Örkény egyik abszurd egypercesében érezte magát Karácsony Gergely a pénteki kihallgatáson. A főpolgármestert azért rendelték be a Nemzeti Nyomozó Irodába, mert megszervezett egy önkormányzati rendezvényt. Amit előzőleg betiltottak a hatályos jogszabály szerint, ami nem vonatkozott rá. A miniszterelnök előre jelezte. A tiltást. Azt nem jelezte előre, hogy 350 ezren mennek el a felvonulásra, bár bizonyosan tudta, hiszen mindent előre lát. A rendőrök a pénteket is betiltották volna, de mély zavarukban végül megtartották. Az eljárás teljes sikerrel járt, a főpolgármester kimerítő vallomást tett a nevéről, címéről, még az anyja nevét is elárulta.
A rabosításnál eltekintettek az ujjlenyomatvételtől. A fotózkodás épp elég volt: alig lehetett feltekerni a táblácskát a kellő magasságba, ki gondolta volna, hogy a főpolgármester ilyen magas. A kormányhírekben mindig olyan kicsinek tűnik. De elkészült. A jegyzőkönyv is. Karácsony meghatódott. Érzelmes lélek, látta a szemekben a kínt. Rajk László külügyminisztert, a párt régi harcosát is saját kérésére ítélték halálra. A kivégzés a kölcsönös egyetértés és bizalom jegyében folyt le, kisszámú meghívott előtt. Ezt Örkény írta. Abszurd. De sokáig valóság volt. Több mint egy fél évszázada terpeszállásban, mélyen előrehajolva, két lába közt hátratekintve nézzük a világot, ahol a söntésben „lent a hab, rajta a sör, fent a pohár talpa. Egy csöpp nem sok, de annyi se csordul ki”. Egészségügyi és háborús vészhelyzet van, miközben se járvány, se háború az országban. A nemzet gázszerelője zebrákat tart. A nemzet veje nem számolja a pénzünket. A nemzet vezetője szerint nincs mit szégyellni. Karácsony azt hiszi, végre kihúzzuk a derekunkat, és a szabadságot választjuk. Volentik bácsi már behúzta az evezőket. Megpróbálhatunk egy kicsit a vízen járni.