hogy felvilágosulatlan autokráciát szolgálunk, amely, (aki) most, „békeidőben” is sorozatos esküszegésre ("teljesítmény volumen korlát”) kényszerít minket - azért a folyamatosan inflálódó 30 ezüstért cserébe.
A cikk korábbi részei július 15-én, 22-én és 29-én jelentek meg, jövő kedden, augusztus 12-én folytatódik.
A szerző orvos.