Reflexiók a digitális jelenre

Számos alkotó digitálisan alkot, vagy képszerkesztő programban tervezi meg a művét, melyet aztán a vászonra fúj vagy fest. Ezt a jelenséget járja körbe a Műcsarnokban a Nem helyettesíthető tárgyak / III. Képzőművészeti Nemzeti Szalon 2025 című kiállítás is. A koncepció szerint a virtuális valóság beszűrődik a tradicionális művészi gondolkodásmódba, ami az alkotótól függően formai vagy tartalmi elemekben nyilvánul meg. A tárlat azonban nemcsak olyan műveket mutat be, melyekre hatott a digitalizáció, hanem olyanokat is, melyek a hagyományokat újragondolják.

De hol van az ember helye ebben a digitális világban? A tárlaton az Érző lények háza című szekcióban erre lelhetünk választ, vagy még több kérdés vetődhet fel bennünk. Gaál József Idolum IV című, festményrészletekből készült kollázsán az emberi alak egy piros és vörös színű testként, csak töredékesen jelenik meg, mint aki elvesztette az egységét és bizonytalanok a körvonalai. Szintén a teljesség hiánya érződik Fáskerti Zsófia Selfie-s torzó című márványszobrán, mely egy fej nélküli, éppen önmagát a mobiljával fotózó nőt jelenít meg, vagy Ámmer Gergő szintén márványból készült Trófea című fejetlen mellszobrán, melyen egy csúszómászó halad át, miközben mellkasán a Gorgó-fej ordít.

Mit tehet az ember a jelen káoszában? A tárlat szerint a keresésben találhatja meg az utat, ahogy azt több kiállított mű is sejteti. Barabás Zsófi Kapcsolódó vizek című, akrillal és olajjal festett képén például egy képzeletbeli tengerben hatolhatunk egyre mélyebbre, míg Vető Orsolya Lia csavarodó, hullámzó, színpompás formáit nézve olyan érzésünk lehet, mintha egy digitális képben haladnánk egyre beljebb. Más alkotóknál a keresés, a magasabb rendű kutatása konkrétabb formát ölt: Barakonyi Zsombor Golden Angel V. 02 című akrilképén tűző napfényben látunk egy utcán álló lányt egy lepelben, aki angyallá válik a vakító fényben, míg Nagy Kriszta x-T Tereskova Mária-falán Szűz Mária jelenik meg különféle virágok és más motívumok társaságában.